Budapest, 1966. (4. évfolyam)

1. szám április - Beszélgetés hármasban Budapestről

például, ha egy házsoron végig porosak a kirakatok, s ha minden erkélyre kirakják a téli tüzelőt, a ródlit, a száradó ruhát. Karácsony előtt a kecskeméti tanács elnöke nyilatkozott az utcák tisztántartásáról, és csodálkozott, milyen nehezen halad Budapesten a hóeltakarítás, holott náluk ez nem okozott problémát. Megállapítottuk, hogy náluk 68 utcaseprő van, míg például Kispesten ugyanannyi lakosra 16. A többi hely betöltetlen: nincs rá ember. Németh Károly: Olyan közvéleményt kell teremtenünk, amely nem tűri az utcán, a kapu alatt, az udvaron a piszkot, a rendetlenséget. És szükség esetén igénybe kell vennünk a törvény erejét is. GyaKori eset, például, hogy az építkezések befejeztével nem állítják helyre a megrongált, elpiszkolt környezetet. Goda Gábor: Igénybe vesszük-e eléggé a lakosság öntevékenységét, anélkül persze, hogy ez nagyobb megterhelést jelentene számára ? Sarlós István: Lőrincen, Kispesten és Soroksáron van ilyen akció. A kispesti tanácsnak van egy betonlapgyártó gépe, amely 60 x 60-as lapokat gyárt. A lakók megveszik a lapokat és társadalmi munkában megcsinálják a járdát. Kár, hogy ez az akció csak néhány külső kerületben folyik. Mert rossz a járda, például, a Széher úton is. De ott, a villanegyedben, ahol többnyire orvosok, művészek laknak, nemigen leh^t társadalmi munkával járdát építeni. Goda Gábor: És ha valamilyen formában anyagilag hozzájárulnának ? Sarlós István: Pénzből nem lesz járda. Nem a pénz a probléma, hanem a munkaerő. Épül egy csatorna, például, Rákospalotán, az Arany János utcában, mert a lakosság elvállalta, hogy önként megássa. A Szabadság-hegyen is szükség volna egy csatornára, ott azonban a lakosság nem vállalja a kiásást. Szívesen adnának 100—250 forintokat, de mit kezdjünk a pénzzel, ha nincs munkaerő ? Nem mondhatom az óbudaiaknak, hogy menjenek el társadalmi munkában járdát építeni a Széher útra, vagy csatornát ásni a Szabadság-hegyre. A VIII. kerületben meg lehet csinálni, hogy az egész utcasor házait a lakók hozzák rendbe. Vannak köztük kőművesek, villanyszerelők, bádogosok, vízvezetékszerelők. Olyanfajta összhangot kellene találni a társadalmi munkában, hogy rendbehozzák, például a? orvos házát, ő viszont megvizsgálja az óvodában a gyerekeket. Németh Károly: Csak olyan társadalmi munkára ne gondoljunk, amilyennek régebben voltunk tanúi! Hogy elvittük az üzembSl a szakmunkást, és alacsonyabbrendű, kisebb értékű munka végzésére biztattuk. Goda Gábor: Azt hiszem, nagyon sok még a tartalékerő. Sétáltunk feleségemmel a budai részeken, elképedtem, milyen apró semmiségek csúfítják el a gyönyörű utcákat. Az adott gazdasági kereteken belül nem lehetne ezeket eltüntetni ? Sarlós István: Kétféle megoldás van: állami pénzzel vagy társadalmi munkával. Amire nincs költségvetési fedezet, sem társadalmi munkaerő, az megoldatlan marad. Mellesleg azt se feledjük, hogy az amortizációnak megfelelő házfelújításhoz évi 1800 millió forint kellene. A lakbcrbevétel pedig csupán 550 millió. A költségvetésből ezt egy milliárdra tudnák kiegészíteni most. A tartalékok feltárására mégis erőfeszítéseket kell tennünk. Hacsak, például, a saját tulajdonú épületek rendbentartását jobban megkövetelnénk, már az is eredmény volna. Hiszen a tulajdonosnak is érdeke, hogy ne gaz legyen a kertjében, hanem virág meg gyümölcsfa. Vagy ha két cementlap odébbcsúszik, illessze a helyére. Goda Gábor: Én nemcsak a városkép szempontjából tartom fontosnak ezt a kérdést. Minden kiadás és minden erőfeszítés, amit itt befektetünk, a politikai oldalon bőven megtérül. Az emberek nagyon jól megértik a tanács erőfeszítéseit. Tapasztalom, például, mostanában népszerű a fővárosi tanács. Azelőtt nem volt valami népszerű. Németh Károly: Mert a nyilvánosság elé tárja ügyeit, gondjait, kéri a lakosság észrevételeit, véleményét, segítségét. De bátran beszélhetünk nemcsak a választott testületekről, hanem az apparátus, a közüzemek dolgozóiról is. Nincs olyan perce sem a napnak, sem az éjszakának, hogy ne dolgozzanak ezren és tízezren a lakosság zavartalan ellátásáért. Gondoljuk csak meg, a 800 kilométer hosszú csatornahálózat, a gáz, a víz, a villanyhálózat üzembiztonságához, javításaihoz, állandó fejlesztéséhez, korszerűsítéséhez hány ezer ember odaadó munkájára van szükség. Érdemes csak példaképpen megemlíteni a HKI-t, amely olyan nehéz körülmények között, olyan népszerűtlen feladatot végez. Vegyük számításba, milyen elhanyagolt volt a város csak egy évtizeddel ezelőtt is, s hogy a lakásállomány 70%-a ötven évnél idősebb. A legkevésbé sem akarom menteni az olyan eseteket, amikor