Bethlen Évkönyv, 1990-1991 (Ligonier)
Európa
zik ki azzal a törekvéssel, amelyik mind a négy református egyházkerület saját gimnáziumának (kollégiumának) újrafelállítását tűzi ki célul. Az állami szervek ígéretet tettek arra, hogy a Budapesti Református Gimnázium a volt Baár—Madas Leánygimnázium épületében — egyelőre az internátus-épület egy részében — 1990 őszén megkezdheti működését. Remélhető, hogy a még mutatkozó nehézségeket a dr. Bíbó István vezetésével megalakult iskolabizottságnak sikerül leküzdenie. A hírek szerint jól halad a nagymúltú Sárospataki Kollégium egyházi kezelésbe való visszaadásának ügye is, amelyet különösen amerikai református testvéreink karoltak fel. De segélykérés érkezett hozzánk a Dunántúlról, ahol a nemrég megalakult Református Lelkészegyesület nagy erőfeszítéseket tesz a híres Pápai Kollégium újraindítása érdekében. A legújabb hírek szerint remény van arra, hogy 1990 őszén legalább egy első osztállyal Pápán is újra megnyílhat a református középiskola. Figyelemmel arra, hogy amerikai testvéreink elsősorban a Sárospataki Kollégium ügyét támogatják, a Reformatio Hungarica alapítvány kuratóriuma 1989. szeptember 9-i ülésén úgy határozott, hogy a gyűjtést és a segélyezést kiterjeszti a Pápai Református Kollégiumra is. „Erre a célra külön bankszámlát fogunk nyitni, és a Budapesti Református Gimnázium javára történő befizetésekkel azonos elv alapján, de külön fogjuk kezelni a Pápai Kollégium részére érkező befizetéseket...” — mondja ki a határozat. A Kuratórium ezúton is kéri mindazokat, akiknek a magyar szellemi értékek megmentése, a magyar ifjúság magas színvonalon, protestáns erkölcsi alapokon való neveltetése szívügye, hogy támogassa adományával a Reformatio Hungarica alapítványt. Felvilágosítással szívesen szolgál a Kuratórium jelenlegi elnöke: Nagy Csaba Idaplatz 1, CH - 8003 Zürich (Switzerland) Az adományok befizethetők az alapítvány bankszámlájára a következő számlaszámon: Schweiz. Bankgesellschaft (angol nevén: Union Bank of Switzerland) Zürich-Wiedikon, Konto: „REFORMATIO HUNGARICA ” Nr. 816.706. LIT. akár bank-átutalással, postai pénzutalvánnyal, money-orderrel, vagy csekk megküldésével az elnök címére. Az alapítvány a svájci polgári törvénykönyv alapján működő, a cégjegyzékbe bevezetett — tehát állami felügyelet alatt álló — adómentességet 272