Budapest, 1945. (1. évfolyam)

3. szám - BÓKA LÁSZLÓ: Haza, Budára (Vers)

BÓKA LÁSZLÓ top A késő októberi napfény úgy táncolt a romok felett ! A sok foghíjjas utcasor Budán mint eszelős vénasszony, nevetett. A rokkanttérdü, kopott, öreg házak tető nélkül élvezték a napot, szinte szégyeltem fejemen az úriember-kalapot. Féltem e furcsa ragyogásban, a háztetőn rég megholt nagyanyám keringőzött s én vacogó fogakkal menekültem. Vén városok nyarán. A Várat elkerültem, mint a poklost, nem tudtam látni még. Az égre néztem, sok szakadt izom-rost, így festette a felhőket az ég. A felhők alatt volt a Vár, a régi s most ott vannak a téboly szörnyei. Hát nem volt honvéd, aki a hont védi? Hát nem jött lóhalálban Görgey ? 0, fuss autóbusz, fuss ki a világból ! Ragyogj, ragyogj októberi verőfény ! Száz Dózsa-trón ég, vádolón világol s fejünkre szakad az erkölcsi törvény. J^áSw/-^. i. я. Lakásom szabadtéri színpad : az egyik fala kiszakadt. Ma is úgy áll, kitárulkozva, ahogy rég, az ostrom alatt. Tegnap felléptem benne én is, tetszett ez a furcsa szerep, néztek a nézők : háztetők, kémények, nap s a fellegek. Díszlet nem volt. Úgy mondtam el, mint régen Shakespeare-színpadán. itt állt az asztal, itt a karszék, itt éltem, ez volt a szobám. Ott ágáltam kis lámpalázzal, hová télen az akna hullt, szavam úgy szállt a semmibe, mint multam, a polgári múlt. 112