Budapest, 1966. (4. évfolyam)

7. szám október - K. Grandpierre Emil: A meós és a sirály

KAJÁN KRÓNIKA A meós és a sirály Az előzményekből annyit, hogy ezelőtt néhány esztendővel a textilgyár vezetője egyik napról a másikra elbocsátotta egyik munkatársát. A munkatárs tiltakozott, a pártszervezethez, a szakszervezethez fordult, végül az egyeztető bizottsághoz. Hiába. Mennie kellett. Boldogult, de a tüske bent maradt a szívében. Szerette a szakmáját, szerette a textilgyárat s fájt, hogy másutt kell dolgoznia. Most, hogy a Dunaparton sétált, megpillantotta a vezetőt. Az is sétált. Áh, áh, Kovács elvtárs, hát magát is lehet látni? Ha olyan fontos lett volna, hogy lásson, Takács elvtárs, akkor nem rúgott volna ki. Még mindig ezen rágódik? Az igazságtalanság miatt. Takács elvtárs az állát dörzsölgette, úgy kérdezte; Maga szerint tehát igazságtalanság történt, Kovács elvtárs? Amaz bólintott, hogy úgy van, az történt. És a részletekre emlékszik? Kérem, Takács elvtárs, én sohasem tagadtam, hogy hibát követtem el. Átvett egy nagy tétel fonalat s nem vette észre, hogy az alapanyagot műanyagszállal keverték. Ebből rengeteg kár és kellemetlenség származott. Nem tagadom. Nohát! — tarta szét a karját a vállalatvezető. - Csakhogy nem minden esetben könnyű felismerni a műanyagot. Különösen manapság, amikor több a műanyag, mint az igazi. Takács körülhordozta tekintetét, majd a szeme megállapodott a Margit-hídon. Ha van egy kevés ideje, mindjárt bebizonyítom magának, Kovács elvtárs, hogy a műanyagot felismerni gyerek dolog. Emberi értelem sem szükséges hozzá. — Bebizonyítja? állott meg Kovács harciasan. Hát arra igazán kíváncsi volnék. — Akkor jöjjön velem. — Bocsánat! mondta Takács, felmarkolt a földről néhány kavicsot, majd betért egy boltba, aztán két másikba. Még néhány perc s a hídon állottak. A víz fölött, a főpillér körül sirályok röpködtek. — Ide nézzen, Kovács elvtárs! — mondta a textilgyár vezetője, zsebéből zsemlét vett elő, a letört darabkákat a levegőbe dobta. A karcsú, hamvastollú madarak vijjogva vetették magukat a zsákmány után. Volt aki elhibázta, behúzott szárnnyal zuhant lefelé s az utolsó pillanatban kapta el a zsemledarabot, még mielőtt a vízbe csobbant volna. — Mit szól hozzá, micsoda remek akrobaták ? Azok, — bólogatott Takács, — de nemcsak azok, hanem az anyagismeretük is kitűnő. Mindjárt meglátja. Néhány kavicsdarabot vett elő s a zsemledarabkákkal együtt a levegőbe dobta. A sirályok odarepültek, a zsemlét elkapták, a kavicsot hagyták a vízbe hullani. — Jó vicc — vonta meg a vállát Kovács — épp elég kavicsot láttak. Megtanulták, hogy a kavics nem ennivaló. — Igaza van, Kovács elvtárs. Próbáljunk mást. Ezzel dugótörmeléket kevert a zsemledarabok közé. A sirályok ezúttal sem tévedtek. — Dugót is láthattak — vélte Kovács. Ha máshol nem, hát azokon a palackokon, melyekbe utolsó üzenetét zárta egy süllyedő hajó kapitánya vagy szakácsa. — Ahogy mondja. — És radírgumit? Teljes diadal Kaján rajza — Ahogy így röpdösnek a Duna mentén, s bepillantanak a hivatalok ablakán, dögivei láthatnak radírt. — Jó — nyugodott bele a textilgyári vezető —, akkor radírral nem is próbálkozom. Rátérek a műanyagra. Tessék, most darabokra töröm ezt a bakelit hamutartót. Hadd lám, felismerik-e a sirályok, vagy átejtem őket, mint ahogy magát is átejtették a műanyagfonállal, Kovács elvtárs. Hadd lám! Azzal a levegőbe szórta a hamutartó maradványait. Minden darabhoz odarepült egy sirály, rápillantott s unottan elfordult. — Látja — mondta Takács —, ezek nem tanultak anyagismeretet, mégsem tévednek. — Ezzel azt akarja mondani . . .? — Azt, hogy magával nem történt igazságtalanság, Kovács elvtárs. Mert mit csinál egy sirály, ha ismeretlen anyaggal találkozik, ránéz s a másodperc egy ezreléke alatt megállapítja, hogy használhatatlan. A kutya vagy a macska hasonló esetben nézegeti, szagolgatja, de a végén eldönti, hogy megfelel-e céljainak a kérdéses anyag, vagy sem. Egyedül maga nem képes erre, Kovács elvtárs. Ez nem szégyen, de nagyon nyomatékos figyelmeztetés arra, hogy változtasson pályát. Ehhez én hozzásegítettem. No, Isten vele, remélem, most már megnyugszik, hogy nem bántunk magával igazságtalanul. — Tudja mikor nyugszom meg? — kiáltott Kovács a távozó után. Ha majd olvasom az újságban, hogy a textilgyárban egy sirály Kossuth-díjat kapott. Addig nem. Kolozsvári Grandpierre Emil Vasvári István Groteszk Várnai rajza A Víg-utca fölön, sej, a Vig-utca fölött a Hold betyár fintort vág és rápipál, mint lehullt nadrág, a ház: ledőlt tűzfal mered, hajdani széplány-hajlék füstös kéménye száll. A Vig-utca fölött, sej, a Vig-utca fölött szél hordozza a hold-mázolt ködöt, hol húsz éve itt, a ragyverte halál figyelte, hogy egy éles kés kiáll a striciből az első kapunál. 45