Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1938

I. Á jellemnevelésről.

A lélektani törvények alapján álló jellemnevelés a legszebb hivatás, a legmagasztosabb feladat, a legnagyobb művészet. A lélektani törvények, különösképen a neveléslélektaniaknak alkalmazása, a gyermeki lélek minden rejtelmének ismeretével, hogy a ránk bízott nagy kincsből, a lélekből, erkölcsi jellemet formáljunk s ezzel a nevelés végcélját. betetőzését elérjük, kell hogy minden nevelőnek becsvágyát képezze.

Nagy és felelősségteljes feladat! Tapintatot, odaadást, türelmet, tudást — e legutóbbin kivül, hajlamot, tehetséget és érzületet kíván. De ha pusztán tudással rendelkezünk is és felelősség érzettel — munkánk öntudatos lesz.

Erről a nevelői munkáról óhajtanék értekezni; azokról a módokról és eszközökről, melyekkel az erkölcsi jellem alapját képező akaraterőt erőssé, következetessé és állhatatossá tehetjük.

„A jellem az erkölcsi elveknek megfelelő, következetes akarati készség. (Kornis: Lelki élet) Kifejlődéséhez hosszú út vezet. A kifejlődést elősegítő tényezők, hatások, részint tervszeriiek, részint tervnélküliek. Ez utóbbiak vannak nagyobb számban és a legtöbbje rossz irányban hat. A legtökéletesebb munkát a nevelő akkor tudná végezni, ha módjában állana a hatások tömkelegében — a születéstől kezdve — válogatást eszközölni; a rossz hatásokat távoltartani a lélektől, a jókat dominálókká tenni.

A gyermeki lélek fejlődésére befolyással vannak elsősorban a családi körben látottak, hallottak, úgyszintén az iskolában, az utcán, a színházban, a moziban, azonkívül az olvasmányok.

De ki tudná e hatásokat felsorolni 1 Annyi tény, hogy e hatások között, nagyon kevés a kulturális értékű.