Bethlen Évkönyv, 1993-1996 (Ligonier)

Halottaink

Nt. Dr. BABOS SÁNDOR 1903-1996

Babos Sándor 1903-ban született Budapesten, erdélyi szülőktől. Életének első hat éve után Erdély határozza meg sorsát, Kolozsvár történeti patinája, vallásos és kulturális levegője. Mint a kolozsvári református gimnázium neveltje, ahol 1921-ben érettségizett, a komor és fenséges Farkas utcai református templom árnyékában nőtt fel.

Abban a korban nőtt fel, amikor a magyarság számára, úgy látszott „minden összeomlott”. A Trianoni Szerződés a kolozsvári teológián találja.

1925-től 1926-ig segédlelkész a kolozsvári Farkas utcai templomban. Teológiai évei alatt kezdett érdeklődni a keresztyén missziók munkája iránt, bár soha még csak eszébe sem jutott, hogy valaha is misszionárius lesz. Csak később, amikor levelezni kezd Kunst Irénnel, ezzel a nagy, német-magyar származású kinai misszionárius nővel.

Isten elrendelése és elhívása így jelentkezett Babos Sándor szívében:

„Amikor Trianonban Erdélyt levágták a magyar nemzet testéről; amikor minden összeomlani látszott atyáink szemében, akik többé nem tudtak tanácsolni bennünket a jövő feladatait illetően; amikor minden szólam haszontalannak bizonyult megküzdeni a nemzeti veszedelemmel — akkor az Úr fiatal professzorok és tanulók által megnyitotta a szemünket, hogy lássuk a belső és felfelé nyíló lehetőségek széles területét. Kezdtük megérteni, hogy az ,elmenvén, tegyetek tanítványokká minden népeket' nem ártatlan keresztelési formula, hanem az Úr parancsa, akinek adatott minden hatalom égen és földön. ” így történt, hogy amikor Makkai Sándor püspök, aki az egyházban a missziói öntudatosulás vezető erejévé lett, egy alkalommal azt a „véletlen” megjegyzést tette, hogy „ha valaki Erdélyben készen lenne menni, a mi egyházunk is részt tudna venni abban, hogy tanítványokat toborozzunk Krisztusnak más országokban is" — a fiatal Babos Sándor nem bírta felejteni a szavakat...! Az egyének, egyházak és nemzetek számára a legnagyobb tragédia nem egy veszteség elszenvedése, hanem az a

468