Budapest, 1947. (3. évfolyam)

8. szám - JÉKELY ZOLTÁN: Eső a Hűvösvölgyben (Vers)

bányásszák nagy tömegben. Az agyagrétegek napjainkig megőrizték az akkori idők életvilágának maradványait, sőt a tengerbe sodort falevelek nyomatait is. Mindezt körülbelül 30 millió évvel ezelőttröl. Az agyagot megiszapolva pedig és mikroszkóp alatt nézegetve, az oligocén tenger mészvázú egysejtűjeinek változatos alakjaiban gyönyörködhetünk. Az oligocén tengernek a budai hegyek felé eső partja mentén a hullámzás elteregette a folyóvizek által a tengerbe hordott kavicsot és homokot. Ebből cementálódott össze a hárshegyi homokkő, melyet a Hárshegyen való előfordulása alapján neveztek el. Vöröses barna kőzete kedvelt építőkő. Az oligocént a miocén korszak követte, a görög meion (kevesebb) szóból képezve, mivel még ennek élővilágában is kevesebb a maival megegyező alak, mint a következő pliocén (pleion = több) korszakban. A miocén elején az elsekélyesedett tenger partjaink közelében kavics és homok rakódott le a parti síkság területén. Később, a korszak vége felé az Alföldön át az orosz Szarmata síkságig húzódó beltenger kerítette hatalmába a területet. Ennek vizéből rakódott le a szarmata mészkő, melynek jól faragható tömbjeit Kőbánya körül fejtették építkezési célokra. A szarmata tenger visszahúzódásával el is tűnt az utolsó igazi tenger hazánk földjéről. A pliocén korszak első felében a Pannon-tó foglalta el az Alföldet és a Dunántúl alacsonyabban fekvő részeit, mely már a mai Kaspitóhoz hasonló beltenger volt. Ez fővárosunk déli részét is elbontotta, agyagot, homokot, kavicsot és homokkövet rakva le. Ennek agyagját is téglagyártásra fejtik. A píioeénben kezd kialakulni az Ősduna. Áttöri a Visegrádi-szorost és Pestszentlőrincnél nagymennyiségű kavicsot rak le, egy deltaképződmény alakjában. Hordalékával lassanként feltöltögeti az egykori mélyedéseket. MAJD BEKÖSZÖNTÖTT a legfiatalabb geológiai korszak, a pleisztocén korszak. Pleisztos görögül legtöbbet jelent. Nevét onnan kapta, mivel az eddigiek közül ennek életvilágában találjuk a legtöbb, a mai állatokkal megegyező, vagy legalábbis rokon fajt. A klíma eddigi fokozatos lassú hüvösödését gyors lehűlés váltja fel és beköszönt a jégkorszak, magával hozva jellemző állatvilágát, a barlangi medvét, a gyapjasszőiű orrszarvút és a mammutot. Áz élet színpadán ekkortájt megjelenő ősember hatalmas kortársait. A Duna ekkor még körülbelül a mai Várhegy tetejének magasságában folyik. A partmenti mocsaraiba ömlő hévvizekből válik ki az a forrásvízi mészkő vagy travertinó, mely a Várhegy és a kiscelli fennsík tetejét borítja kemény páncél gyanánt. A levegőből hulló finom poranyag a száraz éghajlat alatt vastag rétegben felhalmozódik és ebből alakul ki a lösz néven ismert homokos agyag, melyet szintén használnak téglagyártásra is. Ezzel el is érkeztünk a geológiai jelenkorhoz, a holocén korszakhoz (holo = teljes, csupa), melynek állatvilága már teljesen megegyezik a maival. Ekkor már csak a Duna árterein képződik újabb lerakodás ártéri iszap és homok alakjában. A mélyebben fekvő területeken mocsárföld és réti agyag keletkezik. A dombos vidéken azonban a felszíni lepusztulás, az erózió jut vezető szerephez és kialakítja hegyeink mai alakját. JÉKELY ZOLTÁN Esőillat : ó, mennyi emlék! Oltják jelenem égedelmét. így eßett egyszer Firenzében, így esett hajdanán Brassóban, s egyszer Kolozsvárt, 44-ben . . . De minden, minden elhalóban, Szerelmem holdja is fogyóban. Élete derekán az ember már kiadósan sírni sem bír. A szent Bandusiai Forrás kiapadt zokogás, ujjongás. Emlékeink ködkék körökben távolodnak az anyaföldtől s habár nyers ízük néha föltör, meg nem találjuk többet őket sem itt, sem messzi csillagon. 297