Budapest, 1967. (5. évfolyam)

8. szám augusztus - Küfer István: Pest-Buda a szlovák népköltészetben

Käfer István „Elmegyek Budára, Rákos mezejére..." Pest-Buda a szlovák népköltészetben A szlovák népköltészet első jelentős gyűjteménye — Ján Kollár: Szlovák népdalok — Budán jelent meg 1834—35-ben. A XIX. század első felének egész szlovák írásbelisége elválaszthatatlan Pest-Budától. A népköltészeti anyag korhűsége és eredetisége sohasem határozható meg teljes pontossággal, hiszen a szájhagyomány keletkezésétől a rögzítésig igen sokat változott. Mégis, hozzávetőleges időrendiséget megkísérelve tekintjük át elsősorban Kollár munkáját, Bartók Béla szlovák népdalgyűjteményét, továbbá a modern szlovák folklorisztika népdalkiadványainak anyagát. Buda első emléke Mátyás királlyal kapcsolatos, azzal a Mátyással, aki a szlovák népdal-és népmese-világnak a magyarral azonos igazságos királya. Róla szól a Volt egyszer egy budai király kezdetű, Bartók gyűjtötte szlovák ballada, illetve annak igen sok variánsa. A történet sikamlós: a budai király az ártatlan lányok elcsábítója, aki addig nem nyugszik, amíg minden „pannát", azaz szüzet nem sorolhat győztes kalandjai közé. A népballada Gámbor Anyicskáját már csak furfanggal kaparinthatta meg, mert a lány ügyesen védekezett. A budai király nőnek öltözött, s utazóként sikerült éppen a lány szobájában szállást kapnia. Ilyen módon aztán elérte a célját. Anyicska csupán azzal vigasztalhatta magát, hogy kisgyermeke királyi apától származik. A kalandvágyó Mátyás egyébként Vörösmarty Szép Ilonkájához hasonló témájú, más szlovák népdalokban is szerepel, és sok ének szól igazságosságáról, vadászatairól és egyéb viselt dolgairól. Mátyás királyhoz kapcsolódik Buda ország-szimbólummá válása is a Kárpátmedence népeinek irodalmában. Bornemiszsza Péter Siralmas énnököm .. . című XVI. századi kesergőjének van szlovák megfelelője is. A Bornemissza-vers fájdalmas refrénje, a „ Vajon s mikor leszön jó Budában lakásom!" — gondolat csendül fel egy korabeli szlovák históriás énekben Eger veszedelméről: Magyarország fölött borús idők járnak, vége vagyon immár sok szép mulatságnak. Aranyos koronád leesett fejedről, elhagyattál, hazám, minden segítségtől. Vitéz hadnagyidat fegyverrel legyőzték, tejjel-mézzel folyó földedet megvették. Míg arany koronád fejeden csillogott, pogány török néked addig nem árthatott. Mohács mezején lett Lajos király sírja, fényes koronád most idegen fej bírja. Hol maradt hős Nádor, hol Székesfehérvár, hol maradt gyámolunk, dicső Mátyás király ? Magyarok, németek nem egyfelé húznak, elhagyták az Istent, széjjel azért hulltak. Szép magyar hazánkat török fosztogatja, ám a német kétszerannyit sanyargatja. Basa, vajda jobban nem nyúzza a népet, mint a mindenevő, szavatipró német. Menekül is futva, aki hírét veszi, pogány had a magyart jobban nem ijeszti. Szegény országunknak mélységes romlását a német s a török vetekedve ássák. Uramisten engedj szebb időket látnunk, magyarok királyát Budán viszontlátnunk. (Simkó Tibor fordítása J íme, a magyarországi hazafiság megnyilvánulása, és egyben bizonyíték mai nemzeti tudatunk egyetlen helyes múlt-értékelésének megfogalmazására: a Kárpát-medence népek hazája volt, népeké, amelyek akkor még nem értek nemzetekké. Ám minden későbbi nemzetté érett népnek, tehát a magyarnak is és a szlováknak is, joga volt és van sajátjának tekinteni ezt a közös hazát, történelmével és kultúrájával együtt. Rendkívül érdekes és egy újabb — egyelőre