Bethlen Évkönyv, 1993-1996 (Ligonier)
Halottaink
lelki vakság, amely visszautasítja az Úr akaratának és terveinek szolgálatát. 1926. októberében ösztöndíjjal Bázelbe megy tanulmányútra, s itt jön az elhívása a misszió munkára. Felajánlkozását a misszió szolgálatra dr. Makkai Sándor püspök és az egyház nagy örömmel vette, s még egy évre meghosszabbította bázeli tartózkodását, hogy úgy a bázeli egyetemen, mint a bázeli missziói iskolában készülhessen jövendőbeli missziói munkájára, amely felől még senki sem tudta, hogy hol lesz és mikor lesz. Makkai püspök „előgyakorlatként” Erdélyen kívüli magyarok közé, az úgynevezett Regátba küldi Babos Sándort, hogy ott szolgáljon, míg az Úr megmutatja mit akar velük. Erről a tapasztalatáról így ír Babos Sándor: „Hogy miért kellett nekem akkor Brailában lenni, akkor nem tudtam és nem értettem. Most tudom. Mielőtt a tényleges missziói munkába indultam volna, Isten ki akarta velem járatni a regáti miszsziói iskolát is. Nagyszerű iskola, mondhatom. ” Ez az idő a svájci tanulmányi évek után következett. Tíz hónapig az ó-romániai Braila és Galac városok református magyarjai között végzett munkát, majd két évig a Hunyad megyei bányász városban, Lupényban volt segédlelkész. Ezalatt sok időt fordított a külmisszió barátai segítségével a gyülekezetek missziói öntudatának a felébresztésére. Hogy ez a munka intenzívebben mehessen, egy évre külmiszsziói utazó titkárnak nevezi ki az egyház, így Babos Sándornak alkalma volt a missziói munka iránti felelősségről beszélni a gyülekezetek előtt. Míg ez a munka folyt, addig az erdélyi egyházkerület kapcsolatba lépett a skót egyházzal az irányban, hogy adjanak alkalmat a már Mandzsúriában általuk megkezdett missziói munkába nekünk is bekapcsolódni. A skót egyház és a mandzsúriai missziói tanács nagy örömmel vette ezt az ajánlatot, s Babos Sándort egy évi skóciai tanulmányútja után, 1933. augusztus 24-én, a kolozsvári Magyar utcai templomból, dr. Makkai Sándor püspök, az egyházkerület, az egyházmegyék vezetősége, a szomszéd és helybeli gyülekezetek templomot megtöltő képviselete jelenlétében kibocsátotta a mandzsúriai missziói munkára. Babos Sándor, erősen fogva a két ezüst gyertyatartót, melyet keresztyén barátai ajándékoztak neki, lassan ismétli a 469