a HKI vo't hanyag. De valljuk be, hanyagok a lakók között is akadnak. Goda Gábor: Nem akarom felidézni a régi vitákat, amelyek még arra az időre nyúlnak vissza, amikor résztvettem a főváros munkájában. De azért jó volna egyszer őszintén szembenéznünk azzal a kérdéssel: valóban a szocialista városvezetés házkezelésének megoldása ez ? Nem lehetne új alapokra helyezni, új formákra bontani ? Sarlós István: A mi gondjaink a HKI intézményénél messzebbről erednek. Vegyük csak azt: régebben minden utcában volt egy bádogos, és ha csőrepedés történt, átszóltak neki; éjjel, nappal rendelkezésre állt. Ma ha folyik a WC, könyörögni kell az állami vállalatnak, mert pár forintos munkára nemigen küld ki embert. A házmesterre ma nem számíthatunk. Annak idején, ha talán nem is volt szakképzett a házmester, lassacskán beletanult, s elvégezte az apróbb javításokat. A munkaköréhez tartozott. Ma nagyon kevés házmester vállalja ezt. Nem is igen vállalhatja, hiszen állásban van valahol, mert csak négyszáz forintot kap a házmesteri munkáért. Ha tűrhető fizetést akarnánk neki adni, például 1400 forintot, az tizennégy millió forinttal terhelné havonta a városi költségvetést. Azelőtt minden házban került egy-két olyan lakó is, aki elvállalt ilyen apró munkákat, javítgatásokat, mert rá volt szorulva. Most nemigen vállalja senki. Németh Károly: Egyszóval, nemcsak eredményeink vannak, de gondjaink is bőven. És lesznek is. Megoldjuk őket sorra, de akkor jönnek az újak — ez már a fejlődéssel jár. Mi, eredményeinket számbavéve is, úgy ítéljük meg, hogy még csak a kezdetnél tartunk, szükségleteinkhez és céljainkhoz képest. Sarlós István: És a rendelkezésre álló eszközökhöz képest is kevesebbre érünk, mint amennyire okosabb munkával, jobb szervezettséggel érhetnénk. Ezen kell épp a legsürgősebben változtatnunk. Németh Károly: El szeretném mondani még: szeretem Budapestet. Azt hiszem a budapestiek nagy-nagy többsége szereti ezt a várost. Mégis sokan vannak, akik nem érzik magukénak. A posta alig győzi javítani a szándékosan megrongált nyilvános telefonállomásokat. A parkokban a padpkat, a székeket, a játszóterek berendezéseit nemcsak és talán nem is elsősorban a használat teszi tönkre. Sarlós István: Vannak olyan helyek, ahol a kicserélt lámpabúrát napok alatt újra szétverik. Megtörtént, hogy új lakásokban kiszedték az ajtófélfákat, s hogy nvolc-tizenöt évig nem festetnek a lakók. Németh Károly: Állítom, hogy a budapestiek nagy többsége elítéli a rongálásokat és felháborodik miattuk. A jó közvélemény megvan, csak nem eléggé erélyes. Ha valaki látja, mi történik, elfordul inkább — miért éppen ő szóljon ? Sarlós István: Fél a botránytól, a verekedéstől, a bíróságtól. Németh Károly: Pedig aki saját emberségéből nem jön rá, hogy a közvagyon az övé is, hogy azt óvni neki is becsületbeli ügye, azt a törvény erejével kell kényszeríteni, mindannyiunk érdekében. És a közvélemény erejével, a közösségi felelősségtudat fejlesztésével is. Azt hiszem, a hazafiság valóságtartalmával a kelleténél kevesebbet foglalkozunk, holott az elvont, a tartalmatlan hazafiság nem sokat ér. A pesti ember magyarsága szerintem ott kezdődik, hogy ő — pesti. Már csak azért is örülünk az új folyóirat megjelenésének, nagyon hasznos missziót tölthet be. Azzal bocsáthatnánk útjára, hogy legyen valóban a főváros eleven életét figyelemmel kísérő, múltját ébresztgető, jövőjét formáló folyóirat; ne hallgassa el a hibákat, bíráljon, ha kell és adjon helyet minden olyan elképzelésnek, javaslatnak, amely Budapest fejlődését segítheti és hozzájárulhat egyben az ország fejlődéséhez is. Külön öröm volt, hogy milyen szeretettel és örömmel fogadtáík neves íróink a fővárosi tanácsnak ezt a kezdeményezését. Ezúton is kérjük őket, legyen a folyóirat az övék is, gondozzák, szeressék, támogassák az új folyóiratot. S úgy gondolom nemcsak az íróktól, de a város minden szerelmesétől, minden budapesti patriótától kérhetjük ezt. 5 Budiapesien • 1964-ben naponta 47 gyerek született és 54 ember halt meg; • a házas családi állapotú nők egyéb — nem betegségi okból engedélyezett és végrehajtott művi vetéléseinek száma 1964. évben naponta 112 volt; • naponta 52 házasságot kötnek és 20-at bontanak fel; • a lakosság száma 1 935 531 fő. Az ország népességének 19,1 %-a a fővárosban lakik. Ez az arány 1900-ban még csak 12,6%volt; • 1000 férfire 1145 nő esik; • a vidékről történő beköltözések és az ennél kisebb létszámú elköltözések miatt 30 percenként egy fővel növekedik a lakosság az év minden egyes napján; • a kommunális — egészségügyi, kulturális, lakásépítési és szociális — beruházások költségei meghaladják a n a p i 6 millió forintot? 6