merésznek tűnő — feltételezésre ad indítékot Buda és a Rákos mező motívuma egy régi szlovák versben. Kollár gyűjteményében az Uraság és Rákos címet viseli: Uraság, uraság, te éltem kínzója, A fene vigyen el, elmegyek Budára. Elmegyek Budára, Rákos mezejére, Lehullik majd rólam munkám verejtéke. (Fried István fordítása) A fordításhoz hozzátennénk, hogy utolsó sora nem adja vissza pontosan az eredeti szellemét. Szó szerinti átültetése ugyanis így hangzik: Ott majd lerázom magamról a paraszti nyűgöket. Nem állítjuk, hogy a vers 1514-ből származik, azt sem, hogy kétséget kizáróan a Dózsa-parasztháború emlékét őrzi. Alapos filológiai kutatások szükségesek a feltevés bizonyításához, hogy Buda és a Rákos mező, valamint a paraszti terhek lerázásának motívuma mégis a legnagyobb magyarországi parasztháború emlékének öntudatlan megőrzése volna a szlovák népköltészetben. Buda még egy török időkből származó szlovák epikus énekben bukkan fel. A Csejtei Báthory Erzsébet című népballadában a kedvesét sirató szlovák legény beszélget pajtásával. A lányt Csejtére vitték a kegyetlen, beteg természetű várúrnő szolgálatára, ahol a biztos halál vár rá, a török pedig egyre jobban közeledik a szlovák vidékek felé. Az egyéni tragédia és az ország szomorú sorsa kapcsolódik így össze ebben a remekmívű népi alkotásban: Baktat a szürke ló uraságok földjén, Búsan ül rajt' Jankó, oly szomorú szegény, Hogy az ö kedvesét vitték Csejte-várba, Onnét ki nem jő, ott vagyon bezárva. Ne sírj, Jankó, ne sírj, te fekete szemű, Ne keseregj nagyon, jő borúra derű, Felmegyünk a várba, kedvesed ahol van, A grófnőnek szólunk, eressze ki onnan. Hogyne sírdogálnék, szürke szemű legény, Hogyne keseregnék szerencsétlen szegény, Könnyet ejt Jávorhegy, Arany domb beissza, Mert az én kedvesem nem tér többé vissza. Te fekete szemű Jankó, ne keseregj, A mi szónkra hallgass, bizony nem bánod meg: Felmegyünk a várba, kitárjuk kapuját, Az őrrel elbánunk, ha kell, úgy jutunk át. Hogyne sírdogálnék, szürke szemű legény, Hogyne keseregnék szerencsétlen szegény: Sír a holdvilág is, a Fehérhegy vele, Mert az én kedvesem nincsen már életbe'. Szürke lovam elvisz majd a háborúba, De onnan már többé nem hoz vissza soha. Ha a török sereg Belgrád alatt leszen, megölt janicsárnak arany övét veszem. Hogyha majd a török ostromolja Budát, Arany pallost veszek, megölök egy basát. És ha Bécsre támad a török ostrommal, Zászlójuk letépem az arany félholddal. Ha pedig a török eljut Nyitra alá, Vágni-szúrni fogok, míg elér a halál. Vágjatok csak, fiúk, én többé nem teszem, A sírban leszek már, ott, hol a kedvesem. (Sipos Győző fordítása) A vers névtelen szerzője magáénak érezte a hazát Belgrádtól Budán és Bécsen át Nyitráig, és természetesen közeli pátriájának védelmében akart hősi halált halni. A néplélek megnyilatkozása ez a XVI—XVII. században. Az eddigieknél későbbi népdalokban szereplő Pest- és Buda-motívumok már jóval árnyaltabb képet adnak városunk szerepéről. A katonadalokban a Pozsony mellett második közigazgatási centrummá emelkedő Buda negatív hangulatú versekben szerepel, hiszen a szlovák legénynek itt kell talán végleg búcsút vennie kedvesétől, családjától, amikor az erőszakos katonafogás után bezárul mögötte a budai kaszárnya kapuja. A legény — valahonnan Buda környékéről származik — ugyancsak haragszik a pesti urakra és a pesti bíróra, akik segédkeztek „megfogásában": Megálljatok, pesti pánok! Katonának ti adtatok! Megállj csak, te pesti bíró, Bakancsokat osztogató.