Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1908

17 tavai is megnagyobbodva, a hivatás és munkakör is, mely ez intézetre vár, ámde mint a jó katonák az első győzelem s a megnagyobbodott harctér újabb küzdelemre lelkesíti s e lelkesedés újabb győzelemhez segíti, hogy ezen intézetnek munkásai edzett küzdelemre, készséges tanári kara lelkesen sorakoznak nagyérdemű igazgatója által, a tudo­mány, a vallásosság, a hazafis ág magasra emelt zászlaja alá, amelyre ez van irva, hogy „előre.“ Méltó, hogy ezt a bevonulást megünnepeljük, s amidőn ez ün­nepélyt, mint a gimnázium ezidőszerinti felügyelője megnyitni van szerencsém s ennek nevében az ünneplő közönségnek hálás szívvel köszönve megjelenésüket. Es ti ifjú barátaim, kik részesei vagytok ez ünnepnek, ne feled­jétek el, hogy ez a palota nemcsak a tudománynak a csarnoka, hanem a hazaszeretetnek is a vára, hogy ti nemcsak tanulók, hanem e vár katonái is vagytok, akiknek szent kötelessége, hogy az életbe kike­rülve a magyar nemzeti emlékért tovább harcoljatok még a mai nap emlékére, véssétek jól fogékony szívetekbe s ne hagyjátok ki dalaitok közül soha ezt a nemzeti jelszót, hogy „ahol csak egy magyar szív van. ahol magyar ajka szól, berken, rónán visszhangozzék lekesítve mindenhol, szent fohásza nemzetünknek, tiszta vágya kebelünknek: Isten áld meg a magyart.“ Horváth Sándor főesperes felavató beszéde. Mielőtt a tudománynak a magas tanügyi kormány jóindulatából emelt ezen díszes csarnokát magasztos hivatásának ünnepélyesen át­adnám, legyen szabad csak néhány vonás és példával az iskolának a népek életére és fejlődésére gyakorolt rendkívüli befolyásáról meg­emlékeznem. Uj dolgot nem mondok, nem is mondhatok, csak néhány történeti ténnyel világosítom meg állításomat. Két tényező bir elhatározó, irányító hatással a népekre: a vallás és a tudomány, a templom és az iskola. A vallás az ember viszonyát a véghetetlen és örökkévaló lényhez ismerteti s az embert az élet viszontagságai, küzdelmei között egész földi pályafutásán át a sírig elkíséri s az élet szélsőségeitől, jó sors­ban az elbizakodottság, balsorsban az elcsüggedéstől megóvja, buzdítja,

Next

/
Oldalképek
Tartalom