Budapest, 1966. (4. évfolyam)
5. szám augusztus - Kiss. E. László: Gondolatok és tervek Budapest belvárosának fejlesztéséről
SZÁZESZTENDŐS EMLÉKTÁBLÁK A VÁRBAN A budai Vár házain öreg, patinás, szépen vésett emléktáblákkal találkozunk. A második világháború nyomaitól egyiket-másikat alig tudjuk elolvasni. Mindegyik tábla utolsó sorában egy titokzatos rövidítést látunk: A M. T. A. R. B. és utána legtöbbször az 1866-os évszám. A rövidítés feloldása ez: A Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Bizottsága 1866. Száz esztendővel ezelőtt a Dísz téren lakott Arányi Lajos orvosprofesszor, ki kutató szemmel gyűjtögette, jegyezgette a budai Vár múltjának emlékeit. Indítványt tett az Akadémia Régészeti Bizottságának, hogy véssék kőbe a Vár épületeihez fűződő emlékeket, eseményeket. Az akadémiai bizottság lelkesedéssel fogadta a javaslatot, vállalta az épületek kijelölését, a kőtáblák szövegének megszerkesztését, csak éppen anyagiakkal nem rendelkezett hozzá. Arányi professzor segítségért az egyetemi ifjúsághoz folyamodott. A nemes célra hamarosan 897 forint és 41 krajcár gyűlt össze, de mivel az összeg korántsem volt elegendő, a többit „egy akadémikus" — maga Arányi professzor — fedezte. így jöttek létre lelkesedésből, nemes áldozatból ezek a táblák, amelyek jó része a második világháború alatt elpusztult. Igaz, hogy a rájuk vésett adatok ma már nem mindenben helytállóak, de a tucatnál is alig több táblát mégis féltő gonddal kell őriznünk és megőriznünk! Miért ? Ha e mészkőtáblák a történelmi kutatások mai állása szerint már nem helyesek? Mert: Ezek a helytörténeti táblák az első ilyen pest-budai kezdeményezések. Várostörténeti emlékek. És legfőképpen: Mert egyetemes művelődéstörténeti jelentősége van e barnult mészkőtábláknak. Ez volt az első ilyen kezdeményezés Európában! Móra Gábor EGY ELFELEJTETT MŰEMLÉK Porscht Frigyes rajza A telekkönyvi adat: Kőbánya Főcsőszház, Gitár utca 1.,épült 1844-ben Brein Ferenc tervei szerint. . . Kopott, málló falak, még a műemlék-tábla is csáléra áll az omló vakolaton. Eltörpül már az egykor büszke csőszház a közeli víztorony mellett. Megszürkültek a századforduló táján sárgára festett falak. Együtt vénült és kopott a tájjal, fénye-híre együtt fakult a kőbányai szőlőkével. Már csak a kinyúló csapott kémlelőtorony hívja fel magára a járókelő figyelmét, ez a fura romantikus bástya tűnik szembe, ahonnan évi húszharmincezer akó vörösdinkát hozó földeket tarthatott szemmel a hegymester. Valóságos vár volt, gótikus boltívekkel. Irdatlan kulcsra záruló, pántos vasajtó mögött talpig felfegyverkezve silbakolt a főcsősz, akkori garázdák ellen védve gazdái kincsét. Arról már nem túl elismerően szólnak az akkori feljegyzések, hogy mekkora buzgalommal. „A kőbányai szőlőkben szüntelen a feltörés, rablás, tolvajlás, s miért?" — teszi fel a szónoki kérdést a korabeli levéltári irat, majd így válaszol: „mert a hegymester hanyag, a csőszök pedig nappal vincellérkednek, este gyertyafénynél boroznak, azután pedig alszanak." Ebben az épületben ülésezett aztán a szőlősgazdák választmánya is. Itt határozták el, hogy ők fogadnak őrséget és helyreállítják a rendet. A század közepétől „szíveskedett a mezei kapitány a felügyeletet magára vállalni" és a szőlők védelmében intézkedni. Az egykori huligánok ellen tehát védelemre leltek a szőlők. A rohamosan fejlődő gyáripar ellen nem. A sör- és szappangyárak füstje és gőze a tőke földfaló étvágya pusztította ki őket. A csőszház tövében szemétbánya létesült, azt már nem kellett őrizni: szélnek eresztették a mezei hadakat. Ma már a szemétbánya is eltűnt, hírmondója csak egy használt műláb, egy lyukas veder, meg egy törött WC-csésze a burjánban. Dolgát vesztette a nevezetes csősztorony. A hozzásimuló földszintes házikóba nyugdíjas pár költözött: Erdősék. Űj — alig húszéves — lakók. Csak legendákat mesél Erdős néni a házról: — Jaj, rettentően régi ez! Még a törökök építették, egy pasa lakott benne, imaháznak használták, nézzék azt a keresztalakú ablaknyílást, azt is azért vágták. Az utolsó tanút, aki hiteles történetet mesélhetne, még a ház múltjából, hajdani csőszökről, Pintér bácsit, az öreg szomszédot nemrég fogadta be az anyaföld. Már csak maga a ház áll, vaskos falait az idő vasfoga is nehezen kezdi ki. Utolsó emléke a kőbányai szőlőkultúrának, némán őrzi — immár nem a gazdag töveket — hanem csak az emléküket. N. Sándor László i/