Budapest, 1966. (4. évfolyam)

7. szám október - Komlós Aladár: Budapest a költészetben

Komlós Aladár BUDAPEST A KÖLTÉSZETBEN Van-e Budapestnek költészete? A múltszázadi klasszikusainkon és követőiken felnőtt olvasó irodalmunkban sokáig alig talált mást, mint egy mezei, agrár Magyarországot. Tartós előítélet volt az is, hogy csak a természet számít költőinek, még a századforduló íróinak is harcolniuk kellett a jogért, hogy a városi életet ábrázolhassák, s a kortárs költő, Vas István is védekezni kénytelen, hogy Izlésnélküli, szürke, cikornyás épületek, ez otthonom, otthonos én már csak köztük lehetek. (Levél a szabadságról) Ha pontosak vagyunk, észrevesszük, hogy valójában nem is Budapestnek van költészete, hanem külön költészete van Budának és külön Pestnek, s e két költészetnek különböző a tartalma. Nem véletlenül, hiszen a két város múltja, lakossága, életformája, jellege is különböző. A kettő közül először Budán támadt élet, ennek fejlődését pedig századokra a Vár határozta meg. Ez Mátyás alatt dicsősége tetőpontján állt, majd a másfélszázados török hódoltság megszűnte után, amely alatt romokban hevert, új fejlődés megindítója lett. Utóbb viszont épp a várjelleg őrzése, a várvédelmi szempontok lettek a további fejlődés kerékkötői, s e szempontok egészen 1876-ig érvényesültek. A Várban Mátyás alatt is, majd a török kiűzése és a kuruc szabadságharc után, a XVIII. században is természetesen főurak, főpapok és katonák laktak, a XVIII. században egyik sem magyar réteg, s a bécsi udvari kamara még a XVIII. században is olyan véleményt terjesztett az uralkodó elé, hogy a Várban a magyarok nem kívánatosak. Bécs még a kiegyezés után is féltette a szabadelvű és magyar Pest befolyásától a németséget (mely a Vár 1849-es ostroma alatt is igazolta, hogy az osztrákokkal érez együtt), s ezért sok vonakodás után, csak 1872-ben történhetett meg a két város közigazgatási egyesítése. A helyzet akkor már régtől fogva az volt, hogy a Várban az előkelők laktak, a szegényebb német és szerb lakosság (mely jórészt szőlőtermelő kispolgárokból állt s éppúgy nem volt sem aktív, sem passzív részese a magyar kultúrának, mint a várbeli előkelőség) az alsóvárosban, illetve Óbudán telepedett le; ezek okosan éltek, vagyont gyűjtöttek, de lelkiszellemi nyugtalanság nem borzongatta őket. Az írástudók természetesen mégis Budán szólalnak meg először. Mátyás király Vára bírja először szóra őket, persze latinul. Eleinte, mint Bonfini, a tündöklését magasztalják: Nagy termek s ércből öntött szobrok, magas ajtók, hirdeti mind Corvin büszke királyi nevét. Mátyást ellenség hadain nyert sok diadalma, ércf

