Budapest, 1947. (3. évfolyam)

9. szám - GERŐ LÁSZLÓ: A százötvenéves Krisztinavárosi templom

(i e r íi L tí s s I ő A 150 ÉVES KRISZTINAVÁROS TEMPLOM Fotó : Magyar Képszolgálat AUGUSZTUS ELSŐ felében külö­nös melegséggel ünnepelték a krisztina­városi hívek Szűz Máriát, a templom búcsúja és 150 éves fennállása alkal­mából. A budai vár fehérvári kapujával szemben Francin kéményseprőmester szőlőjében fakápolnát emelt és ezt a Vérző Szűzről nevezett felsőolasz­országi templomból hozott oltár­képpel díszítette, hogy a nagy pestis­járványból megmenekülvén, fogadal­mának eleget tegyen. A kápolnát 1700-ban a jezsuiták budai rektora megáldotta és ettől fogva vidékről is sokan zarándokoltak a csodatevő hír­ben álló Mária- képhez. (L. Schoen Arnold : A Budapest-Krisztinavárosi plébánia-templom 1937.) Az 1723-as várbeli tűzvészkor a puskaporraktár felrobbantása miatt súlyosan rongált fakápolna helyére a városi tanács 1725-ben kőkápolnát építtetettNieder­kürchner József kőművesmesterrel. 1739-ben a városi tanács kapja meg a kápolna patronátusát. A kis kápol­nácskát nagyon szerették hívei és Mária Teréziának is feltűnt, aki 1751-ben erre kocsizván, 24 aranyas mise­alapítványt tett. A kéményseprő­kápolnát, vagy vér-kápolnát a városi tanács 1752-ben Nöpauer Máté kő­művesmesterrel bővíttette. Az egy­kori leírások szerint gazdag ezüst- és aranykincs gyűlt össze a hívők fel­ajánlásából. Számtalan érem, mell­kereszt, lánc, talléron kívül fogadalmi ajándékok tömegét, mint agycsésze, fül, fog, has, kéz, láb, mellbimbó, nyelv, nyak, szem, szív, ujj, lóláb, lófej, pólyásgyermek, imádkozó asz­szony, férfi, fiú, apáca, püspök, gyer­mekét szoptató anya, kegyképhez fohászkodó család, ezüstvereteit so­rolja fel az 1775 tájékán kelt inven­tárium. Köztük volt Eszterházy Ferenc eziistművű képmása 1729-ből, és Vaynéé 1731-ből. A kápolna fel­szerelése is neves mesterektől szár­mazott, kiknek Althann váci bíboros, Nádasdy Lipót, a városi tanács és mások adtak megbízást ajándékaik elkészítésére. Ezekből ma már csak az ezüstkeretes Mária-kép, a keresztelő medence és pár kisebb tárgy maradt meg. Az egykori kápolnáról sajnos. 1. Eredeti alaprajz 2. Oldalhajós bővítési terv (Pavr) 3. Szentélybátratoíással bővített új alaprajz (Borsas) még csak ábrázolásunk sincsen, hogy képét felidézhetnők. A köröskörül lassan kialakuló, és Mária Terézia lányáról,1 , Krisztináról elnevezett új városrész számára, a. régi kápolna szűknek bizonyult. Ezért a hercegprímás 1795-ben megengedte, hogy a kápolna közvetlen közelében új templomot építhessenek. A BUDAI VÁROSI TANÁCS támo­gatásával a kápolna vagyonából és a krisztinavárosi polgárok adakozásából Hikiscb Kristóf kőművesmester tervei szerint épült az új templom, melynek alapjait 1795 áprilisában kezdték kiásni. Költségkímélés miatt az ere­deti gazdag homlokzat helyett egy­szerűbb készült. Két esztendei munka után 1797 augusztus 6-án szentelték fel az új templomot. A belső beren­dezés még sokáig késett és Hikisch halála után (1809) a mellékoltárok munkáját Dankó József kőműves­mester fejezte be 1815-ben. Végül 1830-ban elkészült az új orgona ós ezzel teljessé vált a templom fel­szerelése. Az 1810-ben plébánia-rangot kapott templom első plébánosa, Majsch Jakab Széchenyi István meghitt emberei közé tartozott. Gyóntatójául válasz­totta és a köztük levő baráti viszony miatt szemelte ki plébániáját Seilern Crescentiával való egybekelése szín­helyéül. A templom — melynek szentélyét, mint emlékszünk, kémény­seprő alapította — egyébként is különös szerencséthozó hírben állott és ezért a házasságkötéseknek kedvelt helye volt. Az 1836 február 4-én kötött házasság emlékére ajándékozta Seilern Crescentia a főoltár kegy­képén levő Mária koronájának bril­liánsokkal ékesített aranyozott női mellkeresztjét. Budavára 1849-i visszavívásakor megrongálódott a templom fedél­szerkezete és a téglaboltozatok is, 328

Next

/
Oldalképek
Tartalom