Budapest, 1946. (2. évfolyam)

5. szám - TERSÁNSZKY J. JENŐ: Teleki-tér

TELEKI-TÉR Kai Vöglein István rajzaival TERSÁNSZKY J. JENŐ Amikor megállsz a tér sarkán a Népszínház-utca felől, azt látod, mintha a tér négyszögének átlója két különböző' részre osztaná azt. Az egyik részen tisztaság, normális forgalom, árusbódék, rend, a másik részen képtelen nyüzsgés, szemetelés, számon nem tartható összevisszaság. Szinte szimbolikusan hat rád ez. Hát nem ilyen az egész Budapest, az egész ország, az egész világ ma? Felében az új rend, ifjú, szent, hittel és jóakarattal teljes építkezése, más felében még a világégést hozó régi berendezkedés iiszkei, romjai, testi-lelki nyomora és zűrzavara. * Hogy mi mindent lehet cserélni a Teleki-téren ebben a szertelen tolongásban! Ostornyél, kerámia, szemfödélcsipke, orvosi műszer, aszaltszilva, rézgálic, ruhanemű, lábbeli, sajt, lószerszám, . . . Mi van itt? . . . Mi nincsen itt? * Mellettem egy úriember tolakszik egyik kapualjba. Azt hiszem, a ház lakója és ruházatáról, mozdulatairól valamiféle jobb hivatalnoknak, előkelőbb kereskedőnek becsülöm. Sőt azt hiszem, talán bosszús, hogy át kell törnie ezen a nem jóillatú sokadalmon. De mit látok? Az én előkelőségem azért állt a kapuba, hogy megvesse a hátát szögletében és egy bádogbödönt tartson magasra, így üvöltözvén : — Zsírbödön. zsírbödön, zsírbödön ! Cserélem akármiért. Még pénzért is ! * Fogjunk valami tipikus újabb alakot itt és figyeljük végig működését. Ez több és jellegzetesebb lesz. mint az általános ismertetés. Ehol van egy szemmelláthatólag hamisítatlan vidéki atyafi. Sőt annak is új ember lehet a cserélgetés iparában. ezt észlelni kissé bizonytalan, sőt bátortalan viselkedéséről. Egyik karjára kampós bot akasztva, másik hóna alatt ujságpapirosba tekert valamit szorít. Riadtan, tétován bámul erre-arra és lökdösteti magát. Megyek a sarkában. Na most szólítja meg őt egy micisapkás alak : — Mije van ott? — mutat a papírra. — Szalonna ! — Mit kér érte ? Vagy cserél ruháért ? Miért ? — Nem kérem, én ha lehetne, egy jó pápaszemet akarnék szerezni. Azt mondták nekem, hogy . . . — Mi az hogy lehet. Jöjjön csak velem apuskám ! — fogja karon a micisapkás. 174 Követem őket. Furakodunk a tömegen át keservesen. A micisapkás akár az őserdőben az indián vezető, csalhatatlan szimattal fürkészi az emberrengeteg zugait. Egyszerre nyílegyenes irányt vesz és valami törmelékhalom embernyiizsgéses tetejének tart. Ott rácsap egy köcsögkalapos, felöltős egyénre : — Ennek üveg kell ! — bök az atyafira : — Falusi szalon náért. — Lássam ! — kívánja a köcsögkalapos. Es már húzza is kifelé a hosszú szalonnáscsomagot az atyaji hóna alul és bontogatja, szemléli. Végül így szól : — Nadrágszíjat vágni jobb lenne a maga szalonnájából, úgy nézem. Hát milyen üveg kell. Milyen számú? — Amivel látok olvasni, írni, számolni ! — jelel az atyafi. A köcsögkalapos felöltője zsebéből négy darab pápaszemet húz elő : — Hát ha nem tudja a számát a lencsének, akkor próbálja föl. Az orvosnál is, a látszerésznél is ezt tenné. — Micsoda lencsének ? — hebegi az atyafi. — Az üvegnek, a pápaszemnek ! — magyarázza a a köcsögkalapos. Azzal egyik pápaszemet máris ráilleszti az atyafi orrára. Majd a szalonnáról való első réteg ujságpapirost tartja az atyafi szeme elé egészen közel, még közelebb : — Na ! Lát ezzel ? — Semmit ! — így sem ? -— tartja messzebb a köcsögkalapos. — De így mán valamit. — Hát olvassa, mit lát ? — Igen, hogyne ... A . . . a . . . hűségházában letett-ék az esküt ... a ne-ne-nemzetvezetőnek . . . — Maga ilyen nyilas lapokat járatott a falujában ! — állapítja meg a micisapkás. — Dehogy ! Az utcán tanáltam ! — tiltakozik az atyaji. — Ne tárgyaljunk ! -— inti le a köcsögkalapos a micisapkásat és az atyafinál érdeklődik, illetve inkább kijelentőleg, rendelkezésszerűleg jegyzi meg : — Hát ha lát ezzel az üveggel és megfelel, akkor megegyezhetünk ebben a szalonnában és ha nincs többje, valamit ráfizet. — Én rá nem fizetek ! — rázza fejét az atyafi : — Ennyi szalonnáért máma kérem . . . — Jó-jó! Ne zörögjön ! Inkább hogy segítsek magán, vigye az üveget ezért a gépszíjmaradékért. — Dehát kérem, csak a nagy betűt olvastam vele. a kicsi összefutott a szemem előtt. Más, jobb kéne. — Itt van talán ezt próbálja.