Budapest, 1966. (4. évfolyam)

9. szám december - Dr. Németh-Dr. Rédl: Nagyobb lakás — kisebb gond

Dr. Németh László—Dr. Rédl Károly Nagyobb lakás — kisebb gond A lakáshelyzet a felszabadulás előtt és után A lakáshelyzet fokozatos javítása különösen a fejlődő nagyvárosokban igényel világszerte jelentős gazdasági erőfeszítést. Az új lakásoknak legalább három generációt kell kiszolgálniuk, ezért igen fontos, hogy a modern lakások ne csak mennyiségi szempontból, hanem a családok jelenlegi és várható összetételét, a családtagok tevékenységét figyelembe véve is, megfeleljenek a használhatóság követelményeinek. Ez azt jelenti, hogy a lakásigényeket nemcsak mennyiségileg, hanem — távlatban — az életkörülmények várható javulásának figyelembevételével minőségileg, tehát méret, felszereltség, berendezettség terén is mindinkább ki kell elégíteni. Budapesten — a Szovjetunió legnagyobb városait és a kettéosztott Berlint nem tekintve — a keleteurópai országok legnépesebb városában különösen szükséges, hogy ne csak a lakások számát növeljük, de az igények alapján döntően a két és többszobás lakásokat szaporítsuk. Fővárosunkban ugyanis — az európai nagyvárosoktól eltérően — igen magas (i960. I. i-én 60,6, a III. ötéves tervidőszak kezdetén 58 %-os) az egyszobás lakások aránya. A rendkívül sok kislakás elsősorban a múlt hagyatéka. A lakásállományban nagy súllyal képviselt — a mai igényekhez mérten jórészt korszerűtlen és avult — egyszobás lakások ugyanis nemcsak a fővároshoz csatolt peremtelepülések, de egyes belső, főleg munkás-lakta városrészek lakáshelyzetét is jellemezték. Ezeknek a lakásoknak a rendkívüli zsúfoltságát az elmúlt évtizedekben sikerült enyhíteni, a nagy és kis lakások lakó-sűrűsége között fennállott lényeges különbségeket jelentősen csökkenteni. Kétségtelen, hogy ennek ellenére az egyszobás lakások lakó-sűrűsége jelenleg is jóval magasabb a lakószobánként két főben megállapítottnál. A lakásigények gyors kielégítésére a legkönnyebben megvalósítható lehetőségként a nagy lakások megosztása kínálkozott. Ez nagyban hozzájárult a sokszor áldatlan társbérletek jó részének felszámolásához. 1950 60 között az épített lakások közel kétharmada lakásmegosztás, lakás-átalakítás útján keletkezett. Ezekkel ugyan gyarapodott a lakások száma, azonban, többnyire a már addig is meglevőnél, kevesebb férőhelyet biztosított. (Gyakorlatban ugyanis pl. 1 kétszobás és 1 egyszobás lakás létesítése együttjárt egy 3 szoba hallos személyzeti szobás lakás megszűnésével. Emellett a fővárosi épületek és lakások súlyos háborús károsodása, a nagy lakások egy részének közintézmények, vállalatok részére történt igénybevétele, valamint a többségükben gyenge minőségű lakásokból álló, környező települések Budapesthez csatolása maga után vonta a 3 és többszobás lakások számának és arányának csökkentését.) A 30-as években minden ötödik budapesti lakás 2 szobásnál nagyobb volt. Az 1960—65. években a 3 és többszobás lakások száma mintegy 10 %-kal szaporodott. Ennek ellenére az ilyen lakások száma a város mai területén sem több, mint 1941-ben kis-Budapesten. Az i960, évi népszámlálás eredményei lehetővé tették a fővárosban jelenlevő népesség család-összetételének és a lakásállomány lakószobaszám szerinti megoszlásának megállapítását. Eszerint a budapesti családok, részcsaládok és az egyedülálló családegységek száma 689 ezer volt, vagyis 153 ezerrel több, mint a lakásoké. így a meglevő lakásállomány csak a családban élők számára lett volna elegendő és nem biztosíthatott önálló elhelyezést a már akkor mintegy 170 ezer családegység (részcsalád és egyedülálló) részére. A lakáshelyzet alakulása a III. ötéves tervben A gyorsabb ütemű lakásépítés lényegében csak most, a házgyári lakástermelés megindultával valósul meg. Sarlós István, a fővárosi tanács elnöke a „Budapest" 1966. júniusi számában közölte: „A III. ötéves terv időszakában a budapesti lakásproblémát nem tudjuk megoldani, de megfelelő intézkedéseket tudunk tenni ahhoz, hogy csökkenjen a lakással nem rendelkező családok száma és hogy a következő években fokozódjék a lakásépítés üteme." A III. ötéves terv befejeztével mutatkozó