Budapest, 1946. (2. évfolyam)

4. szám - PASSUTH LÁSZLÓ: Egy régi ház, a Rózsadomb alján

PASSUTII LÁSZLÓ Egy régi Iláz, a Rózsadomb alján Po h ár n ok Zoltán fametszeteivel EZ AZ EGYETLEN ház a Rózsadomb alján, amelynek legendája van, talán kísértetei is. Története — úgy mondják — ott fekszik a ferencesek archívumában s elmondja, hogy a háznak homlokzatát és első részét még a hódoltság utolsó évtizedeiben építették. Akkor szöllőhegy lehetett erre, talán városon kívül eső kis nyaraló volt házunk, a legenda később hozzátapasztotta az utolsó budai basa emlékét. Talán maga Ali Abdurramán lakott benne, ő ásatta a mélyföldszint alatt húzódó alagutat, melynek létét bizonyítja a szomszédos házmester, aki másfél évtizeddel ezelőtt igyekezett azt sikeresen betemetni. Ám ez az alagút egyszer, az elmúlt hónapokban, különös, nagyon szomorúan romantikus élménnyé vált. A háztól a harmadik telken feküdt a török követség palotája, melynek falai között menedékhez jutott március 19.-e után több mint félesztendőre Magyarország miniszterelnöke. A csendes, édes kis utca fogdmegek és pecérek tanyájává vált, a zárda előtti sarkon hosszú hónapokig vesztegelt a kirendelt pribékek autója. Az »ügyelet« kisugárzott a szomszédos házakra s kertekre : nem tud-e a miniszterelnök alagutat fúrni s úgy bukkanni fel valahonnan, a mélységekből? Bevallom, mi is hajlottunk a romantikára : s mint a szomszéd, kikészítettük a kerítéshez a létrát s melléje a mosókonyhakulcsot s megizentük a takarítónővel, hogy csak át kell lábalni három kerítésen s már elérheti a békés, exterritoriális területet — mondjuk, a Buday László-, vagy a Kút -utcát. Ám a két német fogdmeg gyanakvása nem ismert határt. A tizennégyéves Gyurika elkottyantotta, hogy bizony alagút kezdődik a tejcsarnok alatt. Azóta is örökösen sajnálom, hogy a német detektívet megfertőzte a keleti kényelmesség : nem táratta fel ezt a labirintust egész hosszában, csak kijáratánál üldögélt naphosszat s várta, mikor bukkan fel valamelyik odu mélységéből prédájaként a miniszterelnök. A házat, ahogy itthagyta a hódoltság s ahogy — ez is hozzátartozik a legendához — Martinovics apát lakta, aki a Margit-körúton liivataloskodott — kissé szűknek tartotta Clark Ádám, aki beházasodott mint tudjuk, az Áldásy familiába, melynek birtokállományához tartozott a ház. Clark Ádám modern ember volt, egy szárnyat építtetett hozzá a házhoz. Ennek már nem volt bolthajtása s szép, teli barokk ajtajai. Ez a »traktus«, ahol mi lakunk néhány éve : hatalmas teret zárt be — felfelé, a szobák szokatlanul, télen bizony kényelmetlenül magasak. Még egy kályhát is építtetett bele : alighanem ez lehetett az első angol kályha Budán : vékony, kétszárú alkotmány volt, közepét a két szárnak egybekötötte a sötétszürke cserép. Sajnos, az élet vastörvénye nem engedte, hogy továbbszolgálhassa eredeti rendeltetését. A házhoz kis torony is tartozott. A történeti hűség szerint a háborús pszichózis bontatta le : bádoggal fedték be egykor s a légós időkben az volt a feltevés, hogy idecsalja csilláma a repülőket, ha éppen reásüt a nap. De én még néhányszor felmásztam a toronyba s forgattam a faállványt, melyet Clark Ádám hatalmas messzelátója számára készíttetett : innen vigyázta az épülő Lánchidat. Mert akkor még nem állottak házak a mi kis kastélyunk előtt. A mai statisztikai park folytatása lehetett az egész rózsadombalj i világ : Clark Ádám teleszkópja nem ütközött itt semmi akadályba, ha látni akarta a Dunát. . . Mert amikor mi akartuk látni, azokon a tragikus januári napokon, amikor az élet már csak egy-egy jelképbe szorult össze, fel kellett másznunk a szembenlevő ház tetőszékére s onnan nézhettük azt a valamit, amit a Parlament tetejéről libbentett fel a reggeli szél : vájjon ejtőernyő-e, vagy már szovjetlobogó? Pincénk volt. Több tiszt szerint, akik nem egészen önzetlenül méregették mélységét — a legjobb óvóhely volt a környéken. Persze, a legprimitívebb is. Nem állt másból, mint egy hosszú, föld alá szaladó hurkából, melynek szelelői kipipáltak két szomszédos kertbe is. Ahogy egy csendesebb ostromalkonyatkor zsinórral kimértük — hat méter döngölt föld feküdt fölötte. Erre valahogy szükség is volt, mert egy ágyú néhány napon át pontosan belőtt a kertbe s háromszor is szétvitte gránátja a szellőző fölé kertiszékekből épített erődítményt. A PINCÉBE " bonyolult és tekervényes úton lehetett a házból lejutni, az utcára hatalmas, széles vaskapuja nyilt, melyet megrágott az idő és a rozsda, 141