Budapest, 1966. (4. évfolyam)

9. szám december - Dercsényi Dezső: Műemlékvédelem és város-fejlesztés

trrfTriintiiTrr.ini f. ftlinrintiiiim Kilátás a Várra a Naphegy felöl. Ir.key Tibor felvétele (A Budapest fotópályázatának II. negyedévi anyagából) Dercsényi Dezső MUEMLEKVE DELEM ÉS VÁROSFEJLESZTÉS Az európai fővárosok művészeti, történeti emlékeinek megőrzése, helyreállítása és bemutatása problémákkal terhes. Ott, ahol a társadalmi fejlődés, a földrajzi adottságok egy-egy ország centrumát kijelölték — éppen a földrajzi tényezők előnyei miatt —, rendszerint évezredek óta emberi település volt, s az elmúlt évszázadok alatt a nemzetek erőforrásaikból jelentékenyen többet koncentráltak ide, mint a többi városba. A múlt századtól fogva ez a fejlődés látszólag még ellentmondásosabbá vált. A mammutvárosok Európában elsősorban a fővárosokat jelentik. A lakosság számának ugrásszerű növekedése, az ipari koncentráció, a politikai központ az építkezések és a forgalom hatványozott méretű megnövekedését, s ami ezzel együtt jár, a régi, elavult városrészek szanálását, a műemlékek gyors pusztulását eredményezték. Az az ellentmondás, ami a műemlékek védelme és az élet gyors fejlődése között látszólag fennáll, kétségtelenül a fővárosokban jelentkezik a legélesebben, ennek legyőzése, mindkét érdek egyensúlyban tartása a városfejlesztés és a műemlékvédelem legfontosabb feladatainak egyike. Az alábbiakban azt szeretnénk vizsgálni, hogy miként alakult Budapest műemlékvédelme a múltban, hogyan birkózik meg mai feladataival s miként oldja meg azokat a problémákat, melyeket a múlt értékeinek megőrzése, a főváros fejlődése nap mint nap felvet. Gazdag múlt Elöljáróban azt kell hangsúlyozni, hogy Budapest, legalábbis egyes területei, nemcsak a honfoglalás, illetve a tatárjárás után váltak központtá: Óbuda, Aquincum már a római provincia, Pannónia központjává lett. Ez pedig a római kultúra, építészet és művészet léptékében is azt jelenti, hogy lényegesen magasabb művészi színvonalú alkotásokkal számolhatunk Budapest területén, mint pl. a vidéken. Az a körülmény, hogy a magyar főváros egy római provincia székhelyére épült, különleges jelentőséget biztosít, hiszen kevés európai főváros dicsekedhet azzal, hogy már a II. században is országnyi terület központjaként működött. A négyszázados múltnak feltárások révén felszínre került emlékei, mint a két amfiteátrum, az aquincumi rommező, az Erzsébet-híd melletti Castrum, a Meggyfa utcai villa és mozaikjai azt bizonyítják, hogy az antik művészet e monumentális alkotásai méltók a védelemre és a bemutatásra. Ha nincs is — nem is lehetett népi vagy szervezeti kapcsolat Aquincum és Óbuda között, a római romok megélték a honfoglalást, s talán nem véletlen, hogy a Nagyszombat utcai amfiteátrum vált Kurszán vezér várává, s hogy Anonymus még a XII. sz. végén is látható romok alapján vezéreli Árpádot és kíséretét „Attila városába". Óbuda és Buda a XIII. századtól az ország szíve és a tatárjárás után az addig Székesfehérvár —Esztergom Óbuda háromszögben bolygó udvartartás végleges helye lesz. Nagy Lajos, Zsigmond, főként Mátyás tudatos városfejlesztő politikája nyomán az „új" főváros történeti jelentősége, építészeti, képzőművészeti vezető szerepe egyre világosabban rajzolódik ki az elmúlt évtizedek hatalmas feltárásai nyomán. A 150 éves török hódoltság tragikus közjátéka a pusztulás mellett a török műemlékek néhány jellegzetes darabját hagyta korunkra. A budai fürdők, Gülbaba türbéje az izlám építészetének legnyugatibb, illetve északibb emlékei, s mint üyenek, a magyar vonatkozáson túl, nemzetközüeg is értékesek. 3