Budapest, 1947. (3. évfolyam)

8. szám - SZÉKELY BEÁTA: Álmok — agyagból

SZÉKELY BEÁTA A MŰTEREM egy ötödik kerületi bérház csúcsában van, közel a Dunához. Tágas, világos, nemesre egyszerűsített bútorainak otthonos az íze. Otthon, de nemcsak emberek laknak benne, öreges \polcokon, kitárt, ódon szekrényekben, a falak hajlata mentén kerámiák állnak, alakok, vázák, széphajlatú edények, tálak, csoportbafonódó figurák és domborművek. És ez a sokféle holmi hihetetlen színeket áraszt. Nem az átlagkerámiák közhelyszinei ezek, hanem Kosztolányi rímeibe kívánkozó ismeretlen árnyalatok, összecsengő kékek, ijedt sárga és bátor sárga, elnyugtató zöld, vidám narancsszin, tompa fehér — és mindennek sajátos fénye van, zománcos csillogása, amilyet igen ritkán tud csak az agyag. Ki itt belépsz, köszönj és ne is próbálj beszélgetésbe kezdeni, amíg nem néztél mindent végig. Mert a tárgyak követelőznek és amíg meg nem láttad őket, úgyis szórakozottan abbahagyod a mondataidat — folyton magukra húzzák a pillantásodat. Kovács Margit munkaruhában ül az egyik lócán. Szőke haja rövid, világos szemét nagyon tágra tudja nyitni és — tálán azért is, mert hosszú nadrág van rajta és kis kabátka — önkéntelenül középkori apród jut róla eszébe az embernek. Kicsit félrehajtja a fejét és örül, amikor kerámiái szépen tükröződnek a látogató szemében. Aztán beszél. Gyerekhangja van és furcsán, változó ritmussal mondja a szavakat, plasztikusan, mintha mindet külön gyúrná. Mosolyog arra a kérdésre, hogy hogyan tanította meg az agyagot ezekre a különleges színekre és fényekre. És elmondja, amit erről szóban el tud mondani. Kisgyerekkorában, Győrött állandóan rajzolt. Kedvvel és ügyesen. Később, valószínűleg praktikus meggondolások alapján — állást keresett egy bankban és ott dolgozott. Kedv nélkül és ügyetlenül. Nevet arra az emlékre, hogy milyen reménytelenül vereséget szenvedett a legegyszerűbb feladatoktól is — a baklövések Foto: Lakos hosszú sorban követték egymást. Három hónap múlva otthagyta a bankot, még mielőtt elküldték volna, felkerült Pestre és Jaschik Álmosnál tanult. A gyerekkori rajzok legyőzték a józan megfontolást. És szinte jutalmul rövidesen kialakult a feladat: a kerámia. Bécsbe utazott, Herta Bucher műhelyébe, két évig tanulta nála a mesterséget, amely egyre jobban a szívéhez nőtt. Aztán folytatódott a kóborlás, Münchenen át négy hónapra Koppenhágába került. Itt Gaugin fia, aki szobrász és kerámikus volt a dán fővárosban, meglátta a fiatal magyar lány próbálkozásait, jónak találta őket és Kovács Margitot bejuttatta egy kis műhelybe. Ott dolgozott egy darabig, de úgy érezte, hogy légüres térben él; folyton hideg volt és esett az eső. Erre elment Párizsba és a Montparnasse-on lévő műterme már nem volt légüres tér, hanem eleven valóság, jó munka-légkör: Páris újra elkövette azt a csodát, amellyel minden alkotó embert meg szokott ajándékozni. Kovács Margit 298 AGYAGBÓL