Budapest, 1947. (3. évfolyam)

7. szám - LESTYÁN SÁNDOR: A legszebb Emlékkönyv

Mayer János, az Emlékkönyv örököse, folytatta Burián Pál gyűjtőmunkáját; így esett, hogy Virág Benedek és Szilágyi Sándor sorainak évszámhatárolt -ságán kívül is sok új név, sok új kézírás került a kötetbe. Mikor Szilágyi Sándor az utolsó oldalt »zárószóval« látta el, Petőfi még nem is szerepelt a gárdában, ahol írók, költők, tudósok váltakoznak. Nincs kronológia az egyes oldalak rendjében, évszám-összevisszaság tombol. Akik előtt Burián Pál és Maver .lános feltárta a bűvös lapokat, nem keresgélték a helyet, hogy liová kanyarítsák mondanivalójukat és nevüket. Virág Benedeket Horvát István, a »Széchenyi országos könyvtár őrzője« követi, azzal a bejegyzéssel, hogy magyarnak született, mint magyar akar élni és meghalni. Kérv Mózes, sárospataki mathezis és fizikaprofesszor arról ad vallomást, hogy a természet titkait rejtő fátylat halandó fel nem lebbentheti. E két — szinte közhelynek tűnő, tipikusan »emlékkönyvsorokat« — Bardócz János forradalmi megnyilatkozása váltja fel (Kolosvár. 1849, április 20) : »A népboldogság csak a népszabadság magvaiból virulhat föl, a népszabadság pedig egyedül a köztársaságban verhet állandó gyökeret«. Kazinczy Ferenc (1830 Május elsőjén keltezéssel) Báthory István »aranymondását« idézi : »A jókhoz jó, a rosszakhoz gonosz« és hozzáfűzi, hogy »ezt kellene magunkról mondhatnunk, akár kormányra iiltete a történet, akár nyugalmat tűz padunk mellé.« Mikó Imre gróf (1856 október) Kölcsey tollával ékeskedik: »A haza minden előtt!« Tompa Mihály, ugyanabban az évben, Kolozsvár keltezéssel, a természethez menekíti a sors csapásaival sújtottakat, a Virágregék szelíd hangján, kicsit papos prózában. Szász Károly (Nagy Enyed. Január 25dikén. 1836) így kezdi bejegyzését : »Mindenkit megláncolva vezet keresztül a sors az életen« — szintén nem nagy trouvaille! Annál élvezetesebb Fáy András (Pest, 16. Dec. 829) : »Józan fontoló ész ritkán van azoknál, kik sokat olvasnak, mint jó gyomor azoknál, kik sokat esznek. Kevés jót, táplálót enni — ez élteti a testet. Keveset, jót olvasni s rajta gondolkozni — ez a lelket!« Ismerjük el : kinek-kinek magához méltót, egyéniségét, munkásságát kellően reprezentálót Emlékkönyvbe írni : nem könnyű feladat. Modern Emlékkönyvben — mert az Emlékkönyvek halhatatlanok — csak egy ízben találkoztam olyan bejegyzéssel, ami az írót karakterizálta. Karinthy Frigyessel volt ilven találkozásom, aki egy ismeretlen tisztelőjének írta ezt az emléksort : »Autogrammot elvből nem adok, Karinthy Frigyes.« Ugyanebben az emlékkönyvben láttam ilyen bejegyzéseket : »Aki Téged jobban szeret, írja alább a nevét.« Persze, a névaláírás a lap legalján biggyeszkedett. öntelt büszkeséggel. Szintén itt olvastam : »Bövid az élet, örök a sír, bolond, aki Emlékkönyvekbe ír!« Mért a kitérő? Mert szeretném ezzel illusztrálni, hogy nincs Emlékkönyv nagy nevek és jelentéktelen nevek nélkül, nincsenek Emlékkönyvek érdemes és érdektelen sorok nélkül, egyszóval az Emlékkönyvnek is megvannak — a maga rossz oldalai. Meglepően egyszerű, majdnem önképzőköri Kölcsey Ferenc bejegyzése: »Keressed a szépet és jót!« (N-Károl, October 14, 1829.) Hatéves volt ekkor Szatmár követének, a reformifjúság óvatos vezérének Himnusza, aki talán az eszményi kritikára gondolt, 237