több mint 58 ezres lakástöbblet a kérdés megoldását annál is inkább előbbre segíti, mer várhatóan a vidékiek Budapestre áramlása az utóbbi évek szintjén marad, és nyilvánvaló, hogy a családegységek egy része — elsősorban az egyedülállók - albérleti, vagy egyéb elhelyezését továbbra is fenn kívánja tartani. Részben ez az oka annak, hogy a kerületi lakásügyi osztályokon csak mintegy 110 ezer a nyilvántartott igénylés. A nagy városokban — így Budapesten is — célszerű az albérletek további meghagyása. Ezért ennek lehetőségét — ha korlátozott mértékben is — már a lakások méretével, ill. a nem teljes telítettséget jelentő kiutalásokkal kell biztosítani. Emiatt sem kívánatos a kislakások szaporítása. A lakásépítés volumenének mértékét természetesen a népgazdaság mindenkori teherbíró képessége határozza meg. Ezt az illetékes kormányszervek, a fővárosi tanács körültekintő felmérése alapján, a III. ötéves tervidőszakra megállapították. így a továbbiakban célszerűnek látszik a rendelkezésre álló erőforrások eredményesebb felhasználásának lehetőségeire néhány gondolatot felvetni. A legutóbbi népszámlálás adatait arányosan tovább vezetve, a III. ötéves tervidőszak kezdetén, csupán a családtagok száma alapján, egyszobás lakásra 392 ezer, kétszobásra 300 ezer, három és többszobásra 55 ezer családegység tarthat igényt. Ugyanakkor a rendelkezésre álló lakások közül 342 ezer egyszobás, míg a kétszobás lakások száma csak 199 ezer, a három és többszobásoké pedig 51 ezer. Amenynyiben csak mechanikusan vetjük össze a számokat, 50 ezer egyszobás, 101 ezer kétszobás és 4 ezer három és többszobás lakás hiányzik. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy az egyedülállók és részcsaládok közül körülbelül 70 ezernek elhelyezése, a jelen körülmények között, még nem lehet elsődleges fontosságú, akkor az egyszobás lakásokból nyilvánvalóan nincs hiány, sőt 20 ezer többlet mutatkozik. Ezt még jobban alátámasztja az a tény, hogy az i960, évi népszámlálás idején 77 ezret meghaladó egyszobás lakásban 4 vagy több személy lakott, 83 ezer egyszobás lakásban pedig hárman laktak. Ebből következik tehát, hogy a lakásépítéseket a két és többszobás lakásokra kell koncentrálni. Mindenekelőtt azért, mert ilyen és hosszabb ideig csakis ilyen igények kielégítésével lehet a lakáshelyzeten gyökeresen javítani. Lehetséges-e az igények szerinti lakástermelés? Meg kell azonban vizsgálni, hogy az egyszobás lakások építésének elmaradása esetén a döntően két és többszobás lakások létesítése, a jelenlegi erőforrásokkal (pénz, anyag és építési kapacitással) megoldható-e, a változatlan költségkeret felhasználásával pedig lakásgazdálkodási szempontból helyes-e ? Vagyis a rendelkezésre álló keretek között lehetséges-e az igények szerinti lakástermelés ? A III. ötéves tervidőszakban központi forrásból a Fővárosi Tanács 25 ezer tanácsi-szövetkezeti lakás építését tervezi, évről évre emelkedő ütemben. A fokozatosan elkészülő házgyárak a két és többszobás lakások tömeges építését is lehetővé teszik. Ezáltal a megfelelően alkalmazható lakás-típustervek száma is lényegesen kedvezőbb választékot biztosíthat majd a jelenleginél. Az előzőekben érzékeltetett lakáshelyzet eddiginél nagyobbmérvű javítását hatékonyan segítené elő olyan lakásmegoszlás kialakítása, mely a meglevő keretek figyelembevételével több nagycsaládos dolgozó jobb lakáshoz juttatását teszi lehetővé. így a célul kitűzött eredmény érhető el, ha pl. 100 lakásból 20 három és többszobás, 24 két és félszobás, 50 kétszobás és 6 egyszobás épülne. Az egyszobás lakásokra ajánlott 6 % célja, hogy az épületen belüli tervezésnél (elhelyezésnél) elkerülhetetlenül meghagyandó egyszobás lakásoknak is legyen kerete. Ha pedig ennek teljes felhasználása nem elengedhetetlenül szükséges, akkor a lakásépítési előirányzat felszabaduló hitelmaradványát — gazdaságos üzemeltetés lehetősége esetén — garzonházak készítésére lehetne fordítani. A lakások ilyen arányú építésével létrejövő lakásállomány a családlétszám alapján indokolt háromszobásra jogosultságot már 5—8 éven belül fedezhetné. A III. ötéves tervidőszakra tervezett lakásmegoszlás — a követ-30