Budapest, 1946. (2. évfolyam)
3. szám - BORBÍRÓ VIRGIL: A tabáni fürdőváros
A transzkontinentális országút bevezető turisztikai szakasza Dr. Borbíró Virgil terve — Fassl Ferenc rajza Вступительная туристическая часть трансконтинентального шоссе Проект Виргиля Борбиро : — рисунок Ференца Фасселя The approaches to the transcontinental_road. Planned by Virgil Borbíró — drawn bv Ferenc Fassl La premiere section touristique de !a route transcontinantale. Plan de Virgil Borbíró — dessin de Ferenc Fassl régente az amszterdami Ryks-múzeum legfőbb és legismertebb kincsére : Rembrandt »Éjjeli őrjáratára« a látogató már emeleti előcsarnokból rápillantott. A húsz év előtti újjárendezés óta a látogatónak a múzeum kisebb termeit kell végigjárnia, hogy azután egyszerre, tíz méterre szemtől-szemben álljon a világ egyik legcsodálatosabb és legmesteribb festői alkotásával. Ehhez némileg hasonlót nyujtunk akkor, ha a Brüsszelből Budapestre utazó autóst a bécsi országútról a Hűvösvölgyön, Vérmezőn és Tabánon át vezetjük be közvetlenül a főváros szívébe. De hogyan és mimódon? Gyakran kíséreltem meg a bécsi országútról Pilisszentivánon, Solymáron, Hidegkúton és Remete-kertvároson át erre az útra jutni. Ám ez az út kényelmetlen és természeti településformai okoknál fogva alig javítható meg. Hepehupás a táj, a lejtők és ellenemelkedések állandóan változnak. A leágazásnál alig vagyunk 60 méterrel a Duna felett és ezután még összesen 170 méter magasságot kell leküzdeni. A leágazástól a főváros határáig terjedő 12 kilométeres útnak felét szűk, falusi utcákon át kell megtenni, tehát az utazás lassú és forgalinilag kevéssé biztonságos, ezenfelül kevéssé is vonzó. Ezért a vérbeli autós inkább megmarad a nagy országúton és elmulasztja a tabáni kapu meglepő élményét. Kétségtelen, új nyomvonalra van szükség! AZ ŰJ ŰTNAK Pilisszentiván előtt el kell hagynia a Bécsi-utat és egy vízmosás mentén . délnyugatra fordulva, enyhe lejtővel e falu fölé kell jutnia, hogy azután lassú, alig egyszázalékos emelkedéssel elérje a Kerekhegy vonalát és a solymári Kálvária felett elhaladva, délre fordulva el kell kerülnie Remetekertvárost és ezután az ismert festői szurdukon keresztül be kell torkolnia a Nagykovácsi-útra. Innen a kocsi a szép bükkösön keresztül a már kiépített úton simán legördül a Ilidegkúti-útra. Ez az új útvonal összes emelkedése 80 méter, tehát az eddig kisegítő útnak használt út emelkedésének fele sem, viszont egymásután szebbnél-szebb pillantást nyújt a zöldelő budai hegyek változatos együttesébe. Ezenfelül elkerüli az összes lalvakat, azok szűk utcáit, a zűrzavaros Remete-kertvárost, az első telepedés, ami telér, a rendezettebb Tisza Istvánkertváros, ami után már elériaHidegkútiút fasorát. Innen a Városmajor smaragdzöld szigete melletti Olaszfasor, majd a Vérmező tágas rétségét kísérő Béla király-út vezet a Krisztinavárosba, amelynek a Vérmezőt az úgynevezett Horváth-kerttől elválasztó csúf háztömegét az ostrom úgyszólván teljesen rommá tette és remélhetőleg nem is fog újjáépülni. Helyén a két zöldterületet összekötő park létesül. így a bevezető út, mint összefüggő zöld ék tör a város magjába, e zöld környezetben járunk akkor is, amikor már mélyen a városban vagyunk, az útinenti változatos parkok zöld sávját élvezzük, a domboldalak különféle beépítéséből eredő városképet kapjuk addig, amíg a Tabán öblébe érkezünk. Budapest fürdőváros jövőbeli szívébe, ahol tágas, lankás lejtőkön és a Dunapart mentén szellős tágasságban épülhetnek fel azok a gyógyszállodák, amelyeket a Rudas- és Rácfürdő páratlan vízbőségű rádióaktív anyagokban gazdag forrásai táplálnak. Ritka festői kép alakulhat ki. Könnyed, vázas szerkezetű, nyitott erkélyek hálójával borított és fehérlő modern szállodák áttetsző tömbjei és közöttük a Rácfürdő és a Rudasfürdő török medencéinek keleti hajlású kupolái az út mentén, a legősibb eraviszkus törzsek alapította budai telepedés repkényborította alapfalai barnállanak. Mivel a mai Szebeni Antal-tértől kezdődőleg az út egy könnyed, elegáns szerkezetű vasbetonvázas viadukton ívelne az elpusztult Erzsébet-híd felé, erről a zöldelő pázsit feletti magas útról pillantaná meg az idegen a világvárosi Budapestet. A festői látképeknek olyan sorozata ez, amely a maga nemében bizonyára egyedülvaló. És ha magam elé állítom ezt az elképzelt — ma már sokakban élő — városképet, úgy érzem, hogy a sajátos különlegessége : modernsége, azaz maisága. Más városok büszke pompájú palotasor-szegélyezte csillagterekbe torkolló sugárutak rideg, keményvonalú »tengelyeinek« nagyszerűségét nyújtják a szemlélőnek. A budapesti Tabán egészen mást adna : a függőlegesben és vízszintesben. lágyan ívelő utakon át, a hegyoldalakon, erdőkön, mély árnyékú fasorokon, ligetek mentén és a Vérmező rétjén át, a Tabán fürdő-parkjába vezeti vendégét, ahol a tér tágasságában, a zöldelő terephez, annak lejtőihez alkalmazkodva facsoportok és cserjék között állanak a megpihenésre csábító, napsugárölelte szállodák és minden kemény geometriától mentes vonalvezetésben kanyarognak az utak s minden a természet, adottságaihoz simul. A lágy hullámzású, természetalkotta világból, a magas út szigorú mértékű, fokozódó ütemű, szálas, szikár staccatója vezet a hídra, a másik ellentétes értelmű nagyvárosi kép elé. A Tabán fürdőváros ilyen rendezése nemcsak pillanatnyi benyomást válthatna ki, ennél többet adna : életformává tenné a kép tartalmát az itt megpihenő, üdülő, gyógyuló vendég számára. 99