Budapest, 1966. (4. évfolyam)

3. szám június - Kolozsvári Grandpierre Emil: Kaján Krónika

ban (ugyancsak járványmentes időben) napi 4—5 fekvőbeteg meglátogatását kell elvégeznie. jobb munkaszervezéssel csak bizonyos részletkérdései javíthatók meg a jelenleg bizony döcögő járóbetegellátásnak. A körzeti munka színvonalemelése érdekében az egészségügyi irányító szervek az elmúlt évek során több új szervezeti és ellátási változtatást vezettek be. Ezeket a gyakorlati élet követelményei sürgették s bár jelentős eredményeket hoztak, nem mindenütt a várt mértékben. A betegek beosztása, az irányított betegbehívás, a lakosság felesleges igényeinek mérséklése csak részben tudott változtatni a helyzeten. Minőségi módosítást csupán a „gondozói módszer" szélesebb, színvonalasabb bevezetése jelenthetett. Két és fél évvel ezelőtt indultunk el ezen az úton, melynek rövidre fogott lényege az, hogy az orvos „feltérképezi" területét s valamennyi betegéről feljegyzést készít. A megelőzés elvének szemmeltartásával saját maga s házi betegápolónő munkatársa, megfelelő beosztás alapján, valamennyi beteget időnként behív vagy meglátogat, gondozásba vesz. Egyelőre öt betegségcsoportra vonatkozóan folyik a gondozásszerű ellátás. Ezek a következők: I. Szív-és érbetegségek. — II. Emésztő- és kiválasztó szervek betegségei. — III. Magasvérnyomás és kísérő betegségei. — IV. Légzőszervek megbetegedései a tbc. kivételével. — V. Belsőelválasztású mirigyek betegségei, így elsősorban a cukorbaj és a pajzsmirigy megbetegedései. A nyilvántartásba vételre és a gondozási munka lebonyolítására kezdetben több időt kell fordítani s ezzel megszaporodik az orvosnak és segítőtársainak munkája, de ha a „feltérképezés" megtörtént, jobban, szakszerűbben, gazdaságosabban tarthatja kezében egész körzetét. Ezzel azt a célt is megvalósításhoz segítheti az orvos, hogy napi 4 órás ambuláns és 4 órás fekvőbeteg ellátó tennivalóiból kizárólag a szakmai munka hárul reá, az adminisztrációs ügyintézést közvetlen munkatársai veszik át. Ezt persze csak akkor tudjuk megvalósítani, ha körzeti orvosonként egy teljes munkaidejű, tehát nyolc órás elfoglaltságú jól képzett körzeti ápolónő és egy négyórás adminisztratív munkatárs áll rendelkezésre. Jelenleg a fővárosban átlagosan még csak két orvosra jut egy házi betegápolónő, de ha bármi oknál fogva (betegség, szülés, szabadság) ez kiesik, akkor már négy körzeti orvos segítő tennivalóit kellene egyetlen háziápolónőnek ellátnia. Ez lehetetlen. Tavasszal a napilapok hasábjain élénk vita folyt a gyógyszerpazarlásról. Nem titok, hogy a fővárosi orvosok munkaidejének jelentős részét a vényírás és adminisztráció veszi igénybe. Nyugodtan állíthatjuk, hogy körzeti orvosaink munkaidejének 25—30 százalékát ez tölti ki. Félreértés ne essék: a vényírás nem lebecsülendő adminisztrációs tevékenység! Egyenértékűnek kell lennie a vizsgálattal. A betegellátás színvonalát, illetve az egy betegre fordítható vizsgálati és kezelési időt jelentősen befolyásolja a sablonos vények felírásának jelenlegi rendszere. Véleményünk szerint erőteljesen javítaná munkánkat, ha a jelenleg is vény nélkül kapható gyógyszerek (fájdalomcsillapítók, nyugtatók, hashajtók, görcsoldók, gyógyvizek, stb.) számát bőven szaporítanák és az árukat olyképpen rendeznék, hogy a körzeti rendelőkben az orvos által történő felíratásuk anyagi előnyökkel nem járna. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy ezeknek a sablonosán kért, a mindennapK használatban gyakran előforduló gyógyszereknek felírása rabolja el az orvos legtöbb idejét. Persze a gyógyszerkérdést egyszerű árintézkedéssel megoldani nem lehet, de nem is szabad. A körzeti orvosnál vagy üzemi orvosnál gyógyszerlistákkal jelentkező betegek helyes irányú nevelése nem könnyű feladat. Még a jóhiszemű orvos is meditál azon, hogy elutasító magatartása — amely bár a beteg javát szolgálja — tévútra siklik, mert sokszor a beteg bizalmának elvesztésével kell fizetnie érte. Ezt ritka orvos kísérli meg. Orvos és beteg között a legfőbb tényező a bizalmi viszony kialakítása. Ezt kell gondos munkával, szeretettel, megértéssel, türelemmel, de esetleg szigorral is megszerezni. Ez olyan művészet, amelyet megtanulni nem mindig sikerül. Száz szónak is egy a vége. Próbáljuk összefoglalni: Az ellátásra szorulók létszámának ideális mértéke orvosonként 2000 fő. A munkatársak mértéke: egy 8 órás házi betegápolónő és egy 4 órás adminisztrátor. A jó alapellátást a gondozással egybekötött, színvonalas belgyógyászati szakmunka adja meg. Ha ehhez megfelelő műszerekkel felszerelt rendelő is rendelkezésre áll, az alapellátást kifogástalan módon biztosítani lehet a főváros egész lakossága számára. A most elindult tervidőszakban rohamosan közeledünk ehhez az állapothoz. Bőven vannak még nehézségeink, de ha nem is ma, holnap vagy holnapután már céljaink valóra válnak. Dr. Palócz Gyula Ime, az Aquincumi kocsma, Vincze La

