Budapest, 1967. (5. évfolyam)

8. szám augusztus - Küfer István: Pest-Buda a szlovák népköltészetben

Bakancsomat otthon hagytam, Te ülj, bíró, a lovamra! ( Käfer István fordítása ) Sok könny hullott ezen a budai tájon, sok szlovák legény emlegette édesanyját, s fojtotta borba búját, feledni akarva a katonaélet várható keserveit: Hej, Pesttől Budáig ringtam a hullámon, jajgatott édesem s az egész családom. Ne jajgass, édesem, ne sirass el, húgom, azért, mert a kardom megcsörren az uton. (Sipos Győző fordítása) A nagy francia háborúba is Budáról indultak a katonák, s a sivár puszta, az Alföld volt a trencséni, árvái, liptói, túróci, sárosi legények utolsó, fájdalmas tájéka, amely még ölelkezett a szlovák völgyekkel, azokkal az oly sokszor megénekelt kristálytiszta hegyipatakokkal: Komárom várában kőből a kaszárnya, oda jött az anyám, s hullott könnye árja. A mi káplárjaink kiadták parancsba, le kell masírozni csendes Duna-partra. Hej, Duna, Dunácska, merre sodor árja ? Lefelé Budára, a nagy pusztaságra. A nagy pusztaságról franciák földjére, apámat, anyámat nem látom többé meg. (Csuka Zoltán fordítása) A szlovák föld, a vadregényes, de sok helyütt terméketlen, köves, sziklás tájék már a régebbi korokban is vándorlásra kényszerítette a romlatlan, ősei szokásai szerint élő hegyi nép legjavát, főleg a fiatalságot. Messzi vidékekre, még a nagy Oroszországba is elvetődtek a szlovák olejkárok, sáfrányosok, gyolcsosok. A „drótostót" századokon át fogalom volt a magyar nyelvterületen, és sok szlovák cselédlány meg aratómunkás dolgozott a magyarlakta vidékeken. Számtalan szlovák népdal és más irodalmi feldolgozás foglalkozik ezzel a témával. Mi most csak a Pest-Buda-motívumot tartalmazó verseket említjük. Ebből a szempontból a város már az idegen, sokszor kérlelhetetlen világot jelenti, amely tele van veszedelmekkel az ártatlan leányok és legények számára. A szükség kényszeríti őket mégis, hogy vándorútra keljenek. íme, a népdal tanúsága: Elmegyek, elmegyek, el kell vándorolnom, Rima partját többé soha nem járhatom. Vándorútra megyek, Buda környékére, Jó vörösbort iszom szivem keservére. Buda városában, hej, vörösbor mellett Sok vándor társam pusztulását lelte. (Käfer István fordítása) A falusi, romlatían ember természetes idegenkedése az a várostól, amely adott ugyan kenyeret, ha nem is sokat, de nemegyszer nagy ára volt: a becsület. A „lány-nóták" keserves hangja — akár a magyar népköltészetben is — bizonyítja a városba kényszerült fiatalok gyötrődését: Dunaviz, Dunavíz, hullámot ringató, nem voltam én Pestnek városába való. Úgy ringass, úgy hordozz, partodra mehessek, enyéim vannak ott, ismerőst keressek. Nagy Duna, nagy Dunám, hömpölygő, végtelen, vizedből ittam és megfájdult a fejem. (Sipos Győző fordítása) A legény is féltette kedvesét az idegen világban, s utána indult, hogy együtt egyék a vándor-élet keserű kenyerét: A szeretöm Pesten cseléd, bus szivem a vágytól elég. Nem hagyom ott magában, ha lejárom a lábam. Bejárom a városokat, Pest-Budáig tenger-sokat. Pesten túl is elmegyek, megállítnak a hegyek... (Sipos Győző fordítása) A város azonban kegyeden és kérlelhetetlen. A hideg kő és a pénz világa nem érti a szegényember panaszát, nemegyszer életveszedelmét. Az egyik népballada hőse orvost keresett Budán, de nem volt elég gyors a segítség. Hiába igért aranyat az orvosnak, mire a beteghez