Budapest, 1966. (4. évfolyam)

7. szám október - K. Grandpierre Emil: A meós és a sirály

Egri László rajza I Bonyolult ez a közigazgatási munka. Sokszor úgy belebonyolódik az ember, hogy a végén nem is tudja, az ügyet intézte el. vagy az ügy őt. Hát most is így vagyok. De maradjunk a dolog sorjánál. Az egész úgy kezdődött, hogy a szabálysértési előadó egy nem mindennapi panaszával jött hozzám. A panasz abból állt, hogy a mindenki által ismert Móricz bátyánkat feljelentette a szomszédja, a farkaskutyája miatt. Ez a farkaskutya ugyanis állandóan ugat. Kéri — már mint a szomszéd —. hogy a Tanács legyen erélyes és irtassa ki a kutyát, vagy büntesse meg a gazdáját. Nem sokkal a közlés előtt csöppentem a közigazgatási munkáBa és azért megvallom, örültem is az ügynek. Arra gondoltam, hogy ez nem nagy dolog. Hegkeresem szépen a jogi formulákat és elintézem. A munkából meg hasznom is származik, hiszen tanulok. Az előadóval együtt átfutottuk a Fővárosi Tanács ebrendeletét. Vajon mit ír elő ez a rendelet abban az esetben, ha a kutya ugat. Már a vége-felé tartottunk a tanulmányozásban és dühöngtünk. Hát hogy is ne! A rendeletben mindenről van szó. Hol és mikor szabad a kutyát sétáltatni, vagy mikor kell oltatni — de arról nincs említés, hogy rnit kell tenni, ha ugat. E nevezetes kutya pedig nem óhajt sétálni, hanem csak ugat. Már a rendeletet kezdtem bírálgatni, hogy nem terjedt ki az ugatásra, mikor eszembe jutott: hiszen minden kutya ugat! Mentő ötletem támadt. A kutyával nem is a szabálysértésnek kelf foglalkozni. Megnyugtattam az előadót, hogy ezt az ugatási ügyet majd én elintézem. Hivatom az ügy igazi előadóját, kérem, vizsgálja ki az ügyet és tegyen jelentést. Öt nap sem telik bele, jön, hogy pontot tett a kutyára. Kicsit bosszankodom. Ezt a pontot én szerettem volna migtenni. De mindegy, hallgatom: — Személyesen vizsgáltam meg — mondja — először nappal. Mi az, hogy nappal — ütöm fel a fejem! — De nem szólok. — Nappal mentem ki a tulajdonoshoz, meg a panasztevőhöz is. — És? — Mind a kettő azt állította, hogy a kutya nem ugat. — Hát akkor minden rendben is van? — De nappal nem ugat, éjjel viszont igen. Igaz, hogy ezt csak a panasztevő állította . . . — És maga mit tett? — Kimentem éjjel is. — S mit tapasztalt? — Ami igaz, az igaz, a kutya veszettül ugatott — S ezt milyen messziről figyelte? — Odamentem jó közel a kerítéshez. Biztos akartam lenni abban, hogy valóban az a kutya ugat-e, amelyet vizsgálnom kell. Biztos, hogy az volt és nagyon ugatott. Erre intézkedtem, hogy másnapra rendeljük be a tulajdonost. Közöltem vele a vizsgálat eredményét: a kutya valóban ugat. A tulajdonos viszont váltig állította, hogy ő ezt nem hallja. Erre elmagyaráztam neki szépen, töviről hegyire, hiszen a felekkel csak finoman szabad beszélni, hogy ha valóban nem hallja az ugatást és azt orvosi igazolással bizonyítja, akkor a kutyát nem irtom ki. Ez esetben mint ,,jelző" kutyát egészségügyi okokból meg lehet tartani. Tessék, itt van, ma reggel hozta az öreg az orvosi igazolást, hogy nagyot hall. — Szóval így a kutya meg van mentve? — Meg. — Na jó, adja ki a határozatot és a szomszédot értesítse a tényállásról. Amikor az ügyintéző elment, gondolkodni kezdtem a dolgon. Persze, a kutya ettől az intézkedéstől még tovább ugat. A szomszéd még nem süketült meg. ha csak mérgében nem, ha elolvassa a határozatot. Szó, ami szó, már azon kezdtem gondolkodni, hogy megkeresem az Ebtenyésztők Egyesületét, s javaslom, hogy mivei fajkutyáró! van szó. vigyék el külföldi kiállításra. Számoltam, az út oda vissza, a kiállitás-ideje, kb. egy fél év, addig legalább a szomszéd is nyugodtan marad. Csapongó gondolatom a rendőrséget is érintette. Hiszen a rendőrség idomítiml ii foglalkozik, s milyen jó lenne, ha beidomir.anxk ezt a kutyát arra, hogy soha ne ugasson. Ezt sem találtam jónak. Hát akkor miért is kutya a kutya? A legjobb az lenne, ha a szomszéd is nagyot hallana, vagy éppen most süketülne meg. Bár igaz, a kutya ténykedése úgy is arra felé viszi hallását. Már akkor láttam, hogy erre az ügyre nem tettünk pontot, hanem csak vesszőt. El a kutya máshol is fog még ugatni. II Már el is felejtettem az ügyet, de a minap egy igazán gyermeki játék újra eszembe juttatta. Gyermekemmel azt szoktuk játszani, villamoson, vagy utcán: mondok egy szót és neki gondolkodás nélkül azt kell rávágni, ami arról éppen eszébe