Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1908
13 irva Sámuel I. könyve 7. részének 12. versében és a 62. zsoltár 9. versében következőképpen: „Felvon pedig Sámuel egy követ és felásá Mispa és a Sén kőszikla között és nevezé azt ily névvel: Eben-Haézer és mondá: Mind eddig segítséggel volt néki'mk az Úr.“ A zsoltár Írója pedig ezeket mondja: „Bízzatok Ü benne mindenkor ti népek, a ti sziveteket töltsétek ki U előtte; az Isten oltalmunk n ék ünk.“ Tisztelt gyülekezet! Szeretteim az Úrban! Ünnepet tartunk ma, ritka, nagy és fontos örömünnepet. Ünneplésünk tárgya egyházmegyei főiskolánk, a mely régi, szerény otthonát elhagyva uj, díszesebb épületbe költözködött át. Fzt ma felavatjuk és Isten nevében magasztos céljának adjuk által. Iskolánk történetében korszakot alkotó körülmény ez és több mint százéves pályafutásában nagy jelentőséggel bir e mai nap. Hogyan szenteljük e napot, mit tegyünk? A felolvasott szent igék erre nézve eléggé világos útmutatást adnak és Sámuel, Izrael főpapjának példáját követve: Egyházmegyei főiskolánk fejlődési utján egy „Eben-Haézer“-t, egy emlékkövet állítunk fel ma. Ennek egyik oldalára hálaérzettel felírjuk Sámuel szavait: „Mind eddig segítséggel volt nékünk az Úr.“ Másik oldalán pedig reménységünk alapjául Dávid buzdítása szerint bevéssük e szavakat: „Bízunk mindenkor az Istenben.“ I. „Mind eddig segítséggel volt nékünk az Úr,‘E ezt vallja hálás szívünk igaz benső örömmel e mai ünnepélyes napon, tekintettel iskolánk múltjára, külső-belső fejlődésére, gyarapodására. Szeretteim az Urban! Mily kicsiny és szerény volt iskolánk kezdete! Egy egyszerű nádtetejü házikó volt első otthona. Egy tanár és későbben a professor mellé még egy „adjunctus tanító,“ ez volt az egész tanerő. Huszonhét tanítvány két osztályban, ennyien látogatták meg a szentlőrinci „skola triviálisát az 1806/7-dik évi első tanévben. És végre anyagi viszonyai is mily szerények voltak. A