>os rajz

a amelyről Tóth Árpád ismert verse szól. A költőnek és barátainak kedves tartózkodási helye ma virágcserépüzem, de ebben a minőségében is düledezik. A költők ligetét gyom verte fel, elvadult. Nem kellene segíteni ezen? S talán még azon is, hogy egy korty szomjatoltó vízhez, vagy italhoz jusson, aki Aquincum köveit, a költő emlékezetét, s megénekelt csodás alkonyát keresi? KAJÁN KRÓNIKA Hol kezdődik az udvariatlanság? Ahhoz, hogy valaki közérdekű ügyhöz hozzászóljon, jogi műveltségre van szükség. Mivel a közügyek szenvedélyesen érdekelnek, jogi műveltségem pedig lassan gyarapodik, minden alkalmat megragadok, hogy ismereteimet bővítsem ezen az oly fontos területen. Legutóbb az adott alkalmat erre, hogy házunk pincéjében megrepedt a szennyvíz-csatorna. Ahogy az előírás megkívánja, a házfelügyelő kitöltötte a munkalapot és bevitte a házkezelőségbe, abban a reményben, hogy a házkezelőség intézkedik s a hibát kijavítják. A napok teltek-múltak, szerelő nem jött, a repedés tágult, a lakók pedig zúgolódtak. Az alulról jövő nyomásnak engedve, a házfelügyelő személyesen sürgette meg a javítást. A helyzetet így ecsetelte: — Mert kérem, ha fent meghúzzák, lent jön ki minden, már járni sem lehet abban a pincében, teli van az egész bűzzel, ocsmánysággal, nincs semmi higiéna. Meg tetszik látni, ebből korela lesz. Illetékes közeg felpattant: — Mit csináljak, ha nincs szerelő! Egyem meg? — Talán én egyem meg? — kérdezte a házfelügyelő. — Egye meg maga! — Akkor maga is megeheti! Tanúk egybehangzó vallomása szerint így zajlott le a magas szintű egészségügyi vita s az eredménye is meglett, mert a kárt helyrehozták. A szennyvíz s vele az élet, visszatért szokott medrébe. Mint jogászismerősömtől megtudtam, az ügy ezzel nem fejeződött be. A házfelügyelőt ugyanis fegyelmi elé állították és feddés formájában közölték, hogy ezentúl legyen udvariasabb fölötteseihez. — No — kérdeztem — és a tisztviselő mit kapott? — Melyik tisztviselő? — kérdezett vissza jogászbarátom, s akkor már tudtam, hogy ismét megbuktam jogból és közigazgatásból. Én, az avatatlan, ugyanis úgy gondoltam, hogy mindkét részről udvariatlanság történt. A házfelügyelő részéről pusztán szóbeli udvariatlanság, a tisztviselő részéről viszont a szóbeli udvariatlanságon felül, hogy úgy mondjam, anyagi udvariatlanság egy ház valamennyi lakójával szemben. Mert hiszen a tisztviselő tehetetlensége és közönye következtében halmozódott föl a pincében nemkívánatos termék, s a házfelügyelő szóbelileg megnyilvánuló felindultságát éppen ez a felhalmozódás váltotta ki, jogos hát, hogy a tisztviselő nótáját is elhúzzák. így tűnődtem, de beszélni óvakodtam, az ember nem szívesen árulja el tájékozatlanságát. Kolozsvári Grandpierre Emil 43