Bethlen Almanac 2000 (Ligonier)

Cikkek - Articles

kiadványaink küldésével éveken át szolgáltunk. Irattárunk meglevő része eddig még nem talált otthont az elhelyezésre. Ebben benne van a legutóbbi címlista, amire az Evangéiumi Világszolgálatot postáztuk. A fenti sorok csak épp jelzik azt, hogy az 1944 decemberében, a Magyarországi Református Egyház konventi elnöke, Dr. Ravasz László püspök által adott kiküldetésünknek igyekeztünk valamennyire megfelelni. Egyébként a Magyar Evangéliumi Világszolgálat, Csordás Gábor, New York-i lelkész gondozásában, szervezte és végezte a nyugdíjba kényszerített Dr. Ravasz László rendszeres, csendes segélyezését. 2000. november 29. Szigethy Béla Bertalan Imre A REFORMÁTUS EGYHÁZ SZOLGÁLATA A DIASZPÓRÁBAN Felszólalás a Magyarország 2000 konferenciasorozat Esztergomban 2000. év január 27-28-án tartott EGYHÁZ ÉS MAGYARSÁG című szaktanácskozásán. A diaszpóra egyházi életével foglalkozó honi konferencia nem újkeletű. Emlékezetem szerint 1984. augusztus 8-án rendezték Budapesten “A Szórványmagyarság Helyzetét Kutatók Tudományos Találkozója”-t. Az észak-amerikai magyar reformátusok helyzetét két előadó ismertette. Dr. Bütösi János, a Kálvin Zsinat püspöke előadásának “Diaszpóra a nemzet szolgálatában” címet adta. Dr. Komjáthy Aladár egyetemi tanár, a montreali református egyház lelkipásztora témakörét így fogalmazta meg: “A Református Egyház szolgálata az amerikai magyarság megmaradásában”. Mindkét előadó Csanádi Imrét idézte, a költő kiértékelését az amerikai református egyház szolgálatára vonatkoztatva: “Mégis megtartódat benne becsüld, magyarság...” A 20. században létrejött új életformának, a diaszpórában élő magyarságnak, legtartósabb intézménye az egyház. Míg az amerikai városok magyar negyedei a külvárosokba költözéssel járó lakosságcsere következtében szinte teljesen felszámolódtak, a templomhoz kötődő, egyházban élő magyarság négy nemzedéken 191

Next

/
Oldalképek
Tartalom