Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1938
66 S3 a tanár működésére vetődött vissza jótékonyan. A katedrán is ember volt, telve szívjósággal, melyet szinte küzdelembe került elrejtenie s a magán életben is tanár volt, nem úgy mintha kéretlenül is oktatott volna, hanem abban az értelemben, hogy azok közé az emberek közé tartozott, kiknek a társaságából az ember mindig mint több ember, lelkileg gazdagabban, nemesebben, gondolkodásban ideálisabban tért vissza saját magához.,, Igen találó jellemzése'Marhauser Imrének. Így volt diákjaival szemben is. Az iskolán kívül is tanította őket, ha másra nem, praktikus gyakorlati dolgokra Összeszedett bennünket, lerázatta és összeszedette velünk a cserebogarakat. Közben magyarázta, hogy mily pusztítást végeznek azok s mily jó eledel a csirkék számára. Elhívta a diáksereget kertjébe hernyót égetni s közben magyarázott. Ennek fejében gyümölcs szüretre is meghívta a „komiszakat“. Ilyenkor azután teljesen közvetlen volt s az ember úgy érezte magát, mintha az édesapjával és nem a latin tanárjával áll szemben. Ilyenkor szívből tudott örülni az őszinte, nyílt gyerekeknek. Az őszinte nyíltságot, mely jellemének egyik szép vonása volt, nagyon szerette és becsülte a gyerekekben is. Nem szerette, ha valaki félt tőle vagy éppenséggel elszökött előle. Az ilyenre azonnal kimondta az Ítéletet: „Gazember, nem tiszta a lelkiismereted!'1 Egyik szavakban eléggé nem értékelhető jellemvonása a jó Marhauser Imrének mint tanárnak és paedagógusnak az volt, hogy a gyermek, a diák mögött ott látta a szülőket, a gyermekéért küzködő édesapát és aggódó édesanyát. Ennek köszönhette sok rossz diák, hogy nem kapott szabályszerűt, vagy nem bukott meg. Hányszor hallottuk a szájából: „Mit csináljak veled, te cudar gazember? Megbuktassalak, vagy szabályszerűt adjak? Hisz ezzel csak szegény jó szüléidét büntetném meg és szomorítanám el, kik annyit fáradoznak érted“. Inkább megrakta a haszontalan kölyköt s azután engedte futni. De nem is akadt szülő, se tanítvány, ki ezért a paedagógiai nyomatékért kellemetlenkedett volna neki. De nem is ütött agyon a jó „Öreg“ senkit. És érett ésszel ma már bevallhatjuk, hogy önfeledt kamaszkorunkban egy egészséges pofon vagy néhány jó egészséges nádpálca vagy orgonafa vessző suhintás, milyen jó gondolkodtató és észbekaptató nevelőeszköznek bizonyult. Hogy nem egy
