Budapest, 1966. (4. évfolyam)

9. szám december - Nagy Lajos: Öregek a nagyvárosban

jávai összehangolva végzik feladatukat. A kórházi ápolás után az otthon lábadozó, vagy szociális otthonra, illetve elfekvő kórházi beutalóra váró öregeket naponta felkeresik, gyógyszert visznek a betegeknek, tisztába teszik őket, élelmiszert vásárolnak számukra. Nincs, aki egy pohár vizet adjon Nem irigylésre méltó a munkájuk, s tanúsíthatjuk, nem nézik az órát, ha szükséges, „műszak" után is járják az emeleteket; várják a betegek a szappant, a borogatást, a pohár vizet és a jó szót. Selényi Olivérné már túl van a hatvanon. Hivatásos ápolónő volt, de még mindig bírja a munkát. Most éppen hét fekvő, öreg betege van. Útja a Dembinszky utca n-be vezet. Az ápolt Müller Andorné. Nem él egyedül, mégis magára maradt. Lakást adott, és havi 800 forint nyugdíját is odaadta egy fiatal nak hozzá rendszeresen, az ápolónővér, aki rendbeteszi, és egykori ideálja, egy halkszavú, 84 éves bácsi, aki elbeszélget vele. A Rózsa Ferenc utca 40. szám alatt lakó 80 éves Kürti Ilonát naponta meglátogatja a nővér. A kétszobás, összkomfortos lakásban unokahúgával és albérlőkkel él az öregasszony, de egész nap magára hagyják, nincs aki egy pohár vizet adjon neki. Húzatlan, mosatlan, piszkos ágyban fekszik. Tisztába kellene tenni, mint egy gyereket. De hogyan ? Egyszerűen nincs ágynemű, nincs fehérnemű, amit alá tehetne. Kórházi elhelyezésre javasolták. A Peterdi utca 39-ben Csongrádi Imrét látogatja meg. A magára hagyott öregnek évekig egy fillér jövedelme sem volt. Az egykori mángorló-konyhában lakott, a szomszédok vittek egyet-mást neki, így tengette életét. A nővér közbenjárására most havi 350 forintot kap a tanácstól. Nevetve újságolja, Sarra is gondolni kell, hogy az öregek gyakran a legcsikorgóbb télben is fűtetlen szobában laknak. Vagy pénz nincs tüzelőre, vagy egyszerűen nincs, aki begyújtson. Nem kell nagy szakértelem annak megállapításához, hogy a VII. kerületben alkalmazott, öregeket gondozó segédápolónői rendszer igen jól bevált. Mégis hajszálon függ fennmaradása. A tanácsban ugyanis egy ideig külön beosztott irányította ezt a munkát, de státusza megszűnt. Azóta Koltói főnővér társadalmi munkában vállalta a tíz ápolónő összefogását. — A státusz csak ideiglenes volt — mondják a VII. kerületi tanácsnál —, a Mártonhegyi úti szociális otthon terhére kaptuk addig, amíg az otthont megnyitják. Most nincs, aki hivatalból foglalkozzék az ápolónőkkel, pedig, természetesen, ez lenne a megnyugtatóbb megoldás. Ezzel mi is egyetértünk, és még annyit Egy kérelmező a sok közül a szociális otthonok beutaló irodájának fogadónapján A VII. kerületi tanács nyugdíjas ápolónő-brigádjának tagja körzetének egyik gondozottjánál házaspárnak. Gondozásával azonban nem törődtek, egész napra magára hagyták, enni a szomszédoktól kapott. — Leírni is rossz, milyen állapotban volt — mondja a nővér —, a lakók tettek a fiatalok ellen feljelentést, miután az öregasszony panaszra sem tudott menni. A hatóságok intézkedtek. Azóta elviselhetőbb az asszony sorsa, s én kétnaponta meglátogatom, hozom a gyógyszert, megnézem, mire lenne szüksége. A Dembinszky utca 50. számú házban él Kilényi Stefánia. Óvónő volt, s most 700 forint nyugdíjat kap. 80 éves és senkije sincs. A nővér kétnaponként keresi fel. Rajta kívül alig téved be hozzá valaki. Megmosdatja, kitakarít, még a boltba is lemegy bevásárolni. Megyünk tovább, a Rottenbiller utcába. A 64. számú házban lakik Szentpéteri Zsuzsanna. Nemrég hozták haza a kórházból, most lábadozik. Egyetlen hozzátartozója sincs, akitől segítséget kérhetne. Ketten járnem sokáig unatkozik már egyedül, rádióra gyűjt. A tíz nővér minden csütörtökön délben a Péterfy-kórház főnővérénél, Koltói Annánál találkozik. Neki számolnak be heti munkájukról, s ő adja ki az új címeket. A nővérek egyöntetű panasza: az elhagyott öregek lakásában nincs elég tisztítószer, gyakran maguk visznek szappant, törülközőt és ágyneműre, fehérneműre is szükségük lenne. — A kórházakban gyakran selejteznek — mondja a főnővér — és a már nem használható ruhaneműket, ágyneműket, lepedőket rongyként gyűjtik össze. Miért ne lehetne ezekből a még használható részeket kivágni, összevarrni és a nélkülöző öregek rendelkezésére bocsátani ? A munkásszállások, diákotthonok, szállodák és ki tudja még hányféle intézmény százával, ezrével dobja el a kiselejtezett ágyneműt. Valakinek foglalkoznia kellene ezzel! teszünk hozzá: ha e kitűnően bevált módszert Budapest minden kerületére ki akarják terjeszteni, feltétlenül biztos szervezeti alapokra kell helyezni. Bebocsájtásra várva Az elhagyott öregek otthonait járva, a szomszédok, a lakóbizottságok többször is megkérdezték: miért nem viszik el az idős embereket valamelyik szociális otthonba? A kérdésre Márk Ferencnétől, a Fővárosi Tanács szociálpolitikai csoportjának vezetőjétől kértünk választ. Néhány percig még aktákat rendez, aztán az egymásra rakott vaskos iratcsomóra mutat. A mai postával a kerületi tanácsoktól 24 beutalási javaslat érkezett. És ez így megy nap mint nap. — Hány öreg vár beutalóra ? — Legalább 1000—1500, de talán még ennél is több, hiszen hozzánk már csak azok az ügyek érkeznek, amelyek sürgős elintézé-21