Budapest, 1966. (4. évfolyam)

9. szám december - Nagy Lajos: Öregek a nagyvárosban

Ebéd az öregek kőbányai napközi otthonában sét a kerületi tanácsok nagyon indokoltnak tartják. — Hány férőhelye van Budapestnek a szociális otthonokban ? — Pontosan 4825. A községfejlesztési és felújítási alapból az elmúlt hat-nyolc évben 800 új férőhelyet létesítettünk, a bővítés azonban így sem tartott lépést az öregek szá­mának emelkedésével. Beruházási alapot eddig nem kapott a főváros szociális otthon létesítésére. Most először, a harmadik ötéves tervben épül központi beruházási keretből egy 450 férőhelyes, korszerű otthon. Ezen­kívül még további 150 férőhelyet teremtünk. — Hány öreget helyeznek el évente ? — Tavaly körülbelül 700-nak tudtunk helyet biztosítani az otthonokban. A beuta­lásra várók száma azonban ezzel nem csök­kent, hiszen helyettük újabbak kerültek a várakozók listájára. — Milyen alapon történik a beutalás ? — A kerületi tanácsok alapos környezet­vizsgálat után terjesztik fel a javaslatot, s ha mi is indokoltnak tartjuk, a társadalmi bizott­ság elé visszük, ahol szinte az összes ügyet ismerve, sürgősségi alapon döntenek a be­utalásról. Érdekelt, kik várakoznak szociális ott­honra. Elmentem a Dózsa György út 150. szám alatt működő központi beutaló iroda fogadónapjára. Az ajtó előtt a padon öreg emberek várnak bebocsájtásra. Csendben, ölbetett kézzel ülnek. Az irodába belép az első asszony. Másfél éve várja a választ. Neve Borbély Ferencné. Rákospalotán a Kanizsai Dezső utca 53. szám alatt lakik. 83 éves. Fiának kétszobás háza van, őt kirakták a lakásból, négy hónap­ja a mosókonyhában alszik egy nyugágyon. Tétován megáll. Hellyel kínálják. Leül és kitör belőle a sírás: — Ha nem visznek el valahová, vonat elé vetem magam. Én már nem bírom tovább ezt az életet. Csillapítják. Nyugodjon meg, megvan már a beutalója. Máriapócsra megy, nagyon szép intézetbe. Beutalóját nem is postázzák, mindjárt kezébe adják. Reszkető tollal írja alá az átvételi elismervényt. Fiát védi: — Olyan jó gyerek volt 39 évig, s most rám se néz. Ellenem fordította a menyem. Az öreg asszony nemrég öngyilkosságot kísérelt meg. Hypót ivott. Most hálálkodva távozik. Megkérdem: „Mit csinálnak a fiával?" — Nem tehetünk semmit. Az asszonynak 650 forint nyugdíja van. A szociális otthon­ban 400 forintot kell fizetni és ez telik a nyugdíjból. így a fia fillér nélkül megússza az ügyet. Most foglalkoznak azzal a méltá­nyos javaslattal, amely szerint a jövőben, a gyermekek keresetét is figyelembe véve, progresszív fizetést vezetnének be a szociális otthonokban, s így ilyen esetekben kénysze­ríteni lehet a fiút, hogy öreg anyja ellátásához ő is hozzájáruljon. Érdeklődő rokonok, szomszédok érkez­nek. A kérdés mindig megismétlődik: „Mi­kor viszik el az öreget ?" A 83 éves Mihalecz Sándorné egyedül él. Nincs, aki ápolja, lakását már felajánlotta a tanácsnak. Most orvosi vizsgálatra küldik, és utána dönt majd elhelyezéséről a társa­dalmi bizottság. Dráb Alajosné kérvénye mellett az orvosi vélemény: „nagyon legyengült, csak támo­gatással jár, igen elhanyagolt állapotban van." Férje 40 évvel ezelőtt alkoholmérgezés­ben halt meg. Két gyermeke van, de azok lelencben nevelkedtek, most nem törődnek vele. Nincs, aki gondozza, a jó szomszédok segítenek rajta. Nem vitás, indokolt a beuta­lás. Dobos Pál. Korát tekintve nem öreg, 65 éves. De egész életében nehéz munkát vég­zett; megrokkant ember. Most éjjeliőr a Bécsi úti téglagyárban és a munkásszálláson lakik. Nyugdíjba küldik, és el kell hagynia a mun­kásszállást. Hová menjen? Az utcára nem tehetik. Javaslat: bizottság elé kell vinni kér­vényét. Unyi Ferenc. Pezsgőgyáros volt Buda­fokon. 