Budapest, 1947. (3. évfolyam)

2.szám - BOROS ÁDÁM: A Gellérthegy

A Gellért-hegyi Mátyás- és Beatrix-forrás a sziklafalból fakad. A forrás elé a főváros nyerskő-kaput épített amilyen igénytelen, annyira érdekes növény. Ez a csikófark vagy kazuárbokor, Ephedra distachya. Ez is déli és keleti növény, mely a Kárpátmedence dolomitszikláin és homokpusztáin él, de csak nagyon szórványosan és legtöbb helyen csak kevés példányszámban. Nyitvatermő növény, külön osztálynak, a Gnetum-féléknek (Gnetales) egyetlen európai képviselője s így legközelebbi rokonaitól, a fenyőféléktől is nagyon távol áll. Külseje a zsurlófüvekre emlékeztet, mert levéltelen ágai ízekre tagolódnak. töve azonban fás és az ízeken nem örvös levélhüvelyek vannak, mint a zsurlók ágain, hanem apró pikkelyszerű csökevényes levelek. Kétlaki növényke, külön cserjéken nyílnak apró porzós virágai és más példányokon hozza a termését. Termése nagyon sajátos, parányi tobozhoz hasonló, de meghúsosodik, piros színt ölt. A Gellérlhegy növénytani érdekességei közé tartozik a gyönyörű ezüstösen selymes szőrözetű osztrák üröm (Artemisia austriaca), mely magyar medencében szórványosan sok termőhelyen megtalálható ugyan, de mégis — a Vérteshegységet és a velencei Meleghegységet nem tekintve — mindenütt ritka. Késő őszi növény, apró fészkeit csupán szeptember hó közepén bontogatja, ezüstös bojtszerű hajtásai azonban már koratavasztól nagyon kedvesek. Amikor fővárosunk kertészete a sziklakert megalkotásához hozzáfogott, igen nagy gondot fordított arra, hogy ezek és más, a természetes növénytakaró érdekességei a helyükön megmaradjanak s ami az ostrom során nem pusztult el, az továbbra is gondozásban kell hogy részesüljön. A múltban, amikor a Gellérthegyen létesítendő magyar kert eszméje még nem merült fel, a kertészet nem volt figyelemmel arra, hogy ide csak hazai fákat és virágokat telepítsen. Ezeket lassan ki kellett volna cserélni, ha az ostrom drasztikusan maga nagyrészt el nem végzi ezt a munkát. Néhány sikeresen megtelepített növénynek azonban meg lehetett volna kegyelmezni, olyanoknak, amelyek nem rontják a gellérthegyi magyar kert összhangját. Ilyen lett volna a Magyar Középhegységben meghonosított feketefenyő, amely, bár megtelepített növény, már annyira beleilleszkedett a magyar tájba, hogy annak hazai jellegét már alig zavarja. A Dunára lejtő oldal szép feketefenyői alól egykor olyan nagyszerű kép tárult elénk, ami Nápoly pineákkal benépesedett dombjairól látható képekre emlékeztet. Ezeket is elsodorta az ostrom. A munkát újra kell kezdenünk. A Gellért-hegyi nagy barlang, melyben ma a magyar I'álos-rend sziklakápolnája áll 71