Budapest, 1967. (5. évfolyam)

5. szám május - Kővágó László: A Marx — Lenin Ház

Cseh és szlovák munkások az 1919-es májusi felvonuláson nép proletariátusának semmi oka, hogy ellenséges viszonyban éljen bármely más nép proletariátusával — írta a Crvena Zastava, a jugoszláv szekció lapja. —Ellenkezőleg. Igen sok okuk van arra, hogy kölcsönösen segítsék egymást. Ezért jönnek ebbe a szabad proletár-köztársaságba az elnyomott lengyel, jugoszláv, német proletárok, hogy védjék a mi közös vívmányunkat, a Magyar Tanácsköztársaságot ... Az utolsó csepp vérünkig védelmezni fogjuk a magyar proletárköztársa=ágot, mert a magyar proletariátus diadaláoan a mi munkásságunk győzelmét látjuk." Legfontosabb tevékenységi feladatának a budapesti Föderáció a szocialista forradalom igazságának, eszméinek az egyes szekciók országaiban való terjesztését, a nemzetközi szocialista forradalom kibontakozásának elősegítését tekintette. „Feladatunkat abban látjuk — olvasható a szekciók által közösen megfogalmazott nyilatkozatban —, hogy a párthatározatokat a nem magyar nyelvű elvtársak között, főképpen a Magyarországi Tanácsköztársaság határain kívül fekvő területeken végrehajtsuk." A szekciók agitátorai életük kockáztatásával hatoltak át a demarkációs és frontvonalakon, hogy terjesszék az igazságot a Tanácsköztársaságról, a testvéri Szovjetoroszországról, a szocialista forradalomról, amelyet az intervenciós szuronyokon túl a legféktelenebbül gyaláztak, rágalmaztak. Az ellenséges katonaság körében és annak hátországában működő forradalmi csoportokhoz nagy mennyiségű propagandairatot juttattak el. Kié a föld?, Kik a kommunisták ? (Kun Béla írásai), A tanácsköztársaság és a dolgozó nép, Mit adott a forradalom?, Mi a Tanácsköztársaság ? — ezek a címek állanak a Föderáció által legtöbb nyelven terjesztett füzeteken. A szekciók legtöbbje újságot is adott ki. Ezek, a napi események ismertetésén és kommentálásán túl, főként hazájuk burzsoá sajtója ferdítéseinek, rágalmainak leleplezésében, a velük folytatott vitákban tűntek ki. A nagyszámú, igényesen szerkesztett idegen nyelvű újság (a bolgár Cserveno Známe, a cseh Armáda Proletárú, a szlovák Cervené Noviny, a lengyel Czerwona Gazeta, az olasz Gazzetta Rossa, az ukrán Cservona Ukraina, a jiddis nyelvű Der Kampf, a román Revolutia Sociala, a francia La Troisiéme Internationale, a szerb-horvát Crvena Zastava^ szlovén Novine,a német Volksstimme) az utókor számára is tükrözi azt az érdeklődést és várakozást, amely a különböző országok dolgozói részéről Tanácsmagyarország felé irányult. A szekció újságjaiból az a meggyőződés árad, hogy a békés úton végbemenő fordulat — Magyarország példájára — hamarosan várható egy sor szomszédos országban is, s annak megsegítésére a Tanácskötzársaság területén tartózkodó nem magyar forradalmároknak ugyanúgy fel kell készülniük, ahogyan Szovjetoroszországban felkészültek a magyar kommunisták. A Nemzetközi Szocialista Föderáció tagszervezetei közül 1919-ben csak a szlováknak nyílt lehetősége arra, hogy hazája forradalmi tömegeit a szocialista állam megalakításában segítse. A csehszlovák intervenciós csapatokat visszaszorító Vörös Hadsereg alakulatai mögött mindenütt ott haladtak a cseh és a szlovák szekció tagjai, akik tanácsaikkal, közreműködésükkel segítették a népi hatalmi szervek megalakítását. Az 1919. június 16-án kikiáltott Szlovák Tanácsköztársaság Forradalmi Kormányzótanácsában a budapesti szekció több tagja is helyet foglalt, elnökévé pedig a szekció elnökét, Antonin Janouseket választották. A Föderációban tömörült forradalmárok békés fejlődést szem előtt tartó törekvéseire — érdekes módon — éppen Janousek, s a cseh és szlovák szekció nyújtja a legmeggyőzőbb példát. Janousek a szekció és a Forradalmi Kormányzótanács megbízásából március végétől kezdve több ízben fordult tárgyalási javaslatokkal a csehszlovák kormányhoz és Masaryk köztársasági elnökhöz. (Június 13-án saját feleségét küldte el Masaryk leányához, dr. Alice Masarykhoz, hogy az Antonin Janousek, a Szlovák Tanácsköztársaság elnöke 1919-ben, két évvel halála előtt segítsen rávenni a köztársasági elnököt békés megegyezésre.) Janousek később, mint a Szlovákiai Forradalmi Kormányzótanács elnöke is — amikor a békeküldöttként Prágába érkezett felesége már börtönben ült — a békés megyegyezés útját egyengető javaslattal fordult Prágához, amelyben kinyilvánította, hogy a Szlovák Tanácsköztársaság „elszakíthatatlan állami kötelékben kíván élni a csehekkel". (Ma már jól látjuk, hogy a békés javaslatok egy adag naiv várakozást is tartalmaztak: azt, hogy Masaryk, aki a szocializmus hívének vallotta magát, okulva Károlyi Mihály példáján, belátja, hogy a szocialista forradalom terjedésének nem lehet útját állni, és hajlandó lesz elősegíteni — vagy legalábbis nem gátolni — a szocializmus erőinek térhódítását.) A választ Janousek tárgyalási kezdeményezéseire — éppúgy, mint Tanácsmagyarország más békekezdeményezéseire is — fegyverrel adták meg. * A túlerőben levő ellenforradalmi intervenció 1919 nyarán eltiporta a szocializmus fiatal délkelet-európai hajtását. Augusztus 4-én már román, majd csehszlovák, jugoszláv, olasz, lengyel politikai nyomozók lepték el a tanácskormány lemondása után elnéptelenedett Marx—Lenin Házat, s Horthy tiszti különítményeseivel együttműködve halálra keresték azokat az internacionalistákat, akik az elnyomottak igazságát hirdették, akik a népek békés együttélésének eszméjét szegezték szembe a nemzeti türelmetlenséggel és gyűlölködéssel. A Rózsa Ferenc utca 61. számú ház — amely mindezt átélte, s ma talán szebb, mint valaha — mintha bölcs derűvel szemlélné, hogyan növekednek és erősödnek évről évre évtizedről évtizedre a szocializmusnak és a népek testvériségének eszméi, amelyeket falai közül is terjesztettek és igyekeztek beleplántálni oly sok nemzet fiainak lelkébe a Magyarországi Tanácsköztársaság internacionalistái. KMtM