Budapest, 1967. (5. évfolyam)

1. szám január - Szabolcsi Gábor: Emberek, nem gépek II.

Szabolcsi Gábor EMBEREK, NEM GÉPEK IL „De majd fölállok s zúgom nemsokára — adjátok meg a munka örömét, adjatok kedvet, nekem nem elég a munkabér, a munkaerő ára!" József Attila Az alacsony, oszlopokkal alátámasztott mennyezetű, kopott festésű, a súrolástól rojtos deszkájú iskolapadokkal bútorozott oktatóteremben 140—150 ember szorong. A Költészet Napján a versbarátok délutánjára várják a költőket, előadóművészeket. A terem fölött-mellett gépek dohognak, a zsongó lármán is áthallatszik zajuk: a hatalmas gőzkalapácsok tompa puffanása, az esztergakések szívós sziszegése, a motorok éles zümmögése, a hegesztőpisztolyok lövésszerű csattanása. A falon felirat: „ím itt vagyunk, gyanakvón s együtt, az anyag gyermekei. Emeljétek föl szívünket, azé, aki fölemeli." A MÁVAG járműszerkezeti műhelye 270 dolgozójának több mint a fele itt szorong, vasportól és olajtól barna overallban. Éppencsak letették a munkát. Morvái László hegesztő, a műhely könyvpropagandistája magyarázza az egyik újságírónak: „Nem lehet kimenni ebből az alacsony, valóban levegőtlen kis odúból a művelődési otthonba. Oda alig néhányan jönnének át. Odamenni külön áldozat. Először itt kell megszerettetni a verset, belopni a hétköznapokba, hogy ünneplősen, kimosdva is elmenjenek meghallgatni." Megérkeznek a vendégek. Szikszai Géza a műhely legjobb szocialista brigádjának nevében levelet olvas fel. Sinkovits Imrének küldik, akit tavalyi itteni szereplésére emlékezve tiszteletbeli szakinak választottak. A levelet felesége, Gombos Kati veszi át — s a szokásos ünnepségek merevsége máris családias melegségbe olvad. A hangulat a versekkel változik. Szakács Miklós és Gombos Kati után a költők olvasnak fel, s a füstös, alacsony kis terem megtelik a költészet közösségformáló erejével. Vörösmarty gondolatait mérik meg jelenükkel; s felébred bennük a lelkiismeret: emberi módon kell élni, hogy utolsó sóhajtásunk legyen: „Ez jó mulatság, férfimunka volt." Fölvillan a szemekben az emberteremtés misztériumán mindig meghatódó öröm, amikor Benjámin versét hallják a Körút forgatagában terhét féltőn hordozó asszonykáról; egyetértően, cinkos összekacsintással nevetnek Ladányi kuruckodó csipkelődésein; s felcsattan a taps Bella verse után, melyben a proletároknak, kalapját levéve, előre köszön az isten. * A dolog a szocialista brigádmozgalommal kezdődött. A feltételek között ott van az a bizonyos „kulturális" pont. A munkafelajánlások még csak mentek valahogy, de az „egyéb" — sehogy. Valamit tenni kellett. De ahhoz, hogy tenni lehessen, nem elég a jószándék. Tudni kell, hogy mit tegyünk, s azt is, hogy miért tesszük. Az egyik hegesztő, Morvái László — aki, ha úgy tetszik, „deklasszált elem", érettségizett; adminisztrációs munkával indult az életnek —, a versek, az irodalom szerelmese; javíthatatlan „idealista", aki mindig tenni akar valamit a közösségért. Most is elhatározta, hogy megpróbál valamit. Jónéhányszor azért ütötte meg a bokáját, mert elképzelései nem egyeztek mások elképzeléseivel. Ezúttal azonban nem került konfliktusba a körülötte lévő világgal. Tevékenységét egy tudományos módszerű szociográfiai felméréssel kezdte. Kérdőívére 290 munkatársa közül 270 válaszolt. A válaszok igen érdekes adatokat mutattak. A 290 ember 5 féle műszakbeosztásban dolgozik (a munkaidők kezdete különbözik). 