Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1908
megyei főgimnáziumunk maga egy díszes „Ében-Haézer“, a mely fennen hirdeti: „Mind eddig segítséggel volt nékiink az Úr!“ II. kis segítséggel lesz nekünk a jövőben is! „Bizzunk mindenkor az Istenben“ — ez reménységünk erős alapja. „Bízzatok 0 benne mindenkor, ti népek, a ti szíveteket töltsétek ki 0 előtte; az Isten oltalmunk nékiink“ —- igy buzdít, serkent, bátorít a zsoltáriró, a ki úgy a maga, mint népének életében gyakran tapasztalta az Úr jóságát, megoltalmazó, megmentő s megsegítő kegyelmét. Tapasztaltuk azt mi is sokszor és sokféleképen! Mert mikor kitöltöttük szíveinket — szíveink óhajait, gondjait, aggodalmait — 0 előtte és kiáltottunk hozzája: „Uram, tarts meg minket, mert elveszünk“ (Máté 8,25), meghallgatott; a nehéz harcok között, a midőn sokszor lét és nemlétrőt volt a szó, védő kart nyújtott felénk és a legnagyobb szükségben megszerezte iskolánknak a segítséget, a támogatást. Igen, tisztelt gyülekezet, az Úr, ki az emberek szivét igazgatja, úgy mint a vizek folyását, iskolánk felé irányitá az elfogulatlanul gondolkodó, nemesszívű pártfogóknak tettekben nyilvánuló jóindulatát lennt és fennt, közelben és távolban, egyházunk körén belül és azon kívül várakozásunkon felül is. És az anyagi támogatás mellett nem maradt el az erkölcsi elismerés sem intézetünk iránt, mely — igy szól a tekintélyes helyről történt kijelentés — „a legönzetlenebb hazafisággal s mindig a kor igényeinek lehetőleg megfelelő színvonalán állva az ismeretek terjesztése, a hazafias szellem fejlesztése s a magyar állam eszméjének megerősítése körül áldásos szolgálatokat íejtett ki; a közmívelődés- nek szerényen lobogó mécsese volt, melynek tiszta fényéből a legbo- rusabb korszakban is a szabadság világossága s a honszerelem melege áradt szét.“ Ezt az irányt, tisztelt ünneplő gyülekezet, fogja követni, ily szellemben fog működni egyházmegyei főgimnáziumunk a jövőben is és bizton reméljük: hogy jóakaróinak, barátjainak száma nem hogy csökkenni, hanem hogy növekedni fog, annyival is inkább, mert nem a
