Budapest, 1946. (2. évfolyam)

4. szám - KÓSA JÁNOS: A pest-budai céhek

KÓSA JÁNOS A PEST-BUDAI CÉHEK A VÁROS RÉGI KÉPÉT FELIDFZVE, megjelenik előttünk a szűk és kanyargós utca, az egymásmellé szorított barokk oromzatú házak sora, végükben egy karcsú templom nemesívű toronysisakja és mentükben az apró kis boltok, a szélben himbálódzó vasból kovácsolt címerekkel és céhjelvényekkel. Mert azok a régimódi céhek szorosan hozzátartoztak a város életkeretéhez, nélkülük elképzelni sem lehetett volna az ipart, kereskedelmet és a mindennapi életet. Pest-Buda híres középkori céhei még a török hódoltság idején is fennmaradtak és folytatták működésüket. Az óbudai csizmadiák például 1624-ben vették át a váciak céhszabályzatát és 1662-ben továbbadták a nagykőrösieknek. A török megszállás alatt élő budai vargák pedig 1667-ben még mindig a magyar királytól kapták meg céhlevelüket. Amikor aztán az ország felszabadult a félhold uralma alól, a király egyre-másra erősítette és újította meg a régi céhleveleket. A visszafoglalás után a budai esztergályosok céhe alakult újjá elsőnek ; 1692-ben kapta meg kiváltságait Lipót királytól és császártól és céhlevelének eredeti példánya máig is látható az Országos Levéltár gyűjteményében. Pesten négy évvel utóbb szervezik újjá az első céheket, a kádárokét meg a szűcsökét. Amint gyarapodott az iparűzők száma, úgy szaporodtak a céhek is és az 1840-es években, az ipar fénykorában, Pesten már 67 céhet számolhatunk össze, Budán 49-et és még a kis Óbuda mezővárosában is 8 királyi oltalomlevéllel ellátott céh működött. Ezek a rideg számok mitsem magyaráznák meg abból, hogy a mindennapi életben miért játszottak elengedhetetlen szerepet. Ha azonban fellapozzuk Pest városának egykori jegyzőkönyveit, nyomban érthetővé válik, hogy milyen nélkülözhetetlen feladatokat kellett betölteniök. A pesti mészárosok céhe, a város közellátásának egyik oszlopa, 1714-ben azt kérte a várostól, hogy egy krajcárral drágábban adhassa a húst, mint ahogy azt a vármegye meghatározta. A város elutasította a kérelmet. Ha úgy értik a mesterségüket, válaszolta nekik, mint mások, akkor ők is tudnak majd jutányosán vásárolni ; a vármegyét viszont nem lehet arra kötelezni, hogy a marhát a mészárosok elébe hajtsa. PEST VAROSA 1718-ban már megengedi az idegen mészárosoknak, hogy szombatonként a város területén húst árulhassanak, de fontját egy dénárral olcsóbban. A város ad nekik bolthelyiséget, hetenként egy forintért, azonfelül minden darab marha után 20 krajcárt fizetnek a városnak. Kikötötte azt is, hogy az idegen mészárosok — akik tehát nem tagjai a mészáros céhnek — a városban nem lakhatnak és csak délig vághatnak. Más térre is kiterjedt a céhek szerepe. A budai tanács 1730-ban arra figyelmezteti a mészárosok tiszteletreméltó céhét, hogy a szomszéd helységekben marhavész dúl. Vigyázzanak hát a mester urak, nehogy beteg marhát vegyenek ; méginkább arra, nehogy olyat vágjanak. Egyebekben biztosokat jelöl ki a város, akik ezentúl a vágásra kerülő állatokat megvizsgálják. » * 153