márvány s a betű halni nem engedi már. (A budai palota) Majd, mint Bornemissza Péter vagy Langus János a vesztét siratják: Ó ragyogás, ó nagy díszünk, te nemes Budavára, mennyi király, császár pannoni széke valál! Hogyha reád nézünk — de hiszen látnunk se szabad már! — 6 látjuk, mily nyomorult sorba hanyatlasz alá: jött, látott, megvett ím téged a hetyke törökség, szörnyű leromlásod, ó be nagyon keserű! Jaj be nagyon keserítsz, ó jaj neked! Isten azonban lát és oltalmaz s ő lesz a megtorolód. (Langus János: Buda, 1541) A Budával kapcsolatos versek még a XVIII. században is a Vár, az egykori nemzeti nagyság igézete alatt állnak. Révai Miklós és Baráti Szabó Dávid egyaránt csak a Vár múltbeli dicsőségének elmúlását panaszolja. Virág Benedek az első magyar költő Bornemissza óta, aki Budán lakik s akit a Vár, a Gellérthegy és a Rákosmező nem elcsüggeszt, hanem bátorít, mert a magyar nagyság jelképeit látja bennük. Körülbelül 1790-től számítható a fiatalabb testvér, a Hamupipőke Pest egyre nagyobb arányú, előbb gazdasági, majd szellemi fejlődése. A kereskedelem sokáig főként a vásárokon bontakozott ki, mert itt ezeket a céhszabályok nem korlátozták, míg Budán a várvédelmi szempontok guzsbakötötték őket. 1790-ben Berzeviczy Gergely szerint Pest már Magyarország kereskedelmi központja. Ezzel párhuzamosan emelkedik a város lélekszáma is, mégpedig most már nem betelepített németek, hanem az Alföldről lassan beszivárogni kezdő magyar lakosság révén. 1780-ban még Székesfehérvárral van egy színvonalon, de ettől kezdve négy évtized alatt négyszeresére nő. S ugyanakkor itt alakul ki a szellemi, majd a magyar politikai élet centruma is. II. József ugyanis ide helyezi át a korábban nagyszombati, majd Mária Terézia óta budai egyetemet, s ennek nyomában ide központosul a nyomdaipar és a könyvkereskedelem, itt épül fel a Nemzeti Színház és itt rak fészket a magyar irodalom. 1848-ban Pest már versenytárs nélkül áll a hazában, s az első népképviseleti országgyűlés 1848-ban már itt tartja ülését. Az irodalom és hírlapírás terén a magyarság már kisebbségi helyzetében is vezetett Pesten, s ezt a fölényét az abszolutizmus alatt is megőrzi. Az iparosodás azonban itt is csak 1867 után lendül fel, ez azonban olyan mértékben szívja fel a vidéki lakosságot, hogy a város rohamosan magyarrá válik s Pest a század végére igazi világvárossá lesz. 1870-ben lélekszáma már négyszerese a budainak, 200 476 fő. De az építkezés akkor is elmaradt a lakosság gyors növekedésétől. A 80-as években aztán gyors ütemben kialakítják az Andrássy utat és a Kiskörutat. Általában 1867-től 1896-ig az állam programszerűen erőteljesen támogatja a főváros fejlődését. A két város szellemi életének különbsége a lakosság eltérésében leli magyarázatát. Buda lakossága még 1876 után is túlnyomólag hivatalnok és óvatosan vagyont gyűjtő kispolgár, míg Pesté a pénzt könynyebben forgalmazó és szélesebb érdeklődésű kereskedők és szellemi emberek. Garay János az első, aki észreveszi Pest és Buda különbségét, hogy emez arisztokrata, amaz polgári város. Érdekes ékes kép! mely a komoly őszhajú hajdani S a vigarcu jelent vásznadon egybeszövőd, Ott fejedelmi Budát, a polgár Pestet emitten; Abban régi dicsőnk, ebben egy ifjú világ. Kosztolányi Dezső egy jó félszázaddal később már egy árnyalatnyit módosít a képen, az ő Budája, illetve Óbudája már nem fejedelmi város, hanem a polgári biedermeyer idill, béke színhelye, míg Pest: A közelbe s mégis messze, a folyón túl zajba veszve, fénybe, ködbe, kéjbe, könnybe, küzdve, nyögve és hörögve villám tűzbe kél az est. Rongy selyemben kárhozottan hadd vergődjön, sírjon ottan háborogva, zúgva Pest! (Óbudán) Még Pozsony az ország első városa, de az ébredező nemzeti érzés a német Pozsony helyett magyarabb várost kíván ünnepelni, így történik, hogy Gvadányi József 1790-ben az első költői leírást nyújtja Budáról és Pestről, Egy falusi nótárius budai utazása című verses elbeszélésében. ízes természetességgel, művészi igénytelensége ellenére is vonzó realizmussal mutatja be Pest életét. Zajtay uram „budai utazását" ígéri, de költeménye már önkéntelenül többet foglalkozik Pesttel: méltányolja az új egyetemet és a Dunán úszó hajókat, de — mintha a németek vétke volna, hogy a magyarok helyett ők építették föl a Várat, — bosszankodik, hogy mindenfelé német szót hall és a lakók nem magyar ruhában járnak. Berzsenyi szép költeménye, a Levél Vitkovics Mihályhoz, az első írásos dokumentum, hogy ezentúl Pesttel, mint szellemi tényezővel, számolni kell: .. . Budának roppant bércfokáról Szédülve Pestnek tornyait tekintem, S a száz hajókat rengető Dunát, A nagy Dunának tündér kertjeit És a habokkal küzdő szép hidat, Melyen zsibongva egy világ tolong: (Midőn) körültem minden él s örül S ujabb meg ujabb érzelemre gyul... Mikor a budai Várból gyönyörködő álmélkodással nézi az eléje táruló nagyszerű látványt, csak utólag mosolyodunk el, hogy a lelkes bámulattól dagadó szép sorok két kisvárosnak szólnak, amelyek egyelőre csak a költő hiperbolikus képzeletében dagadtak olyan nagyszerűvé. De az objektíve is jogos, hogy Berzsenyi már Pesten remél megértő társakat, hiszen a magyar irodalom központja már valóban itt van. Az új felfogásra, mely a múlt helyett szemét a jelen felé kezdi fordítani, jellemző az is, hogy a Rákosmezőt Berzsenyi — Majláth-ódájában — már nem mint a múlt dicsőségének színhelyét, hanem mint a jelen pezsgő élet színterét ünnepli. Guzmics Izidor, Kazinczy barátja Örömének-ébtn 1823-ban Pestet mint a magyar irodalmi élet fővárosát mutatja be: A ,,honni elmék" tengere vagy te Pest! Hozzád sietnek s nyájas ölelkezés Által tebenned párosulnak A magas ész s magyar ajk' folyási, I