40 százalékuk vidéki, akik közül sokan napi 6 órát utaznak a munkahelyükre és vissza. A dolgozók 99 százaléka Petőfit tartotta kedvenc költőjének. A könyvvásárlásra fordított összeg személyenkénti évi átlaga 11,60 forint volt. Moziba mindenki járt, elég sűrűn; színházba a megkérdezettek mintegy 10 százaléka. E kérdőív tanulságai alapján aszocialista brigádmozgalommal együtt kezdődött meg e gyárrészlegben a könyvterjesztés. Ma az egy főre eső évi könyvvásárlási átlag 130 forint; évente több verses délutánt rendeznek; az érdeklődés nem lankad. A műhely dolgozói 1965-ben közel 60 ezer forintot költöttek könyvre. * A két legszorgalmasabb könyvvásárló, mindketten szocialista brigádtagok: Hőgenwart József. 34 éves. Két gyermeke van. Felesége házfelügyelő. Kettejük havi jövedelme 3000 forint körül jár. Lakásuk: egy szoba, hálófülke, összkomfort. Mielőtt ehhez a lakáshoz jutottak, egy 2x3 m-es szobában laktak. Nagyobbik gyermekük 11 éves, a kisebbik 16 hónapos. Hőgenwart József iskolai végzettsége: 8 általános iskola. Az üzemben mint villanyhegesztő dolgozik. Lakásukban rádió, tv és mintegy 350 kötet könyv van. — JO éves korom óta olvasok. A ponyvairodalommal kezdtem. Max Brand, sárga könyvek, s egyebek; azok a könyvek voltak azok, amiket akkor elérhettem. Fokozatosan szerettem meg a komolyabb könyveket, ahogyan az idő megérlelt. Ma legkedvesebb íróim: Hugo Viktor, Reymont, Eric Knight. A magyar irodalomból Jókai, Móricz, Mikszáth. A szovjet írók közül Szimonov, Ehrenburg könyveit szeretem legjobban; tőlük, amit elérek, meg is veszem. A Nappalok és éjszakák, a Vihar otthon is megvan. Kedvenc költőim ? Vörösmarty, Petőfi. Őket gyermekkorom óta szeretem, bár sokáig csak annyit tudtam róluk, amennyit az iskolában megtanultam. Felnőtt koromban került a kezembe József Attila, nagyon a szívemhez nőtt. Nemrégen egy Villon-kötetet vettem. Érdekes, számunkra ma sem idegen, nem régies ez a költő. Igazmondó, bátor; remek ember lehetett és bölcs. Színházba, amióta tévénk van, nem járok. Azelőtt évente többször voltunk a feleségemmel együtt. Most minek ? Színház-igényemet a tv színházi közvetítései teljesen kielégítik. Hogy miért olvasok? Mert szellemileg, erkölcsileg javamra van, leköt, élvezetet okoz az olvasás. Ha kezembe veszek egy jó könyvet, először gyorsan elolvasom, félreteszem, majd néhány hónap múlva lassan, gondolkozva újra elolvasom. Szenvedélyem a könyv, s amellett, úgy érzem, hasznomra van. Beszélgetésünkben ízlés-problémák hoszszas megvitatása után végül is a beszélgetés céljára, a szocialista brigádmozgalomra terelődik a szó. — Én úgy látom, hogy ez a mozgalom elsősorban termelési mozgalom. A régi versenyformák nem voltak hibátlanok. Sztárokat neveltek. Ez a mozgalom az egyén kiugró teljesítményét is egy közösség eredményéhez sorolja. Most a vezetésnek sem érdeke, hogy egy embert úgy futtasson, mint régen; amikor a kiugró teljesítményeket nem követte az átlag. Ez most nincs így. Nincs 1000 százalékos egyéni teljesítmény, de a mühelyátlag jobb, kevesebb a selejt. Ez jobb versenyforma, mint a régi. — Dehát valóban közösség-e a brigád? — Az. — Itt benn a gyárban. És a gyáron kívül ? — Nem az az érdekes. Amíg versenypont volt a barátkozás, addig elmentünk fehér asztal mellé, néhányan színházba, moziba is, de ez erőltetett dolog volt. Az nem tett bennünket barátokká, hogy közösen néztünk meg egy darabot a színházban, vagy eltöltöttünk valahol egy-egy estét. A barátság lelki kényszer. Erőltetni nem lehet. — Mégis, a brigád közösségi tudata ?... — Az azonos érdek a munkában, az köt össze bennünket. Deák Ferenc, 22 éves. Nőtlen. A szüleinél lakik Kispesten, szoba-konyhás lakásban. 7 testvére volt — egyedül maradt életben. — 1500 kötet könyvem van. Évi átlagban 1000 forintot költök könyvre. Iskolai végzettségem 8 általános. Továbbtanulásra nem gondolok. Az iskolában van matematika is; az nekem nem megy. Szeretek dolgozni, meg vagyok elégedve a munkámmal. 16