Budapest, 1946. (2. évfolyam)
5. szám - GENTHON ISTVÁN: A békebeli Pest regényéről
egy ezüstnyárfa« Vilmához lép és keringőre kéri. Banális regényreceptek úgy kívánnák, hogy utána feleségül veszi a leányt és sokáig, boldogul él vele. A Walpurgiséj kínlódó, fülledt légköre azonban nem alkuszik. Lámpagyujtásra jár az idő. Léghuzam süvít végig a kocsmán. Mi történt? Semmi. Illetve egy látszólag jelentéktelen dolog : Stranszki lépett be, a királyutcai öreg üvegkereskedő. Leül megszokott, régi asztalához és korsó sörét maga elé állítja. No Csicsóné — mondja a korsónak s esti lapját kezdi olvasni. Az öreg özvegyember szabályos varázsló. »6 volt a végzet embere« — mondja az író. О volt a Józanság, mondjuk mi, kiknek hideg borzong végig a hátán. A Józanság, a hétköznap átka és ördöge, kinek szabványhatalma legyőzi a szentivánéji forgatagot, egyszerűen azért, mert az utca pora több, mint a himpor pillangók szárnyán. »Menj már Stranszki« — dünnyögi Krúdy —, »a te életed napról-napra félelmehúzásra elveszti egész kosarát. Kacskovics úr társasága tesebb lesz, bármiként is menekülsz lámpagyujtáskor velünk együtt hallgatja végig Pista úrék végelátha- a kocsmába«. Stranszki azonban nem mozdul. Egy-egy tatlan, zsongó szóáradatát, melyben a békebeli Pest kortyával elnyeli a kocsma maradék jókedvét. A ven-Carola Ceciliával és Ferenc Józseffel, pezsgősvödrök- dégek lassan, szégyenkezve, egyenkint tűnnek el. kel és tyúkszemvágók intimitásaival, csempészett Kacskovicsék mennek el végül. Podolini Lajos és portugál szardiniákkal és az étkezőkocsibeli borok Yilmosi Vilma szíve a »középkorú úriember« segéminősége miatt bukófélben levő miniszterekkel úgy lyével egymásra talál. A statiszták összeházasodnak; dicsőült meg, mint a Bois de Boulogne Odette topán- így van rendjén, kája alatt. Jelentéktelennek látszó részletekhez az író * olykor hozzáfűzi, hogy »évek multán« ezeket mikép Honnan az a különös mámor, mellyel a Boldokommentálták a Bécs Városához címzett fogadóban. gU Jt úrfikoromban . . . ernyeszti és egyben lelkesíti az Vájjon ez az irreális elemek egyre rohamosabb tér- olvasót? Jogos-e a remekmű ijesztő árnyékában arról foglalását jelenti-e vagy azt a kínlódó vágyat, hogy elmélkednem, hogy Krúdy Gyula többi regényét éposszá terebélyesedjen a polgári ruhás Waípurgis-éj, egyáltalán nem becsülöm úgy, mint manapság, késői nem lehet eldönteni. felfedeztetése idején illenék? Mindössze meleg gor-Nunc veniam ad fortissimum. Külföldiek érkeznek, donkahangjukra emlékszem, melyek tovasuhanó, katonaképű, civilruhás vendégek, kiket »Irma úr«, gyönyörű hasonlatait elevenné teszik ; szecesszioa trafikos kormányzott ide. Irma úr szótárában nizmust s ami még rosszabb, modorosságot szimatolok bőségesen terjengenek a millenniumi és ősbudavári mondataiban, terjengős áradozást, nem is igazságesték kiszólásai, fordulatok, melyek még Bäsch André talanul. Ha sor kerül valaha a korai regények etikai feledhetetlen barátunk etimologizáló képességeit is szempontból való vizsgálatára, kellemetlen meglepekemény próbára tették, mikor vacsorautáni beszél- tések fenyegetnek. Vannak írók, kik utolsó éveikben getés közben a Café Anglais egykori étlapja és érték el a legfelső lépcsőfokot, mint a Victoria regia, Picasso legújabb vásznai közt Krúdyra fordult a mely száz évig készülődik, hogy virágot hajtson, de szó. Aztán Dallosi D. Adolf éjjeli pincér kíséretében akkor, halódásában, elragadó és pompázatos. Vörösmegérkezik maga az álomlovag, a misztikus »herceg«, marty, az Előszó, az Emberek és a Vén cigány költője, a kakas felébred és hosszan, borzongatóan kukoré- függetlenül ezektől száz oldalakat töltött meg igen kölni kezd. szép versekkel, Ady utolsó három-négy kötetét ma A szédült forgatagot ez a harsány kiáltás meg- már többen forgatjuk, mint hajdan megdöbbentő, de állíthatná? A fantomok népe, mely végeláthatatlan, ma nyers szimbolikájának tűnő korábbi lapjait s akit »másnapos« locsogásban máladozott szét, mocorogni Jónás panaszai szíven ütöttek, ritkán nyúl vissza a kezd, életre kel. Pista úr táncra kéri Vilma kisasszonyt, korai, szecesszionista Babitshoz. Halmozzam a további Vájsz úr pedig, a szolid fogadós, gerjedt és vad ugrán- példákat? Hivatkozzam Verdi Falstaffjára, melynek dozásban kapaszkodik össze hites feleségével s mikor boldog tűzijátéka tizenhat évi hosszú szünet után már fokozni sem lehet a fokozhatatlant, a herceg, »mint tört elő, a Rondanini Pietá-ra, mellyel Michelangelo 184
