Budapest, 1946. (2. évfolyam)

2. szám - KOLOZSVÁRI GRANDPIERRE EMIL: Urbanizmus

és Bizánc esetében. Ha a védekezés szüksége a döntő, a választás földrajzilag kedvezőtlen, akár hegycsúcsra, akár szigetre esik. Ámde a veszély állandó volta kifejleszti az összetartozás érzését, ami elsőrangú városteremtő tényező. Ugyancsak a veszélvérzet magyarázza, hogy a város kezdetben falak közé húzódik. Ez a várszerű, a külvilágtól elzárt város önmagában képtelen a fejlődésre s el is pusztul, ha a falak közelében nem alakul ki piac. Ebben az esetben a piac körül új település létesül s a várszerű felsőváros szomszédságában kialakul az élő és fejlődő alsóváros. E két városrész küzdelme a városok történelmének egvik fontos vonása. A felső város jelentősége egyenes arányban csökken az alsóváros terjeszkedésével. míg végül legfeljebb katonai vagy egyházi szempontból játszhat szerepet. Az alsóvárost idegenek: az odaözönlő kereskedők és iparosok duzzasztják meg. Ez történt Páris és részben Pest esetében is. Ilyenformán a városok fejlődését állandó belső mozgás jellemzi. A súlvpont az eredeti magtól mindinkább a külső részek felé tolódik el s a további terjeszkedés irányát a kereskedelem és az ipar lehetőségei szabják meg. A Középkorban és a Renaissanceban a város egy-egy mag köré, a templom, a kastélv köré sűrűsödött s megbújt a várfal védelmében. Minden középkori város felépítése elárulja, hogy fejlődésében egy központ vonzásának engedelmeskedett. A modern város ezzel ellentétben határozottan távolodik a központtól, fejlődésének iránya ellentétes. A tervrajz első tekintetre elárulja, hogy hiányzik a központi gondolat. Ma a hajdan uralkodó kastélyból múzeum vált vagy szálloda, a templom elvész a felhőkarcolók között. Európa mai városai a demokrácia szellemét tükrözik. A házak elrendeződése a felszabadult egyéniségek szabad versenvének eredménye. A liberális gazdasági rend városaiból hiányzik az összefogó központi gondolat, az egységet teremtőeszme. Elavult és még ki nem fej -lődött tényezők küzdőtere minden város. Miként az egyes társadalmakra, úgy a városokra is jellemző a mult és jelen keveredésének változó aránya. A Renaissanceban az egyre gazdagodó, egyre inkább iparosodó kisvárosok vették fel a harcot a vidék, más szóval a földesúri és az egyházi nagybirtok ellen. A kisipar küzdött meg jogaiért a hanyatló háziiparral. Jelenleg a nagyipar és a kisipar küzdelmének végső fejezeténél tartunk. A polgári kisipar egyre inkább háttérbe szorul az előnyomuló nagyiparral szemben. Ma a kisvárosokat maga alá gyűrő világvárosok korát éljük. Nem véletlen, hogy az Egyesült Államok helyett gyakran mondunk New-Yorkot, a Szovjet helyett Moszkvát, Anglia helyett Londont. Ezek a világvárosok gazdasági szerepük révén nem pusztán jelképei, hanem megtestesítőiegy-egy ország életerejének. Ez a küzdelem, mult és jelen összecsapása, számos belső ellenmondásban nyilvánul meg. A városi élte egyik döntő változása a munkahely eltávolodása az otthontól, a lakástól. A kisipar fejlődési fokán, a kisvárosi polgári ház egyaránt fedelet adott az otthonnak és a műhelvnek. Az iparosnak nem kellett munkája kedvéért elhagynia házát s ennek következtében a forgalomnak kisebb volt a mérete és a jelentősége. A nagyipar kialakította és bevezette a közös munkamódszereket. Ennek egvik következménye az a tény, hogy a városok belső forgalma megerősödött. Másik következménye a kollektív munkamódszer ellentéte a magántulajdon elvén megmaradt lakás-rendszerrel. Az ipar és kereskedelem jelenlegi fejlettségi fokán a közlekedési utak. mintegy a közérdek érhálózatát alkotják. A magántulajdon viszont gátolja az úthálózat normális kiterjedését. Egv régi társadalmi rendszer ütközik itt össze egy kibontakozóban lévő új társadalmi rendszerrel. így teljesen értelmetlen dolog egv város, vagy egv városrész alkotását egy uralkodó, egy államférfi vagy akár egy spekuláns nevéhez kötni. Egy embernek nincs hatalma arra, hogv egy várost belső fejlődési törvényeivel ellentétes irányban fejlesszen. A sikerült egyéni városalapítások vagy egyes negvedek alapítása nem jelent mást. minthogy valaki felismerte a már meglévő szükségleteket : — nem kezdeményezett, legfeljebb siettette a szükségképpen bekövetkező folyamatot. Egv város formája nem véletlen műve, akár spontán, akár szándékosan alapult városról van szó hanem egv nép társadalmi állapotának vetülete. Gazdasági és társadalmi ténvezők határozzák meg a város művészeti mozzanatait is. Egyfelől döntő ténvező maga a művészi alkotáshoz felhasználható anyag, de nem független a forma sem. A stílus, azaz formatípus, a társadalmi élet függvénye, egy társadalom belső logikájának külső megnyilvánulása. A Középkorban a fejlődés magja az egvház volt s a művészet a tématikában szigorúan korlátozott egvházi művészet. A főutcák őse a templomhoz vagy a szentélyhez vezető út, a város fejlődésének ez a belső tengelye, minden városrendezési elv őse, első öntudatlan kísérlet a távlat nyitására. A középkor görbe sikátorai után az egyenes út a Renaissance-tól kezdve követelménnyé, városépítési szabállyá erősödik. Az öntudatos urbanizmus kora a XVII. század, a térérzék kifejlődésének kora. A térben megnyilvánuló rend nem egyéb, mint az abszolutizmus központi gondolatának alkalmazása. A XVII. és XVIII. század építészei többé már nem pusztán épületeket terveznek, hanem a tervezett épületet eleve beleillesztik egy egységes városkép keretébe. Ugyancsak ebben a korban s éppen a térérzék kifejlődésének következményeként, az eddig elhanyagolt homlokzat az érdeklődés előterét foglalja el. A tér-érzék teremti meg a nálunk csak hírből ismert távlatot, Páris és Versailles ma is páratlan távlatait, beépített és üresen hagyott részek tervszerű összhangját. E látszatra tisztán művészeti mozzanatok mögött azonban a társadalmi fejlődés döntő tényezői húzódnak meg. A városok fejlődése a természeti kincsek kihasználásának fokozásával és a közlekedéssel párhuzamosan halad. Teremtő és formáló erőt a tudomány ad. Ilyenformán egy város élete egyfelől belekapcsolódik a teremtő civilizáció történelmébe, másfelől a maga sajátos útján halad. Az urbanizmus e két elem együttes tanulmánvozásával közelíti meg célját. 76