Budapest, 1966. (4. évfolyam)

4. szám július - Dr. Dobos Ödön: Pest-Buda gyógyfürdői

DR. DOBOS ÖDÖN PEST-BUDA GYÓGYFÜRDŐI Fővárosunk 123 helyen feltörő napi 40 millió liter meleg és 30 millió liter langyos vizével, több ivókúrára is alkalmas gyógyvizével egyedülálló a világ nagyvárosai között. Már az őslakók is használták a gyógyforrások vizét, de az első igazi fürdővárost a rómaiak hozták létre. A mai Óbuda területén alapított várost öt forrásáról (aquae quinque) nevezték Aquincumnak. Az eddig feltárt tizenegy római fürdő részben katonai, részben hatósági, részben pedig magánfürdő volt. Ezek a fürdők még romjaikban is a rómaiak fejlett műszaki tudása és építészeti ízlése mellett tanúskodnak. A népvándorlás csaknem teljesen elpusztította ezt a magas fokon álló fürdőkultúrát. A honfoglaló magyarok első települése valószínűleg a mai Császár és Lukács fürdő környékén lehetett. Itt az első hiteles adatok szerint 1178-ban, a mai Császár fürdő helyén a Johannita-rend fürdőkórházat épített. Nem sokkal később II. Endre király leánya, a mai Gellért fürdő közelében alapított kórházat a gyógyvizek felhasználásával. Ugyanebben az időben a Margitsziget északi csúcsán fakadó kénes hőforrások vizét leprás betegek gyógyítására használták. A Margitsziget ekkor még északi irányban lényegesen nagyobb kiterjedésű volt, mint ma, de később a Tatárjárás idején a Duna áradása elsodorta a sziget csúcsát és a kénes hőforrások a Duna szintje alá kerültek. Zsigmond király idejében, amikor Buda a német-római császárság 22 000 lakosú fővárosa lett, a király a mai Rácz fürdő környékén hatalmas fürdőpalotát emeltetett. Később Mátyás király ezt a szép fürdőpalotát teljesen átépíttette és fedett folyosóval kötötte össze a királyi palotával. Vadiánus 1512-ben megjelent útleírásában megemlékezik a jelenlegi Gellért, Rudas és Rácz fürdő helyén állott fürdőkről is, melyekben a hőforrások vize annyira meleg, hogy még a kezet sem lehet benne tartani. Ugyanebből az időből származik Oláh Miklós esztergomi érsek leírása a budai fürdőkről. A királyi fürdőről azt mondja, hogy igen pompás fürdő, és hatalmas medencéjében kitűnően lehet úszni. Bővebben emlékezik meg a mai Császár fürdő területén levő kórházról, amelyben nagyszerű melegforrások fakadnak. Buda török kézre jutása után a főváros fürdőkultúrája tovább emelkedett. Erről tanúskodnak a XVI. században Budán járt diplomaták és utazók írásai. Wernher György orvos 1551-ben, Gerlach prédikátor 1573-ban egyformán megemlíti a budai fürdőkben látott, sok, szép márvány burkolatú, melegvizű medencét. Lewenklaw 1584-ben a fürdőket rendkívül tisztáknak és szépeknek találta és különös dicsérettel írt a fürdőszemélyzetről. A török szerzők közül Mohamed ben Omár ben Bajazid különösen Kara Musztafa fürdőjét, a mai Rudas fürdőt, és Veli Bej fürdőjét, a mai Lukács fürdő helyén, dicséri. Evlia Cselebi nagy lelkesedéssel és részletességgel ír a budai fürdőkről. A bőkezű pasák, főképpen Kara Musztafa, nemcsak a fürdőépületek pompás kiképzését tartották fontosnak, hanem a benne működő személyzet gyakorlottságára is nagy súlyt helyeztek. Általában a török hódoltság idején a fürdőket hajnaltól délig a férfiak, déltől éjfélig a nők használták. Cselebi rendszeres leírásának adatait Edward Brown angol orvos és Marsigli gróf hadmérnök kapitány megerősíti. Utóbbi Budán hosszabb ideig volt török fogságban és a fürdőkről pontos rajzokat is készített. Buda gyakori ostroma folytán szükségessé vált, hogy Veli Bej fürdőjéből távvezetéken hozzák át a forró vizet a vár falain belül emelt katonai kórház épületébe. Kara Musztafa "pasa az ide vezetett víz felhasználásával pompás fürdőt emeltetett, ez a mai Király fürdő. Buda visszavétele után a pazar budai fürdők és ezekkel együtt a gyógyvizek használata is hanyatlásnak indult. I, Lipót császár a mai Gellért fürdő helyén épült fürdőt és a mai Király fürdőt háziorvosának adományozta, a Rácz fürdőt Berkazy kapitány, a kórházfürdőt, a mai Császár fürdőt, Ecker János kapta császári adományként 1702-ben. Az így magántulajdonba került fürdőket később a városi igazgatás megvásárolta, majd újra bérbeadta, de szakszerű karbantartásukat senki nem szorgalmazta. Bombardius leírása szerint 1718-ban a mai Gellért fürdő helyén álló fürdőben a fürdő használata egy órára két krajczár volt. A nagy medencében nők és férfiak vegyesen fürödtek, egyesek ruhában, mások ruha nélkül. A mai Rácz fürdőről Keszler 1723-ban ugyanezt írja. Mária Terézia és II. József idejében elrendelték az ásványvizek vegyelemzését és kataszterbe foglalását az egész országban. Ez a rendelkezés természetesen vonatkozott a budai forrásokra is és újra a gyógyfürdőkre irányította Arpádházi Erzsébet a mai Gellért fürdő helyén állott egykori leprakórházban ápolja a betegeket. (A kép eredetije a Kassai Dómban) 7