Budapest, 1946. (2. évfolyam)

5. szám - KOLOZSVÁRI GRANDPIERRE EMIL: Városok települési helye

KOLOZS VÁR I GR ANDPIERRE EM L L VÁROSOK TELEPÜLÉSI HELYE (Gebhardt Dél a rajzaival) Két tényező határozza ineg a városok fejlődését és egyéniségét: viszonyuk a forgalmi útvonalakhoz és települési helyük. A két tényező közül az útrendszer a fontosabb. Ahol a kereskedelmi iitvonalak találkoznak, ott szükségképen város fejlődik ki. még abban az esetben is, ha a települési körülmények egyébként kedvezőtlenek. Az a tény viszont, hogy ez vagy az a terület építészeti, egészségügyi, éghajlati vagy más szempontból kedvező volna városépítésre, nem mindig elég ahhoz, hogy a kérdéses helyen város alakuljon. Az életet adó útrendszer hatásáról előző cikkünkben már beszámoltunk. Most a települési hely kérdéseit vesszük sorra. Vezetőnk ezúttal is a Párizsi Institut d'Urbanisme kitűnő tanára, Marcel Poete. Egy város egyéniségét beépített települési területe és közvetlen földrajzi környezete együttesen magyarázza meg. Vannak városok, amelyeknek területe kedvezőtlen a városalapításra, földrajzi környezete viszont elsőrangú. Más városokban fordított a helyzet. Az első esetre Lyon, a másodikra Besancon a példa. Lyon városának települési helye a legkevésbé sem egységes, tervrajza nem egy, hanem több, hidakkal, utakkal összekötött önálló település benyomását kelti. A Rhone és a Saone folyó valósággal szeletekre szabdalja a települési helyet s a szintkülönbségek még tovább fokozzák az eredeti bonyolultságot. A város egy része hegyen, másik része lapályon épült s ráadásul három folyópart között oszlik meg. Ámde azt, hogy Lyon nagyvárossá gyarapodhassék, tekintélyes részben ugyanazok a földrajzi körülmények döntötték el. amelyek megbontották települési helyének egységét. A földrajzi környezet jóvoltából, számos szárazföldi és két folyami út találkozik itt. Ezen a szerteszabdalt területen tehát szükségképen városnak kellett kifejlődnie. Ezzel szemben Besancon települési helye eszményien egységes. A földrajzi környezet mintegy előre megvonta a város határait s eleve elrendelte a város szerepét. Besancon a Doubs folyó hurokszerű kanyarába épült. Azon a ponton, ahol a üoubs hurkának két szára csaknem összeér, hatalmas szikla emelkedik, amely őrt áll a bejáratnál, védi a települést. A természet készen adta a keretet egy erőd építésére. A városalapítóknak csupán egy citadellát kellett építenie a bejáratot védelmező sziklára s a nagyobb biztonság kedvéért várfalat emelni a Doubs partján. Amilyen kedvező maga a települési hely, ugyanolyan hátrányos a földrajzi környezet. A Doubs nem hajózható s Besancon a fontosabb szárazföldi utaktól is távol esik. Ilyenformán mihelyt mint erőd nem volt fontos, Besancon elkerülhetetlenül visszafejlődött volna, ha órásipara nem ad fejlődésének újabb lendületet. Akár az emberé, örök küzdelem a város élete is. Ha tevékenységének éltető elemei elfogynak, elpártolnak, elsikkadnak, újakat kell találnia helyette, vagy természeti kincseinek felhasználásával, vagy lakóinak a leleményességével. Ezért nem végzetes csapás egy városra a rombolás sem. A középkor nagy tűzvészeiből, szörnyű dúlásaiból újból és újból felemelkedtek a holtnak hitt városok. Maga a rombolás úgyszólván epizód egy város történetében. Veszély valójában csak akkor fenyegeti, ha életerejének forrásai szikkadnak el, vagy lakosaiból hal ki a kezdeményező készség, a kitartás és a leleményesség. Besancon példája mutatja, milyen döntő ereje van az emberi munkának, az emberi akaratnak egy város sorsára. A városlakó magatartása a települési hely adottságaival szemben koronkint, civilizációk szerint s egyes korokban és civilizációkban esetenkint változik. A görög városok szorosan, úgyszólván szolgaian alkalmazkodnak a talajviszonyokhoz. Ugyanez a megállapítás érvényes a középkor városaira is. A rómaiak ezzel ellentétben hódító, harcias magatartást tanúsítanak a természettel szemben s nem riadnak vissza az erőszak alkalmazásától sem. Magatartásuk az urbanizmus szempontjából teljesen modern. Az újkortól kezdve ez a hódító, küzdő szellem érvényesül a városok életében. Amsterdam a XIII. században nem volt más jelentéktelen házcsoportnál az Amstel folyó jobbpartján. x\lapját egy vár és egy gát — hollandul dam — alkotta. Lakosai egyszerű halászok, akik az Amstel folyónak a Zuidersee és a gát közötti részét használták kikötőnek. A következő században a tengeri halászok átvedlenek tengeri kereskedőkké. A XIV. század közepe táján újabb csoportosulás keletkezik az Amstel folyó balpartján, szemben a dél felé terjeszkedő eredeti településsel. Az eredetileg szerény méretű lecsapolás egyre nagyobb arányokat ölt. A század vége felé a víz vezető csatornák újabb területeket szabadítottak fel a terjeszkedésre. A csatornák helyén utcák nőnek, a város körkörösen terjed, újabb és újabb csatornarendszerekkel s helvükön újabb kiszárított területekkel. A XVI. században az amsterdami kereskedők előtt megnvílik a kereskedelem egész akkori világa. A XVII. században Amsterdam már világváros. Az emberi munka diadalt aratott a települési hely mostoha körülményein. A városokon keresztül futó folyók nem csupán a forgalom szempontjából gyakorolnak hatást a város életére. Vannak városok, amelyek két részre oszlanak egy folyó két partján. Mások három részből tevődnek össze, a két part közé még egy sziget is ékelődik. E két vagv három városrésznek külön-külön kell 195