Budapest, 1946. (2. évfolyam)

6. szám - NÁDLER HERBERT: Az Állatkert pusztulása

döntötte a kis ragadozómadarak 1939-ben épült teleitetőházát, a nagy madárház tetejének egy részéi, illetve cserépfedését, a lőszparti röpde üvegezett kupoláját, a kócsagröpde üvegtetejét ; az akna okozta légnyomás eltörte a pálmaházat fedő üvegtábláknak, valamint a krokodilusterrárium üvegfalainak nagy részét. Ezen az éjszakán elpusztult sok sas és keselyű — köztük az Állatkert legöregebb és legrégibb lakója, a kondor — elpusztult a kariáma, a nyergesgólya, az argala, elpusztultak a tyúkludak, a hazai gólyák, a fácánházban a fácánok és galambok, a lőszparti röpdében az összes kis vízimadarak, a madárház nyugati ketreceiben vagy 200 darab különféle kis madár, nagy röpdéjében a kanalasgémek, az Íbiszek, batlák, szultántyúkok, bakcsók, sirályok, a kócsagröpdében a nemeskócsagok és az üstökösgémek mind. Ezt a nagy pusztulást részben a kistóba hullott második akna is okozta. A harmadik akna ugyanazon az éjszakán a nilgauház mellé esett és repeszdarabjai megöltek egy nilgau-antilópot, egy shetlandi-pónit és egy dámbikát. A szomszédos vasúti sínek közé esett negyedik aknának légnyomása a melegövi madarak nagy teleitetőházának ablaküvegeit törte darabokra. Három nap multán, szeptember 17-én délelőtt egy láncosbomba esett a gímszarvasok kerítése mellé, a sétányra. Ez a bomba állatokban csodálatosképen nem tett kárt, de húsz méter átmérőjű, két és félméter mély tölcsért vágott a földbe és elszakította a víz- és gázvezetéket, a csatornát, megroncsolta a környező fák koronáját, légnyomása a majomház déli oldalán a fali- és tetőablakokat törte be. Szeptember 19-én éjjel egy nagy akna a tevék kerítése mellé esett és három lámát ölt meg. Egy kisebb akna a nagytó partján tanyázó vízimadarak közül pusztított el sokat és újabb üvegkárt okozott a pálmaházon. Ezután csaknem háromhónapi nyugalom következett, illetve a bombák és aknák elkerülték az Állatkertet. Ezt az időt arra használtuk, hogy a tél elleni védekezésre készülve, az épületeken esett károkat a lehetőség határain belül javítgattuk. A pálmaház és a krokodilus-terrárium üveghiányait részben új üvegtáblákkal, részben vékony deszkalapokkal pótoltuk. A nagy madárteleltető épület ablakait beüvegeztük és téli szállásukra telepítettük a melegégövi madarak sok értékes fajt számláló seregét. Az a reményünk, hogy intézményünk a háború pusztításaitól ezután mentesül, sajnos, nem vált valóra. December 13-án reggel csapott az első gránát az állatkerti takarmányraktárba, majd 25-én ismét egy gránát ásott mély gödröt a lovaglótérre és bomba esett a majomház mellé, sok tetőablakot betörve. Aztán hamarosan hadszíntérré vált az Állatkert egész területe. Légelhárító ágyúk, gránát- és aknavető gépek foglaltak helyet a kertben és a gazdasági udvarban. Emberek haltak meg és állatok múltak ki légiaknáktól, gránátszilánkoktól és puskagolyóktól vegyesen. Bomba esett a zsiráfházra és megölte szép zsiráfpárunkat, a kengurúkat és a gnúkat. A robbanás pillanatában teljesen fejlett zsiráfborjú jött a világra és pusztult el a romok alatt. Atetemeket az állategészségügyi telepre szállították és úgy hírlett, hogy sokemberlakott jól zsiráfhússal. A bölényházra gyűjtőakna esett ; elégett a ház teteje és minden fából épült része, és istállójukban égtek el az amerikai és európai bölények. Az európai bölények elpusztulása csaknem pótolhatatlan veszteségünk, mert ebből a kihalófélben levő állatfajból a legutóbbi világháborút megelőző időben az egész világon már csak hetven példány élt és valószínű, hogy ez a szám az egész Európán végigdúlt háború folytán igen megcsappant. ÖREG INDIAI ELEFÁNTBIKÁNKAT, a népszerű »Sziám«-ot, amely a Bécs melletti Schönbrunnban élte ifjúsága éveit és mint I. Ferenc József ajándéka került 1900-ban Budapestre a régi Állatkertbe, a vastagbőrűek házába csapott légiakna ölte meg. Huszonötmázsás tetemét az Állatkert személyzete darabolta szét és ásta el a lovaglótéren. Érdekes, hogy a Sziámtól csak néhány méternyire, a szomszédos ketrecben volt elefánttehénben az akna légnyomása nem tett kárt. Egymásután pusztultak el nagyértékű állataink különféle lövedékektől, puskagolyóktól, de békebeli szerszámoktól is. A halálos veszedelem zűrzavarában, fejszékkel, bárdokkal, késekkel felszerelve, tódultak az emberek a kertbe, és akinek bölény-, zebra-, kengurú-, antilop-, vapitigímszarvas-, dámvad-, őzhús kellett, annyit vitt a különleges pecsenyéből, amennyit akart. Szép rackajuhnyájunk is ilymódon került felaprózva bográcsokba. Az Állatkert hivatlan látogatói összeszedték és zsákokba gyömöszölve százával vitték el a táplálkozásukra alkalmas madarakat, tekintet nélkül ritka és értékes voltukra. így vesztek el idegen földrészeken honos vadlibáink és díszrécéink, sőt voltak, akik a gólyák és daruk húsát sem vetették meg. Az emberek étvágyának estek áldozatul az akvárium lakói is. Aki halat akart enni, puskatussal törte be a három centiméternyi vastag üvegtáblákat ; a nézőtérre ömlött a drága tengervíz, bokáig jártak benne az emberek a ficánkoló halak között és mind az édesvízi, mind a tengeri halakat halomszámra vitték ki a kertből. Később leszerelték az akvárium műszaki berendezésének sok alkatrészét ; elvitték a motorokat, kapcsolókat, feszmérőket, a kapcsolótábla műszereit és a vizet szellőztető készülékeket. Sok állatunk és növényünk pusztulását okozta a téli hideg is. Á pálmaház és a nagy terrárium 1944 őszén pótolt üvegfalait a bombák és aknák légnyomása januárban ismét összezúzta. Száz, százötvenéves pálmáink, ritka kaktuszaink és egyéb délszaki növényeink mind megfagytak, valamint belefagytak a vízbe a krokodilusok, alligátorok és egyéb nagy hüllők. Tetemük csak a tavaszi olvadás