Budapest, 1946. (2. évfolyam)

5. szám - MAJOR MÁTÉ: Elavult városrészek újjáépítése

MAJOR MÁTÉ ELAVULT VAROSRÉSZEK ÚJJÁÉPÍTÉSE A HÁBORÚ ÉVEIBEN a svájci »Werk« című folyóirat egy képet mutatott be, a londoni Szent Pál-katedrális rommá bombázott környékét, ilyen aláírással : »szerencse a szerencsétlenségben«. Igen, a háború sok rombolása úgy a régi, elavult városokban, mint a rossz, idejétmulta gazdasági-társadalmi szerkezetben is, sok vonatkozásban szerencséje az újjáépítésnek, mert lehetőséget teremtett az újnak felépítésére a megsemmisült rossznak a helyén. Mai szegénységünkben persze még ideig-óráig bele kell nyugodnunk, hogy kisebb-nagyobb helyreállításokkal is segítsünk bajainkon, de ezalatt behozhatjuk eddigi késésünket s legalább alaposabban felkészülhetünk az újjáépítés roppant feladataira. I jjá kell építeni Budapestet, vidéki városainkat, falvainkat, szóval az egész Országot. Az előkészítő, tervező, mondhatni laboratóriumi munka folyamatban van és két irányból közelít a megoldás felé : felülről, a rendezés átfogó elgondolásából és alulról, az építés elemeinek (anyagok, szerkezetek stb.) és a bútor-, lakás-, épületformáknak revíziójából. Mindnyájunkat elsősorban Budapest sorsa érdekel : mi lesz ebből a hibái, hiányai ellenére is szívünkhöz nőtt városból? Mert tagadhatatlan, hogy ennek a városnak már a »régi, jó béke< világban« is súlyos bajai voltak. Mint általában Európa többi nagy városai, a középkori keskenyutcájú, aprótelkű, jórészt földszintes beépítésű kisvárosból duzzadt hirtelen, szinte évek alatt világvárossá, anélkül, hogy utcáinak szélessége, telkeinek elaprózottsága egyáltalán, vagy lényegesen megváltozott volna. Amíg a földszintes házak között csendesen elfolydogált a gyér, kisvárosi forgalom, a magas házak tövében szinte megbénult a nagyváros lüktető élete. A földszintes házakhoz mérten megfelelő szélességű utcák s a beépítéshez képest elégséges telkek-kertek befogadták a napsütést, a közeli hegyek, erdők levegőjét s csak a fák zöld lombja árnyékolta be a lakásokat. Most a sűrű — 50—60 százalékos — és magas beépítés a szűk utcák mentén, az aknaszerű udvarokban, meredek tetőivel, álkupoláival és tűzfalrengetegével, csaknem teljesen kiszorította a napot, a levegőt és a zöld növényzetet a városból. Következménye nemcsak az esztétikai, de a lelkekre is ránehezedő sivárság és a leromlott egészségügyi viszonyok (az ú. n. belterület természetes szaporodása pld. a 10 utolsó békeév átlagában negatív, azaz több a halál, mint a születés). EZEK A BELTERÜLETI HÁZAK ugyanakkor meg is öregedtek, nagy tömegükben elérik a 40—50 éves átlagot, s ennek megfelelően berendezésük, felszerelésük, lakásformáik elavultak és sem a korszerűség, sem az emberhez méltó élet követelményeinek eleget nem tesznek. Ennek ellenére dacolnak a mulandósággal, mert tulajdonosaiknak, az amortizáció évei után is (nem számítva a mai időket) magas jövedelmet biztosítottak. Ez a helyzet a belterületen. De bajok vannak a külső területeken is. Az elavult belső városrészek bajainak felismert, vagy tudatalatti nyomására, főleg az utóbbi eg\-két évtizedben valóságos népvándorlás indult meg a külvárosok és Pestkörnyék szabadabb tájai, szabadabb életformái felé. Elősegítették ezt a foly amatot a lelkiismeretlen, spekulációs parcellázok is, akik igen sokszor közművekkel hiányosan vagy el sem látott területeken s ezért »olcsón« árulták a házhelyet a méltatlan életviszonyokból s a munkabér bizonytalanságából menekülők részére. így jöttek létre azok a Budapest belterületi magja és Pestkörnyék között szétszórt, anarchikusan egymásba folyó »vad« települések, melyek époly gondot okoznak ma a városrendezőnek — de lakóinak is —, mint az elavult belső városrészek. Ezek a városképileg minden esztétikumot nélkülöző, csupa tűzfalból álló vityillónegyedek, noha közeledést jelentenek a természethez, sok vonatkozásban (közműnélküliség, egészségügyi, szociális, kulturális elhanyagoltság) csaknem olyan egészségtelenek, mint a bérkaszárnyák tömbjei. Az ilyenné alakult nagyvárosban ezenfelül más bajok is vannak : át- meg áthatják egymást a különböző rendeltetésű területek. Valamikor a város határában épült füstös gyárak és még füstösebb pályaudvarok egyszerre csak bedagadtak a város testébe, a lakóvidékeket vasútvonalak szabdalják részekre, speciális területek keverednek egymással. Viszont csaknem minden hatósági és közületi ténykedés a tömör városmagban összpontosul s az összes utak centrálisán idevezetnek, befelé fokozatosan sűrítve s hovatovább lehetetlenné téve a közlekedést. Ebbe a dzsungelbe kell belenyúlnia az újjáépítő városrendezőnek. A TENNIVALÓ LÉNYEGE : a sűrű, belső városrészek feloldása, fellazítása, és a szétfutó kültelki település korlátok közé szorítása, tömörítése tervszerű telepítési és közlekedési elgondolások érvét * 197