iut. fgy történt éppen ez a minap is — Posta. — Levél — mondja a ílan— Duna. — Víz. — Kutya. — Ugat. A játékot ezzel befejeztük. A fiam beszél, de én nem hallom. Lám még az első osztályos gyermeknek is az jut eszébe a kutyáról, hogy ugat. Eltűnődöm... Vajon a mi kutya ügyünk hány szervnek a kezén mehetett keresztül. Eldöntötték-e már. hogy ugathat-e vagy sem? A fene vigye el . . . Azt már kivívtuk. hogy az emberek nyugodtan beszélhetnek. Úgy látszik, a kutyák még nem ugathatnak. Legalább is a fővárosi kutyák még nem. A vidéki kutyák előnyben részesülnek, mert még egyetlen községi tanácsnál sem tettek feljelentést, hogy egyik vagy másik szomszéd kutyája ugat. Micsoda megkülönböztetés a fővárosi és a falusi kutyák között. . . Hivatalomba értem. Kérem az üggyel kapcsolatos összes aktákat. Igazán csak most látom: valóban lett folytatása a régebbi ügynek. Ugatott a kutya! Hajaj, de még hány helyen! Lapozgatok. Egy köteg vétív, levelek. Gyors statisztikát készítek. A feljelentő első beadványánál eltöltött egy órát. A szabálysértési előadó az ügyféllel és velem folytatott beszélgetéssel a második órát. Az ügyintéző nappal három, éjjel négy órát A panaszos a fellebbezéssel egy órát. A Fővárosi Ta nács előadója az elbírálással, amelyben jóváhagyta az elsőfokú határozatot, másik órát. A panaszos 3 Fővárosi VB-hez írt panaszlevelével a következő órát. A Fővárosi VB elutasító levelével — valaki — gépeléssel, megbeszéléssel együtt, egy órát. A Minisztertanács Panaszirodájához beírt levelével, a panasztevő most már sok órát. Ez a szerv választ kért a tényállásról a kerületi tanácstól, ő is eltöltött egy órát. A kerületi tanács válasza, az összes tényállások leírásával, a mellékletek csatolásával másfél órát, a „Ludas Matyihoz" írt panaszlevél a panaszos részéről egy óra, a Ludas Matyi választ kért a kerületi tanácstól, SO perc. a kerületi tanács válasza, hogy a kutya még mindig ugat, egy óra. Ez összesen 19 óra, nem számolva a gépírók megterhe. lését, a posta és az iktatók munkáját. Sőt, nem is veszem figyelembe azt, hogy azóta egy év telt el, és a kutya mindezektől függetlenül még ugat. Egy válaszlevelet keresek, azonban nem találok. Ez pedig ,.Okos Katáé." Okos Kata nem írt, nem is kérdezett. Okos volt. Tudta, hogy a kutyák a XX. században is csak ugatnak. Ill Elindulok a panasztevő lakására. Vasutas ruhába öltözve találom a panaszosomat. Bemutatkozom. — Mi újság a vasútnál? Most volt a fizetésemelés Mennyivel kap többet — árasztom el kérdéseimmel. — Hát kérem, 250 Ft-tal, de jól jött az is — Persze, hogy jól. Mindenkinek jól jön egy kis pénz a házhoz. Hiszen komoly, felelősségteljes munka az. amit maguk végeznek. Sok ember élete van a kezükben. — Bizony! — Gyerek van? — Legény fiam van, katona, ö is vasutas. — Szomszédjukban lakik Móricz bácsi? — Igen. Rendes emberek, csak a kutyájuk mindig ugat. De hát nern lehet intézkedni a tanácsnál ebben a dologban. — Móricz bácsiéknak nincs családjuk? — Nincs kérem. Egy fiuk volt, meghalt a háborúban. Nincs azoknak senkijük. — Dehogy nincs, a kutyájuk. — Igen . . . Persze, a kutya. — Hozzájuk nőtt nagyon ez a kutya? — Igen, mert még a fiuk hozta ennek az anyját a házhoz. — Öreg kutya akkor már ez. Nem is hiszem, hogy sokáig él . . . — Öreg, bizony, ki tudja, meddig? — Magának hány év szolgálata van még a nyugdíjig? — Még kettő, de bírom, szeretnék még azután is maradni. Megszoktam a munkát, meg a munkatársakat. Szeretem őket — Értem én. de ha le is teszi végképp a szolgálatot, van családja, jön az unoka, nem lesz egyedül ... De különben nem tartom fel, idejöttem Móricz bácsiékhoz, ebben a kutya ügyben, de nincs itthon. A viszontlátásra. Indulok az utcaajtóhoz, nem sietek, szinte csak sétálok, s már a kilincsen a kezem, amikor utánam szól a panasztevő: — Elvtárs! Hallom a hangját és még kettőt lépek. Látom a nadrágján húz egyet, mintha le akarna csúszni, s a sapkáját is megigazítja. — Csak azt akarom mondani, ha legközelebb kijön a szomszédhoz, . . . erről ... a kutya dologról már ne szóljon neki. — Bólintok, s csukom az ajtót. Talán kissé hangosabban. mire a szomszéd kutyája jókedvű csaholásba kezd. Olyan jó hallani. Jó érzés tölt el, hogy lám, néhány percnyi beszélgetés után még a kutyák is ugathatnak. Füttyentek neki. Farkcsóválva, ásítva, lomhán sétál a kerítéshez. Közelebb hozzám. Talán ő is emberi szóra vár, Csincsik Imre 46