Budapest, 1967. (5. évfolyam)

3. szám március - Pro Arte 1967

Töretlen életút a Fővárosi Tanács egyik elnökhelyettese. Az ő felügyelete alá tartozik a kereskedelem, a helyiipar, a mezőgazdaság; egészen pontosan: mindaz, ami a főváros lakosságának ellátásával összefügg. Papírokkal, jegyzetekkel felkészülve fogad. De én arra kérem, ne a munkájáról, hanem sajátmagáról, az életéről, személyes dolgairól beszélgessünk egy kicsit. Kétkedve, vizsgálódva néz rám. Nagyon komoly — de távolról sem komor — asszony. Róla még sose írtak. A munka, az más; ez igazán érdekes munkakör. De az ő személye ? Miért tartoznék ez a nyilvánosságra? Végül is a beszélgetés — ebben bízom most, utólag — nemcsak az én számomra volt mindvégig izgalmas. Valószínűleg ritka alkalom volt az ő életében is: két és félórán át csak önmagával foglalkozott. Emlékeit rakosgatta össze. És neki talán épp oly megnyugtató volt ez a visszapillantás, amilyen jóérzés volt hallgatni nekem: ritka-harmonikus, ritka-töretlen életút! Nézem, figyelem őt, meleg barna szemét, egyszerű beszédmodorát, puritán öltözetét. Puritánsága annyira lényéből fakad, nem csinált, nem külsődleges, nem erőszakolt —, hogy megnyugtat és tiszteletet ébreszt. Örülök most már, hogy pontosan a megbeszélt időre értem be hozzá. Egészen bizonyos, hogy ő is mindenben pontos és megbízható. Ez a megbízhatóság ott van a tekintetében, nyugodt kézmozdulataiban, egyenes testtartásában, a derűben, ami akkor sem tűnik el az arcáról, amikor a nagyon nehéz időket idézi. Szegénysorban éltek, az édesanyja mosni járt, hogy mind a két lány tanulhasson, ő is segített neki délutánonként a mosásban, teregetésben — s leérettségizett közben. Ekkor már rendszeres látogatója volt a XI. kerületi munkásotthonnak — kezdődött a mozgalmi élet. Harminc esztendővel ezelőtt ... Azt hinné az ember, az élete is olyan nyugodt és harmonikus volt, amilyen az egyénisége. Ahogy hallgatom, megvilágosodik előttem valami: neki sem volt könnyebb az élet, mint másnak, kortársainak, elvtársainak. De a személyes gondokat, bajokat, csalódásokat — nem tartja számon. Az örökké csak szolgálni akaró, örökké másokért, a közösségért élő, a mások sorsáért, sosem a sajátjáért aggódó ember típusa. szeretett végezni világéletében. Restellkedőn vallja be: amikor a XI. kerületi pártszervezet 45-ben megbízta az asszonyok közötti szervezőmunkával — közmunkára mozgósítás, hadifogoly-hozzátartozók és gyermekek ellátása, gondozása, közkonyhák létesítése a Vöröskereszttel, ruhaosztás, gyereküdültetés, járvány elleni védekezés, és ki tudná már azt felsorolni, mennyi féle-fajta akció! —, a nők között végzett munka nem elégítette ki igazán. Amikor viszont, 46 tavaszán, a Standard gyárba küldték, hogy munkásnőként szervezze a kommunista pártot, segítsen megszerezni a fontos posztokat a párt számára, harcoljon a tőkések megbízottaival a több „kalóriát" tartalmazó bérekért — az igen! Azokat a feladatokat izgalmasabbnak, értelmesebbnek érezte. A sok munka és a gyenge táplálkozás aláásta egészségét, legyengült, a betegség a tügalmazott". Ugyanakkor több mindent másként lát, amióta ennyire életközeibe került. És ezt a módszert mindenkinek csak ajánlhatja: az elvi irányítás munkájából egy idő múltán át kell menni gyakorlati munkaterületre. De megfordítva talán még jobb. Kevesebb a hibalehetőség az elvi irányításban, ha sok és alapos élettapasztalat a fedezete. Csikesz József né (balról a második) textilgyári munkások között dejét támadta meg. Miközben az egész kerület ellátását szervezte, miközben „rekvirált" az üresen hagyott lakásokban és üzletekben — ő maga 44 kilóra fogyott... íme, a főbb állomások az életében: mindössze néhány mondat. 