Bethlen Évkönyv, 1991-1992 (Ligonier)
Dr. Medyesy László: A Második Magyar Református Világtalálkozó és a Református ökumené
segítette a szabaddá lett országot abban, hogy a hosszú, zsibbasztó évtizedek után ismét keresse a megtartó ősi értékeket, alapokat és bátorságosan nézzen a jövőbe. Ezt a világgyűlést egy hatalmas szellemi, lelki, teológiai romeltakarításnak is nevezhetjük, ami nélkül új élet, új kezdés nem lehetséges. Tömegméretekben felélesztette, lángra lobbantotta a mesterséges hamu alá kényszerített magyar és református identitást. Inspirálta az összetartozás tudatát, az egymásért való felelősségvállalást, a szeretetben és istenhitben fogant szolgáló életstílust. A kommunizmus bukása után meglevő lelki vákuumot igyekezett Krisztusra mutató maradandó értékekkel megtölteni. Véleményem szerint, Isten kegyelméből, fémjelezte azt, amit a szervezők a hivatalos programfüzet 9. lapján így fogalmaztak meg reménykedéssel: „meggyőződésünk, hogy a világtalálkozó hozzájárul a Krisztusban hivő református keresztyén életforma megerősödéséhez és ezáltal segíti országunk megújulását, hiszen ezzel a találkozóval erősödik magyarságtudatunk és újul egyházunk A világtalálkozón lezajlott értelmiségi találkozók, a képző- és szépművészet részvétele, a különféle tudományos előadások, kiállítások megrendezése aláhúzták azt a tényt, hogy a megújuló Református Egyháznak volt, van és lesz mondanivalója az új Magyarország és az összmagyarság számára, minden lényeges kérdésben. Az a negyven esztendeig tartó gettó élet, amikor az egyház nem vehetett részt a nemzet intellektuális, kulturális vérkeringésében, ezzel a gyűléssel végérvényesen befejeződött. A magyar református értelmiség ismét elfoglalhatta az őt megillető helyet a nemzet életében. Az egyház megérdemelt fontos társadalmi szerepét hangsúlyozta Budapesten a gyűlés fővédnöke: Göncz Árpád köztársasági elnök és Debrecenben dr. Antall József miniszterelnök. A legfelemelőbb alkalom kétségtelenül a debreceni nagyerdei stadionban tartott ünnepélyes úrvacsoraosztás volt. Azt megelőzően a református klenódiumok, műkincsek — kenyérosztó tányérok és kelyhek — kiállítása a stadion közepén, döbbenetes vizuális erővel hirdette egyházaink összetartozását. A fehér abrosszal leterített négyszögletű asztalsoron százával álltak az évszázados emléktárgyak hirdetve, hogy rajtuk keresztül a múlt is jelen volt és általuk Krisztus teste és vére 44
