Budapest, 1946. (2. évfolyam)

10. szám - BÓKA LÁSZLÓ: Romok és romolhatatlanok

Olasz festő (XV. század) Többrészfi oltár szereztek, olyanok is, akiknek olcsó pénzük sincs. \em nagy áldozatkészség, nem kell könnyezni láttán, nincs ok meghatódásra. De mégis biztató jelenség, mintha a birtoklók lelkiösmerete ébredezne, mintha a vagyonnak felelősségérzete támadna. S mindenesetre pozitívum, mert nemcsak a sajtóbemutató s az ünnepélyes megnyitás műértő közönsége fogja látni ezeket a képeket, hanem azok is, akiket bizonyára ide fog irányítani a Munkás Kultúrszövetség s a különféle szabadművelődési szervek. Diákok, munkások, parasztok fognak szembenézni elmúlt évszázadok kincseivel, végre kapnak is valamit attól a sok szörnyű évszázadtól, melyből nekik eddig csak évszázados hibák és bűnök rettentő következményei jutottak. Igény és öntudat ébred bennük a tökély láttán. És még valami jutott eszembe. Holland, olasz, spanyol, francia mesterek képei függnek a falon, magyar magánemberek tulajdonai. Örökölték őseiktől, vásárolták ízlésük s műveltségük parancsa szerint. Arról mégis csak tanúságot tesznek ezek a képek, hogy az igazi Európa kincseskamrájából származnak, hogy nemes ízlés s igazi műveltség válogatta őket. Azt mégis csak bizonyítják ezek a képek, hogy abban az országban, melyben ilyen magángyűjtemények voltak, abban az országban hiába terelte a hivatalos kultúrpolitika még a szépség utáni vágyat is Germánia felé, itt voltak független, nem gyarmatosítható szellemek, kik nemcsak a Lajtán láttak túl, de túlnéztek a német határokon is és egész Európát látták. TALÁN NEMCSAK EZT KELLENE elmondani a Szépművészeti Múzeum valóban szép és művészi kiállításáról. De belőlem ez az élmény tör föl s ettől nem jut szavam annak elmondására, mit jelent egy Andrea del Sarto-kép színpompáján megfürdetni annyi borzalom látásába belefáradt szememet, mit jelent Pesten Brueghellel, Tiepoloval, Riberával, toscán hangulatokkal találkozni, hová ragad egy parányi Jean Steen-mű elevensége, mikor lángból és gyűlöletből épült fal körénk s már nem vitt többé vonat nyugatra, verset írtam Jan Steenhez . . . De most ezt kellett elmondani, azt az élményt, amit műértésen felüli élménynek neveztem, amit középeurópai, magyar élménynek neveztem s amiről még mindig keresem a helyes szót. Romokat láttam s rendet a romok közt. Filozófus barátaim, hogy hívják ezt az élményt, mely így megráz, lesújt és fölemel? Elszoktam a szótól bitang évek során s most félve írom le : erkölcsi élmény. 389