értek, az már nem élt. Az egészséges gondolkodású parasztlányok és legények megtanulták becsülni szülőföldjüket, a városnál sokkal igazabb és emberibb otthoni tájat, s vágyakoztak vissza a Tátra alá: Nem maradok tovább Pesten és Budában, Inkább véled élek a völgyes Árvában. (Fried István fordítása) Mélyen beleivódott Pest-Buda a szlovák népdalok motívum-kincsébe, akár pozitív, akár negatív előjellel. A Pestet és Budát említő szlovák népdalok leggazdagabb csoportja a szerelmes versek. A városnak itt már nincs olyan központi szerepe, a motívum gyakorisága azonban jól idézi a régi Pest-Buda szlovák világát. íme, egy kis csokor „Pest-Budás" szerelmes vers: Budánál a Duna, vized tartsd medredben, Ne haragudj énrám, én lelkecském-lelkem. (Fried István fordítása) A budai hídon tubarózsa nyilik, amint arra járok, megöntözöm mindig. Hej, ha zöldet hajt majd, hamar férjhez megyek, hej, de ha kiszárad, vénkisasszony leszek. ( Käfer István fordítása) Sebes víz folydogál, Apró hal utána, Hiába tekintgetsz, Te legény, utánam. Ne járj hozzám, legény, Szidnak engem érted, Keressenek Bécsben Neked feleséget. Bécsben, Pozsonyban vagy Budán keressenek, Hogy benne rokonid Tetszést lelhessenek. Atyádnak, anyádnak Az akaratjára, De szivednek nem nagy Vigasztalására. (Szeberényi Lajos fordítása) A Pest-Budát megjelenítő szlovák dalok keletkezési helye igen gyakran a város közvetlen környéke. Kistarcsa, Rákoskeresztúr, a régi Rákospalota, a budai oldalon pedig a pilisi szlovák falvak régi népdalaira ma már kevesen emlékeznek. Pedig egykor gazdag dalvilág volt erre, amit Rákoskeresztúr közel tíz esztendővel ezelőtt megjelent néprajzi leírása is bizonyít. Rákoskeresztúr ma már Budapest szerves része, a róla szóló népdalok tehát budapesti dalok: Hol lakol te, én kedvesem ? Keresztúron ? Keresztúron lakom én, A pap huga vagyok én, Én lelkecském. (Szeberényi Lajos fordítása) Pestnek és Budának, Pest-Budának, majd Budapestnek jelentős szlovák múltja van. Már említettük a könyvkiadást. Az 1777-ben Nagyszombatból ide helyezett egyetem és nyomdája végezte a szlovák könyvek kiadásának jelentős részét. A későbbiekben is számos szlovák kulturális egyesület működött és több újság is jelent meg itt. Pesten élt Ján Kollár, a szláv kölcsönösség nagy költője és kulturális szervezője. Budapest volt a szlovák munkásmozgalom bölcsője is. Igen szép feladat lenne feldolgozni Budapest szerepét az egész szlovák és cseh irodalomban, majd megfordítva: felkutatni Prága és más csehszlovákiai városok jelentőségét a magyar irodalom- és művelődéstörténet szempontjából. A közös történelmi múlt, a népeink közötti pozitív kapcsolatok népszerűsítése tovább gazdagítaná mai kapcsolataink tartalmát. A távoli világok megismerése jóleső, szívet-lelket gyönyörködtető élmény de a közeli szomszédok kultúrájának átélése és megértése minden Kárpát-medencei nép szent kötelessége. A nagyvilág tudata és nemzetközisége nélkül ma már nem képzelhető el modern nemzet-tudat; egyetlen szocialista úton haladó népnek sem szabad megfeledkeznie közvetlen szomszédainak néha talán nehéz örökségekkel terhes kultúrájáról, művelődéstörténeti problémáiról. Északi szomszédaink, a szlovákok és a csehek magyar kapcsolataival régóta foglalkoznak már, csak, sajnos, kevesen és szűk körben. Mostani kis múlt-idézésünk a nagyobb nyilvánosságnak szánt tájékoztatás egy láncszeme. 23