Budapest, 1947. (3. évfolyam)

1. szám - TOLNAI GÁBOR: Kosztolányiról

• ^fiZ/f'ff ^/rr/fj" KOSZTOLÁNYIRÓL Kosztolányi Dezső Karinthy Frigyes rajza TIZ ESZTENDEJE, hogy Kosztolányi Dezső meghalt. Ha élne, most lenne hatvanegy esztendős. Micsoda irreális játék u szavakkal! Ki az, aki maga elé tudna képzelni egy öreg Kosztolányit, ősz hajjal, elpuhult testtel és meggörnyedt tartással? Csaknem olyan meddő elképzelés, mint öreg Csokonait, vagy hatvanegy esztendős Petőfit varázsolni szemeink elé. Kosztolányi majdnem kétszerannyi évet élt, mint Petőfi és kétannyi esztendő alatt is megmaradt mindvégig, örökké kamasznak. Akik személyesen ismerték szintúgy, mint akik csak művein át kerültek kapcsolatba vele, 111a sem gondolhatnak reá másként. Kamaszosan poétikus külsejű férfit idéznek maguk elé, aki jellegzetes, minden másétól különböző nyakravalót visel, kitűnő hangsúlyozással, de racscsolva beszél, zöld tintával rója apró betűit a papírra és zöld pecsétviasszal zárja le finom levélborítékját. Minden gesztusában, minden emberi mozdulatában volt valami kamaszos póz, kamaszos külsőség. (Bizonyára paradoxnak tetszik, de a század első évtizedeiben fellépő íróinknak, a dekadens polgárság gyermekeinek legtöbbje, telítve volt ilyen látszólagos ellentmondással) : Kosztolányinál ezekbe a pózokba, ezekbe a külsőségekbe burkolódzik személyisége ; ezek a pózok, ezek a külsőségek voltak az ő számára az őszinteség egyedül lehetséges formái. Ebből a magatartásból következtek életének groteszkbe torkoló játékai, a lehetetlenség határait érintő bukfencei. Füst Milánnal, Karinthyval, Somlyó Zoltánnal és másokkal megjátszott kalandjairól elfogyhatatlan történetek élnek az irodalom szájhagyományán. De köztudomású, hogy beszivárgott e történetek egy része írásaiba is ; egyéb művei mellett az Esti Kornél kalandjai novelláiba szűrődve. Kosztolányi »öreg honvédjei« jó szolgálatot tennének, ha lejegyeznék ezeket a szájhagyományként élő történeteket. Általuk az író nem egy művéhez nyújthatnának kulcsot ; hiszen a fantasztikumba hajló játékból legtöbbször — mint az Esti Kornél esetélten — írói téma lett. De a témán túl áthatotta a formát is ; a lehetetlenség határait érintő bukfenc a művész formai megoldásaihoz nyújthat magyarázatot. SAJNOS, ÉN NEM TARTOZOM azok közé, akik sokat forgolódtak e kamaszosan játékos művész környezetében. Barátaival végigjátszott kalandjait csak másod- és harmadkézből ismerem. Kosztolányihoz fűződő személyszerinti élményem csekélyszámú. Hosszabb időt mindössze egyszer tölthettem vele, egy havas vasárnap délelőtt, 1934 decemberében, a Vár alatt, Tábor-utca 13. alatti lakásán. Ebben az időben fiatalos elhatározással, modern irodalmunk historikusa szerettem volna lenni. Röviddel egyetemi tanulmányaim befejezése után volt ez. De tervem még diákkoromra nyúlott vissza, midőn a szegedi Somogyi-könyvtár olvasótermében, a Szeged és Vidéke című napilap századeleji évfolyamait lapozva, Babits, Juhász és Kosztolányi fiatalkori írásaira bukkantam. Babits, Juhász és Kosztolányi korai írásai a három fiatalkori jóbarát pályakezdésére terelték figyelmemet. A szereplő tanúságát szerettem volna most rávetíteni hideg adataimra ; ezért jelentkeztem Kosztolányinál. Levelemre postafordultával válaszolt : ». . . bármely vasárnap délelőtt szívesen látom . . .« Pár sor írása boldoggá tett. Az első vasárnap felkerestem. (Jóval később tudtam csak meg, hogy minden levélre azonnal válaszolt s minden látogatót fogadott.) Tizenegy óra is alig volt még, midőn csengettem a Vár alatt, a Kosztolányivilla kapuján. Kis cselédlány jött elém. A társadalmi formákat tisztelő, udvarias gazdája helyett, mintha ő képviselte volna a híres ember házának gőgjét és öntudatát. Lenéző tekintettel mért végig és csak ennyit mondott : a szerkesztő úr még alszik. Aztán becsukta orrom előtt a félig kinyitott kaput. Kissé zavartan és szégyenkezve kanyarodtam el a bezárult kaputól, fel a Várba. Vagy háromnegyed órát csavarogtam időtöltésből a csendes utcákban. Csaknem dél volt, midőn ismét csengettem. A cselédlány most szó nélkül beeresztett. Kosztolányi ekkor öltözött. A fürdőszobából kihallatszott a víz csobogása és a fogkefe sajátságos zöreje a szájmosópohár belsejében. Azonban alig telt el néhány perc, rendkívül gyors lépésekkel megjelent a szobában, ahol vártam reá. Roppant udvariasan hellyel kínált, azután leült ő is egy szalónszékre és barátságosan kérdezgetett : — hol dolgozom, mit csinálok, hány éves vagyok? Feketét főzött, közben nem egyszer felállt és jellegzetes gyors lépéseivei végigmérte a szobát. Ilyenkor szálas alakját, hatalmas termetét figyeltem. Csaknem ötvenéves ekkor, de fiatalos, egyenestartású. Izmos, erős férfinek látszik most is, mint vagy tíz évvel ezelőtt, midőn kisdiák koromban a Lukács-fürdőben megbámultam. Pedig halálthozó betegsége már ott rombolt izmai között. Két operáció volt mögötte, és két rádiumkúra Stockholmban. Fiatalosnak látszott, de állandóan érezhető volt, hogy fiatalos tartását emberfeletti erőfeszítés támogatja. Aki ifjúkorban úgy félt az öregségtől, mint ő, most gyűlölte és szégyelte az öregedést. Felesége könyvében olvasom : »Tervezi, hogy megírja a Szegény kis gyermek panaszai-nak és a Bús férfi panaszai-nak folytatásaképen a Beteg öreg ember panaszait, versekben. Az öregségről még nem írták meg az 33