Budapest, 1947. (3. évfolyam)

2.szám - RÉVAY JÓZSEF: A költő feltámadása

14 6 SIIt 1)111(1 Hév ay József A KÖLTŐ FELTÁMADÁSA Ó MILYEN SZÉP VOLT az a nyári délután, ott a nagyszombatutcai katonai amfiteátrum kétezeréves köveinek izzásában, emberek és állatok halálos viaskodásának emlékeivel körülöttem! Hányszor verte fel valaha érdes halálhörgés és harsány diadalordítás ezeket a visszhangos falakat! Ötezer néző leste itt valamikor emberek és állatok izmainak gyilkos feszülését, az utolsó rimánkodást a nyomorult életért, a kegyelemdöfést, a vért és halált, ezt a mindennapos és mégis örökké új és izgalmas emberi színjátékot. Aztán kihúnyt Róma napja, elfogytak a gladiátorok és elhulltak a légiók s az amfiteátrum roppant falait szép lassan eltemette az évezredek finoman szitáló pora. A por heggyé púposodott s fölötte legendák foszlányait lebegtette a könnyű szél : talán Sicambria volt itt valamikor, vagy éppen Etzelburg, de királyi vár lehetett, különben nem maradt volna rajta a Királyhegy-név mind a mai napig. Azaz, hogy csak tegnapig : csak addig, amíg le nem hordták a 48.000 köbméternyi földtömeget s ki nem fejtették a királyi hegy mélyéből a katonai amfiteátrumot. Most itt állok a legfelső üléssor peremén, mult és jelen határán; milyen furcsa, ahogy az óriási romot körülölelik a józan és célszerű mai paloták sima felületei és egyenes vonalai! S Róma és Pannónia örök ölelkezésének szinte kőbefaragott jelképe itt az amfiteátrum tőszomszédságában az Árpád-gimnázium. Akik innen kirajzanak, tovább viszik és nemzedékről nemzedékre tovább adják a humanista hagyományok kiolthatatlan fáklyalángját. Odalent megint a halál állít meg : római kőkoporsók pihennek súlyosan és mozdulatlanul, mint fáradt óriások, az óbudai utca hangos forgatagában. Halottak örök lakásának faragták valamikor ezeket a zömök szarkofágokat s valóban örök lakások : az évezredek fogai nem őrölték meg egyiket sem, de hol vannak a halottak? Elomlottak, elenyésztek, elvegyültek az anyafölddel, vagy századok viharai nyomtalanul szétszórták poraikat. S talán ezért nem ijesztő az üres szarkofág, talán ezért nem gondolok soha a halálra a római halálnak hatalmas emlékei előtt, hanem inkább az életet keresem a hideg és néma kövek mögött : vallatom a köveket és izgatottan figyelem, mikor szűrődik fülembe az idők messzeségéből rég halott ókori testvéreim hangja. így szólalt meg itt is az egyik szarkofág, amelyet a Daru-utcából szállítottak ide ; ott találták nyolc évvel ezelőtt egy római családi sírkertben, azon a területen, ahol a tudósok az Aquincumban élő szírek telepét sejtik. Hogy mit kerestek szírek itt Aquincumban? A szírek voltak a birodalom leghíresebb íjászai s itt a Duna-vonalon nagy szükség volt rájuk, mert a folyton nyugtalankodó balparti barbár jazigok nyilai ellen nem lehetett karddal és lándzsával harcolni. A kommagenei, ituraeai, emesai, palmyrai szír íjászok aztán itt a Duna-vonalon szolgálati idejük letelte után megtelepedtek, családot alapítottak s harmadik nemzedékük pedig már nevében is elrómaiasodott. Nein csoda hát, hogy Aquincumban is volt szír telep, a mai Józsefhegy oldalában, ott, ahol ezt a szép sírládát is találták. Milyen szép szokás volt ez : ott temették el kedveseiket a lakóházuk mellett, a kis sírkertben! Nem váltak meg tőlük, hogy a halálon túl is együtt maradjanak azok, akik szerették egymást. Szép ez a szarkofág. A fedelének ugyan már csak a kisebbik fele van meg ; feltörték vagy felrobbantották, hogy hozzáférjenek a koporsóban sejtett kincsekhez, ékszerekhez, arany- és ezüsttárgyakhoz. Magának a sírládának nem sokat ártott az erőszakos feltörés : kisebb sérülésekkel megúszta. Kétoldalt egy-egy kis szárnyas Genius búslakodik ; mind a kettő könyökére hajtja fejét és fáklyáját lefelé forditja : örök szimbóluma a gyásznak. Közöttük a terjedelmes feliratos mező, a sírkövek és szarkofágok legértékesebb része : ettől várjuk a vallomást. Vall is a kő, de mindjárt az első szavaknál elcsuklik a hangja. Mikor a szarkofágot feltörték, nemcsak a fedelét zúzták össze, hanem a feliratról is lepattant néhány szilánk, a most múlt szörnyű ostromban pedig az alatta bevésett sírvers is megsérült : mindjárt az első sorban, hiányzik a halott neve s megsérült még a hetedik sor második szava is. De azért megértjük a néma kő töredékes vallomását ; ha nem is hallom a halott nevét, megtudom, hogy katona volt, az egyik szír íjászezred fiatal katonája : húszéves korában halt meg s mindössze három évet szolgált. Anyja, Aelia Marcia állíttatta a feliratos kőkoporsót »legdrágább fiának« és testvére, Aelia Apollonia. EGYÉB SZEMÉLYES vagy családi vonatkozás nincs a sírfeliraton, de annyit máris elárul, hogy Aelia Marcia özvegyasszony volt : hiszen ha élt volna a férje, azt is megnevezné a felirat. A férj, a fiatal katona édesapja, akkor már ott nyugodott a családi sírkertben ; valóban, a fiatal katona szarkofágja mellett inégegyet találtak, de ezen nem volt felirat. Azonban egyebet is elárul a fiatal katona sírfelirata : a csapattestet, amelyben szolgált ; erről pedig mi már régen tudjuk, hogy Szentendrén állomásozott, ahol akkor az Ulcisia Castra nevű katonai tábor védelmezte a Duna vonalát. Ugy. Tehát a család Aquincumban lakott, a fiú Szentendrén szolgált. Hazajött meghalni, vagy holtan hozták haza? Ki tudja már? Közvetlenül a szűkszavú családi adatok után tízsoros verses felirat következik, amely egyáltalán nem beszél a halottról, sőt úgy tűnik fel, mintha maga a halott beszélne és megszívlelendő intelmeket intézne az élőkhöz. Hallgassuk meg a halott hangját : Ingatag, omlatag és keserédes, röpke, törékeny, Jaj, csalafinta az emberi élet, a vége homályos. Hány-vet a sors és hajszálon himbálnak a Párkák. Élvezd, ember, as életedet, míg futja idődből, Bármi a sorsod : a föld, vagy a város, a tábor, a tenger l Vénusnak kedveld a virágait és Ceres áldott Termését élvesd s Pallas sok dús adományát. Tissta legyen lelked, ssíveden jőság mosolyogjon. Gyermekül, ifjan, férfikorodban s gyenge öregként : Boldogan így nyugszol s nem bánt már földi dicsőség. Ford. Réttay Jó tief) 72