Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1908
— 84 intézetet, ajánlom a tanuló ifjúságot a mélyen tisztelt jól-tevők további- jóindulatába. Szeniczey Géza egyházmegyei felügyelő záró beszéde. Mélyen tisztelt Ünneplő Közönség! Több mint száz év sülyedt a múlt idők homályába azóta, hogy bölcs férfiak, kiknek lelki szemei beleláttak a messze jövendőbe, egy szerény lángot gyújtottak meg magyar nemzeti kultúránknak a tudományok által megszentelt oltárán azzal, hogy felállították többeknek áldozatkészsége, erkölcsi s anyagi támogatása segítségével Sárszent- lőrinczen egyházmegyénk szerény tanintézetét. Legyen áldott az ő emlékezetük. Sok és súlyos akadály elhárítása után 1806-ban nyitották meg kicsiny iskolánkat, de hosszú időn keresztül csak nehéz küzdelmek árán voltak képesek azt fenntartani, mert majdnem 90 évig egyházmegyénk kizárólag saját erejére volt utalva s az maga is szegény lévén, minduntalan a szükség kopogtatott a sárszentlőrinczi iskola ajtaján. Mert igaz, hogy nem olyan nagy idő kilencven év a gazdagnak aki a hatalom polcán ül és bőségben telnek el napjai, de hosszú idő az a szegénynek, kinek nehéz küzdelmek árán kell megszerezni ma a holnapra valót; és volt idő midőn intézetünk közelállt a megsemmisüléshez és az be is következik, ha a Gondviselés nem küld bátor- lelkű s buzgó férfiakat, kik nem tartották lealázónak kérni és hithű igaz hazafiakat, kik készséggel áldoztak a legnemesebb célra: az ifjúság taníttatása és neveltetésére. De a nehéz idők elmúltak, mint egy rossz álom, 1895-ben megszűntek az anyagi gondok, mert intézetünk segítve a magas tanügyi kormány által, immár nyugodtan tekinthetett a jövőbe és további fejlődését, hogy minden irányban megfelelhessen a kor modern követelményeinek, többé nem korlátozta semmi. És most itt áll ez a tekintélyes épület, mint egy hatalmas világító torony, mely az ismeretek terjesztésének fényével messze vidékre
