Budapest, 1947. (3. évfolyam)

9. szám - GERŐ LÁSZLÓ: A százötvenéves Krisztinavárosi templom

melyeket Hild József építész véleménye alapján javítottak ki 1852-ben. Az egyszerű sátortetővel fedett torony helyébe Goldinger János ácsmester díszes toronysisakot tervezett 1863-ban, de ennek kivitele pénzhiány miatt most is elmaradt. 1865 szeptember 9-én meglátogatta a kegyképéről nevezetes templomot Liszt Ferenc, leánya és veje, Bülow társaságában. »Megnézvén — írja Schoen — a sekrestyében a templom ötvösműveit és szertartási ruháit, a szentélybe lépett és a főoltár Mária kegyképének szemléletébe merülve térdhajlással fejezte ki tiszteletét. Tovább menve a templom ékességeinek megtekintésére, a Szent Kereszt oltáron észrevévén paulai Szent Ferenc képét, letérdelt előtte és buzgó imádságba merült. Visszatérvén a plébánia épületébe, ahol közben megjelent Haynald Lajos érsek is, élvezettel hallgatta a budai dalárda férfikórusát, amely az ő szerzeményeit énekelte csodálatos tökéletességgel«. * A TORONYSISAK díszesebb kiképzésére végül is Czigler Győző tervei szerint került sor 1883-ban, inikor a homlokzatot tatarozták és egyben átalakították, a sekrestye pedig emeletes, tornyos előcsarnokkal bővült. Az új oszlopos kapuzat 1884-ben készült, a főhomlokzat fülkéit díszítő Szt. István és Szt. László királyok szobraival együtt. A hívek szaporodása folytán a templom ismét szűknek bizonyult és ezért a harmincas évek során felmerült a templom bővítésének gondolata. A magasépítési ügyosztály két különböző tervet dolgozott ki. A Payr Egon építész által készített terv a főhajó pillérei között levő falak áttörésével emeletes mellékhajókkal kívánta volna a szükséges férőhely gyarapodását elérni. A Borsos László építész által készített terv viszont a szentély hátratolásával és a főhajó és szentély közé iktatott keresztszárnyakkal kívánta ugyanazt a területnövekedést szolgálni. Az alapjában és felépítésében jellegzetes barokk templom térhatásában és külső megjelenésében egyformán a másodiknak említett megoldást kívánta. így megkímélhető volt a templom főhajó, a benne levő eredeti mellékoltárokkal együtt, melyeknek a háromhajós megoldású alaprajz mellett nem maradt volna helyük. A szentély elé iktatott keresztszárny pedig zavartalan rálátást biztosítanak a főoltárra, melyet az első terv szerint készülő mellékhajókból a közben levő vastag pillérek falazattömegei akadályoztak volna. A hívők és a főváros közös hozzájárulásából 1942-ben indultak meg a templom bővítési munkái. A falazott és műmárvánnyal borított klasszicizáló-barokk főoltárt nem lehetett máskép megmenteni, mint eredeti állapotában való eltolásával. Üj helyére tizenhárom perc alatt tolták át 1943 november 17-én, ami egyúttal a szentély eltolásának próbája is volt. A szentélyboltozat Falconer József Ferenc festette mennyezetképének megőrzése végett a szentélyrészt is vaspályákon mozgó acélgörgőkön mozgatták el a már előre elkészített alapokra. A szentélyeltolás látványos munkája a hívők és hatóságok óriási érdeklődése mellett zavartalanul folyt le 1943 november 20-án 10 óra 15 perctől 11 óra 45 percig. Ezután elkészült a külső homlokzat újravakolása és kőlábazata is. A századfordulókor templomunkba került zavaró részek kicsarélése és a belső egységessé tétele volt hátra, mikor a város 1945. évi ostromában súlyos sérülések érték a templom tetőszerkezetét, ablakai betörtek, megrongálódott sisakjáról a kereszt letört, a hatalmas légnyomás pedig lehántotta külső vakolatát és lábazati köveit. Megsérült az orgona is és az új keresztház rabitz boltozatai. Az azóta eltelt idő alatt azonban a hívők és a főváros áldozatkészségéből, valamint Szabó Imre esperesplébános ós segítőtársai fáradhatatlan buzgalmából elkészült a tetősérülések ács-, bádogos-, cserepesmunkája és a keresztházboltozatok kijavítása és míg a szomszédos plébániaépület ma is csak félig lakható, a templombelső tervünk szerint új festést kapott, mellyel a barokkból klasszicizmusba hajló nemes architektúrát óhajtottuk kiemelni. A régi stílustalan csillár és különböző falikarok helyett a barokk templomok nálunk máig megoldatlan világításának első szerény kísérleteként díszvilágításra : az építészeti rendnek megfelelő helyen opál-félgömböket, valamint rejtett reflektorokat alkalmaztunk. Olvasó világításra : rejtett égőjű, egyszerű aluminium mélysugárzókat függesztettünk a padsorok fölé. * HAVAS BOLDOGASSZONY EGYHAZA elnevezését onnan nyerte, hogy Liberius pápa idejében a római S. Maria Maggiore templom (Basilica Liberiana) építésekor egy jámbor házaspár és ugyanakkor a pápa is látomásba kapta, hogy ott építsenek templomot, ahol a következő reggel havat találnak. Másnap, augusztus 5-én a nyár közepén az Esquilinus dombon havat találtak, mire itt építették meg a Szűz Anya tiszteletére szentelt templomot. Innen ered a Havas Boldogasszony — Maria ad Nives — elnevezés. Még most is szokás Rómában, hogy ezen a napon e bazilika mennyezetéről hó helyett vattapelyheket hullatnak alá a hívekre. Minthogy az eredeti kápolnát Máriának ajánlották fel, az új templom felszentelése pedig 150 évvel ezelőtt augusztus 6-ára esett, Havas Boldogasszony ünnepének másodnapjára — innen vették elnevezését. A másfélszázados évfordulót hálaadó és könyörgő tömegek ünnepelték a Krisztinában : »Boldogasszony Anyánk, régi Nagy Pátronánk, Nagy Ínségben lévén, így szállt meg hazánk: Magyarországról, édes hazánkról, Ne feledkezzél el, szegény magyarokról«. Bárdos Lajos vezetése és Várhelyi Antal karnagy közreműködésével a várbeli Nagyboldogasszony templom énekkara gyönyörű régi Máriaénekeket adott elő, ami komoly zenei élmény volt. A krisztinavárosi ünnepen a búcsú-árusok is kitettek magukért. A már félig feltöltött vérmező sarkától egészen az Endresz György-térig két sorban húzódtak sátraik. Volt itt céllövölde, körhinta, hajóhinta, mézeskalácsos, gyertyaöntő, cukorka, fagylalt, játék, ajándéktárgy-árus ós még sok más, ami a köztük sűrű sorokban nyüzsgő összesereglett ifjúság számára emlékezetessé, a szemlélő számára kedvessé ós életessé tette a Krisztina búcsúnapját. 329