Budapest, 1967. (5. évfolyam)

4. szám április - Szabó Pál: Szervusz, Budapest!

Szabó Pál Szervusz, Budapest! Ezzel a szóval köszöntöttem a fővárost, egy éjjelen, de inkább úgy hajnalfelé, amint egy barátommal megállottunk fent, a Gellérthegy nyugati oldalán, a „Búsuló juhász" nevezetű, híres hegyi-kocsmából jövet. Nagyon rendes, sőt, bizonyos vonatkozásban igen előkelő kocsma volt ez. Dehát persze, a kocsmának nem a bugaci-csárda vagy bármely betyár-romantikát őriző kocsma értelmében, hanem olyasvalami, hogy ... külföldiek látogatták, meg a honiak közül azok, akik vagy nem fértünk a bőrünkben, vagy pedig nem szakadt le szívünkről lent, Pesten, vagy Debrecenben, vagy Kanizsán, vagy másutt a szomorúság. De itt, a Búsuló juhász-ban igen! Itt leszakadt. S megtelt a szív örömmel, derűvel, és a lélek szinte határtalan erővel, és a jóérzés olyan, mintha immár elég lenne az egész életre ... Nyár volt, talán ezerküencszázharmincegy, vagy harminckettő, és mi álltunk fent, egy lefelé hajló szerpentinen. Mögöttünk a kocsmában az emberi lét színének és ízéinek végtelenbe áradó gazdagsága, és talpunk alatt a történelem dübörgésétől mindmáig zengő hegy, s előttünk a mélyben a fénytengerben fürdő Pest. És a pazar fényekben lengő, lobogó városon túl, arra, Biharország felé a hajnali derengés! A látvány annyira szép, hogy érzésbe lobban át és ez a lobbanás mindmáig benne vibrál a lélekben. Ettől az éjszakától kezdve éreztem először megmásíthatatlanul, hogy nekem második otthonom lett Budapest. Azelőtt is voltam már jó sokszor Budapesten, persze, de ekkor és ezután, az, igen. Hazajöttem, ha Pestre jöttem. És nagyon érdekes, hogy Pesten volt a lakásunk szinte mindvégig, de mégis, Budára jöttem át, ha valóban szembe akartam nézni a ténnyel és valósággal. A lélek mélyen ott vibrált a nagy magyar vidék minden kérdése, vajúdása, szenvedése, hite és hitegetése. És innen, a fővárosból visszanézve kristályosodott ki, hogy mik az azonnali, s mik a holnapra váró teendők! Hiszen .. . volt tennivaló, fölösen. Pontosan annyi, mint amennyi az erőmből telt. Kisgazdapárt, Kelet Népe, Szabad Szó és Nemzeti Parasztpárt... És persze, írónak lenni és írni, írni! Lakásunk volt itt akkor is, amikor csak havonként ruccantam fel, mint valaha, kezdetben. Az utolsó években egy panzióban kényelmes szoba, a Mária Valéria utcában, amely a Duna-parttal párhuzamos volt. S a Duna-parton kávéházak, teraszos vendéglők, és emitt, fentebb, a Vigadó ... A panzióban egy japán diplomata lakott a szomszéd szobában. Magyar nő volt a felesége, és két apró gyermeke, fiúk, akik tisztára japán-típusok voltak és milyen érdekes volt hallani, hogy magyarul beszélnek ... és nem éppen gyermekhez illő dolgokat. Cikkek, riportok, elbeszélések, regények, s ezeken kívül, szinte pihenésképpen a politika és társaság ... írókból, politikusokból... Tulajdonképpen akkor az író is politizált, hiába írták, mondták némelyek, hogy ők nem politizálnak, ők csak írnak. Hiszen, nemcsak az írásunk, hanem azon keresztül a puszta létezésünk is merő politika volt. . . és az estéli vagy délutáni találkozások! Mából visszahallgatózva valami elképesztő optimizmus és senki, semmi által meg nem ingatható hit a jövendőben! Erdélyi Józseffel találkozok egyszer és mondja, hogy a Duna-parton van a Matrózcsárda, sehol a vüágon olyan halászlét mint ott! Elmentünk. Voltunk négyen-öten. A halászlé valóban kitűnő, de a bor se rossz, és mint ahogy rendesen szokott, a kanálcsörrenés megszűnte után felzendül nyomban a politika. És Erdélyi szinte üvöltve kezdi nem annyira szidni, mint tángálni Gömböst, a miniszterelnököt. A többi rákapcsol, és a vendéglős halott-sápadtan áll a kiszolgáló asztal mellett... De aztán: menjünk máshová. A Réginyárba vagy a Háromcsőrű-kacsába, feketére; s felállnak s mennek. S nem fizetnek! Én, elképedve nézek utánuk, ők hívnak, és eszükbe sincs a fizetés, s az eleje már kívül is van az ajtón ... Hát akkor én se fizetek! Megyek. S a vendéglős úgy néz utánunk, mint a tébolyult. Nem merte kérni a számlát! Hiszen, akik úgy szidták, mocskolták Gömböst, mint ezek, ki tudja, kik lehetnek? Megsajnáltam, visszamentem és fizettem. Dehát, ez nemcsak egyszer történt így. Hiszen elég sokat találkoztunk együtt írók, vagy politikusok a főváros különböző helyein. De mégis, leginkább Budán. Nagyon ízléses, kedves, szinte romantikus kocsmák, kávéházak voltak itten, az évek multán megismertük megannyit, széltére. A A Háromcsőrű kacsá-t Szabó Lőrinc fedezte fel, s pompás verset is írt róla. Tulajdonképpen ez a vers tette a kocsmát népszerűvé. Mi is azért „fedeztük fel", de ... meg is érdemelte. Tévedés ne essék, mi soha nem azért mentünk kocsmába, és nem azért ismertük meg Pest-Buda összes rendesebb és ízlésesebb kávéházát, éttermét vagy éppen kocsmáját, hogy a mai és tegnapi (45 utáni) hírverés szerint ittunk ész nélkül, hanem azért, hogy mi mindég megbeszéltünk valamit. Igen nagy skála lenne az írói, vagy politikai baráti kört név szerint említeni, most csak annyit, hogy a baráti kör nem zárult le írókkal és politikusokkal, hanem tipikusan fővárosi polgársággal is bővült. Többek között baráti körünkhöz tartozott Rózsa Miklós éppen úgy, mint Oltványi Imre. De ezt csak példának említve. Igen emlékezetes és jóleső találkozások, jó pár vacsora és ebéd kettesben Móricz Zsigmonddal. Pihentető, de szomorkás-borongós s csendes beszélgetés. Az én szívemet átforrósította a tisztelet, és a Zsiga bácsi szavait a segítőkészség és a nemzetért való felelősség. Később, amikor már egészségi állapota igen megzilálódott, mintha hagyatékozni szeretett volna, hogy én, hogy mi folytassuk ott, ahol esetleg ő abba hagyja! A legnaggya fővárosi jóbarátaimnak megvolt a kedvenc kávéháza, és vendéglője. Zsilinszky Bandi bácsival például jó párszor a lakásán, akkor még a Bethlen-udvarban ebédeltünk, de általában lent, a közeli Duna-parti kávéházak valamelyikében találkoztunk. Zsiga bácsival is jó párszor otthon, de otthonán kívül a Mátyás-pincében vagy a Balatonkávéházban, párszor az Otthon-ban. így lett A Nemzeti Parasztpárt első budapesti nagygyűlésért