Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1902
o zetein túl alig terjedt gondja. A fő n e m e s s é g pedig inár rég elidegenedett hazájától; csak annyiban volt magyar, hogy birtokai az országban voltak, de műveltségre, érzelmeire s gondolkozására nézve idegen volt, külföldön élt s ott pazarolta el óriási birtokainak egész jövedelmét. A kormányra pedig hazánk felvirágoztatásában nem számíthattunk, mert n e m volt n e m z e t i. M á s nemzeteknél akármilyen volt is a kormányforma s a közjogi szervezet, a kormányzás szelleme mindig nemzeti maradt, azaz főczélja csak egy lehetett t. i.: az ország anyagi és szellemi felvirágoztatása. Nem úgy nálunk! — A bécsi kormány egy közjogi lehetetlenségnek, a híressé vált »Gesammtmo- n a r c h i e« -nak megteremtésére pazarolta századokon át idejét s erejét. — De a H a b s b u r g-dinastia jogara alatt élő összes nemzeteknek egy nagy birodalommá való egybeolvasztásának nagy akadálya volt, t. i. a m a g y a r n e m z e t, ezt akarták tehát szegénynyé, gyengévé, tehetetlenné tenni, hogy nyakas ellentállását megtörjék. Erős, gazdag, hatalmas Magyarország nemzeti államot alakított volna, ez pedig a »Gesammtmonarchie« annyira dédelgetett eszméjének bukását jelentette volna. És ez magyarázza meg azt a paradox tüneményt, hogy egy kormány saját országának felvirágoztatását, a mennyire lehet, lassítja, akadályozza. Mig tehát másutt a franczia forradalom eszméinek megvalósítása tisztán közjogi kérdés volt s a reformok legfeljebb a népek s fejedelmek közötti jogviszonyok rendezésére terjedtek ki, addig nálunk a reformoknak úgy jogi, mint közgazdasági térre kellett kiterjedniük. S akármilyen téren léptettünk is életbe reformokat, azoknak a másikra is át kellett csapniok, mert amint egyrészről nem lehet elképzelni gazdag s anyagilag hatalmas Magyarországot, mely magát közjogilag függetleníteni ne törekednék, épp úgy nem képzelhetünk el magunknak közjogilag független Magyarországot, mely anyagilag is fül ne virágoznék, I