1945: kerületi pártmunka. 1946—47: pártmunkás a Standardban. 1948: a XI. kerületi pártbizottságon a tömegszervezetek felelőse. 1949: XI. kerületi párttitkár. 1950: egyéves pártfőiskola. 1951—52: a budapesti pártbizottság agitprop titkára. 1952—64: a budapesti pártbizottság titkára. Hozzátartozik a kereskedelem, az egészségügy, a várospolitika. Tehát már ott kezdett megismerkedni azzal a munkaterülettel, ahol azóta dolgozik. Ez aztán tényleg olyan munka, ami éppen egy ilyen gondos asszonynak való. Két és félmillió ember jólétéért felelős. Ennyire tehető a fővárosban vásárlók száma. Egyre jobban megszerette ezt az előzőeknél sokkkai gyakorlatibb munkát. És nagyon érdekes, hogy naponta lemérheti: vajon helyesen fogalmazta-e meg a pártbizottságon azokat az elvi és politikai koncepciókat, amelyek alapján itt, „az életben", a végrehajtás, a megvalósítás történt ? Úgy érzi: az esetek többségében jól „fo-Végig nem kerül sor az előkészített jegyzetekre — pedig most már csakugyan a munkájáról beszél. De mindent pontosan őriz a fejében, a munkáját szerető ember szenvedélyes tudásával. A gond rengeteg. A belső és a külső kerületek ellátottsága még mindig nagyon eltérő. Majdnem annyi tennivalót igényel ennek enyhítése, mint a város és a falu közötti különbség csökkentése. Ám az öröm még több. A kenyérügy. Sok-sok panasz volt a minőségre. Októbertől decemberig óriásit változott a helyzet. A kívülállónak fogalma sem lehet arról, mennyi fejtörés, intézkedés, szervezőmunka fekszik az eredményben. Meg kellett találni az anyagi ösztönzőket. Átszervezni a szállítást. Állandó figyelemmel kísérni az új lágymányosi kenyérgyár készítményeit. A vegyészeti intézettől tíznaponként bekéri a vizsgálati jelentéseket. Állandóan kutatják a közvéleményt — ő maga is megkérdez mindenkit, engem is kifaggatott ezügyben —: elégedettek-e az emberek a kenyér minőségével? Nagyon büszke a Rákóczi úti új Uránia élelmiszeráruházra. Persze, egy híd, egy aluljáró megépítése sokkal látványosabb s nagyobb horderejű a főváros életében. Mégis, ez az áruház is oly szép, olyan harmonikusan illeszkedik be az egész városképbe! "És öröm az is, hogy annyi nagyszerű emberrel van dolga. Néhányat név szerint említ, megbecsüléssel, szeretettel. Alkotó emberek, kitűnő ötleteik vannak. Élmény velük együtt dolgozni. Sok derék szakember van a felügyelete alá tartozó tanácsi osztályokon. Alapos felmérések, széles körű tájékozódás, kellő tárgyismeret alapján dolgoznak. így kerülhető csak el mindennemű szubjektivizmus a tervek készítésénél és a megvalósításban. Elégedett ember Csikesz Józsefné? Úgy sosem, hogy pillanatnyi megállást is engedélyezne magának. De nyugalma, kiegyensúlyozottsága elégedettséggel tölti el azokat, akiknek dolguk akad vele. Beszélgetésünk végén rámnéz, aggodalmas szemekkel, s töprenkedve mondja: remélem, mégsem írja meg a cikkét ? Jólesett ez a beszélgetés — de nagyon szeretném, ha nem írná meg! Talán megbocsát nékem. Mert én meg annak örülnék, ha ez a vázlatos portré személy szerint is közelebb hozná őt azokhoz, akikhez — talán tudtukon kívül — eddig is olyan közel volt. Kövendi Judit 10 Férfimunkát Csikesz Józsefné