Budapest, 1947. (3. évfolyam)

1. szám - B. TURCHÁNYI ERZSÉBET: Fiatal képzőművészek a Fővárosi Képtárban

hanem lemérik az adottságokat és azt töltik meg tehetségük tartalmával. A nagy technikai felkészültségű Grandtner Jenő konzervatívizmusától, Borbereki Kovács Zoltán térbeli és dinamikus problémáinak elvontságáig egységes a fejlődés. Antal Károly ugyanabból a szilárd megalapozottságból alkotja Flórájának klasszikus szépségideálját, Boldogfai Farkas Sándor a mozdulatok kibontakozó egyszerűségét, Metky Ödön Madonnájában az esztétikai és etikai egyensúlyt, Madarassy a szubjektív lelkiség kifejezését, Szomor László a harmónia statikus nyugalmát. Beck András egy korábbi alkotásán, Szőnyi István portréján a finom részletmegfigyelések felhasználásával az emberi jellemzés legmélyéig hatol, Varga Ferenc az életábrázolás hivatott képviselője. A forma öncélúsága felé törekvő vonalon Boda Gábor a szilárd konstrukció dekoratív szerepét hangsúlyozza, Kerényi a nemes elvontságét. Marosán László a statikus erőnek, Mikus a tömör kifejezésnek, Schaár Erzsébet a nemes modellálásnak hanghordozója. De ezek csak kiragadott nevek, hiszen a szobrászok csaknem valamennyien olyan erőteljes elhivatottságot mutatnak, mely már nem csak ígéret, hanem beteljesedés. Zola írja egy helyütt : tárjunk fel mindent, hogy mindent megismerve, mindent megítélhessünk. Ez a kiállítás lemérte a lehetőségeket, megmutatta a talajt, Szabados Jenő: Kordé melyet a társadalom által kialakítandó új hittel, tartalommal kell termővé tenni, bizonytalanságaitól, kiábrándultságától megszabadítani. Durav Tibor: Férfiarckép 32