74 éves, szállásadója érdeklődik, mi lesz vele. Mióta felesége meghalt, nincs, aki gondját viselje. Bencze Istvánné a Csalogány utca 30. számú házban albérletben él. A 77 éves asszony évekkel ezelőtt combnyakcsont­törést szenvedett. Az ágyból sem igen tud felkelni. Egyetlen hozzátartozója sincs, a fő­bérlő gondozza, de napközben teljesen egye­dül marad. Ez a beutalási javaslat is indo­kolt. Töpörödött öregasszony lép be bátortala­nul, mögötte a lánya. A 85 éves Szilva Istvánné felváltva két lányánál él. Most szociális otthonban szeretnék elhelyezni. Egyik sem akarja tovább gondját viselni. Pedig a néninek 660 forint nyugdíja is van. Egyik lánya egyedül él, szoba-konyhás laká­sában. A másik ugyancsak szoba-konyhát lakik férjestől. Elhangzik a kérdés, amitől a fiatalabb asszony dühbe jön: — Miért akarnak szabadulni az anyjuk­tól? — A nővérem kijelentette, nem veszi vissza. Én pedig egyedül nem tartom! — Nem gondolnak arra, hogy gyermek­korukban az anyjuk igazodott maguk után? — Arról lehetne beszélni. Bennünket a nagyanyám nevelt. Arra nem gondol, mit is kezdett volna anyjuk apa nélkül négy gyerekkel. A férj az első világháborúban elesett, azóta két gyereke meghalt, a másik kettő meg labdázik vele. Egyiknek sem kell. — A törvény kötelezheti magukat, hogy gondoskodjanak anyjukról. Ez a legkevesebb, amit meg kell tenniük. Értsék meg, nem tud­juk elhelyezni a nénit, százával várnak olya­nok, akiknek senkijük sincs. A nő indulatosan felcsattan: — Én pedig tudom, hogy autókkal járnak a szociális otthonokba látogatni. Azok köny­nyebben eltarthatnák az anyjukat, de úgy lát­szik, ehhez is protekció kell. Az öregasszony sírásra görbült szájjal hall­gatja a vitát. Vigasztalni próbálják: — Sajnáljuk, kedves néni, de mit csinál­junk. Van, akinek jobban kell a hely. A nő újra közbevág: — Anyám miatt vagyunk haragban a nővé­remmel. Tessék őt is kötelezni, hiszen a lányát, az unokáját is anyám nevelte. Most adják vissza. A néni megint sírvafakad: — Még a dédunokámat is én neveltem. Napközi otthon — öregeknek Öregek napközi otthona. Új fogalom szó­kincsünkben, új intézmény a szociálpolitiká­ban. 15 működik már Budapesten, s több mint ezer öreg látogatja. Olyanok, akik még „bírják magukat", napközben itt elüldögél­nek, elbeszélgetnek, s délben ebédet kapnak. Meglátogattuk a X. kerületi Kápolna utcai napközi otthont. Tíz óra tájban már szállin­góznak az öregek. Ez a napi programjuk: reggel elindulnak, 10—11 órára ideérnek, leülnek az asztalokhoz, várják az ebédet. Aztán kifújják magukat és újra elindulnak hazafelé. Legtöbben gyalog jönnek, és hosszú az út az ilyen lassan járó lábaknak. Három üzlethelyiségből alakították ki tavaly ezt a napközi otthont — tájékoztat Joó Ferenc, a X. kerületi tanács szociál­s utána egy kis ulticsata 22

Next

/
Oldalképek
Tartalom