Bethlen Évkönyv, 1990-1991 (Ligonier)
Európa
Foglalkoztunk az újabb hírek szerint 1991-ben Debrecenben sorrakerülő „magyar református világtalálkozón” való részvételünk kérdésével is. Egyetértőén úgy döntöttünk, hogy részvételünk csak akkor lehetséges, ha a magyarországi Református Egyház visszanyeri zsinatpresbiteri önkormányzatát, szakit az ateista államot kiszolgáló politikájával és vezetésében, teológiájában s erkölcsében határozottan a megújulás útjára lép. Ettől függetlenül erkölcsileg és anyagilag támogatni kívánjuk az olyan fontos egyházi intézményeket, mint a fasori ev. és a budapesti, pápai, sárospataki ref. gimnáziumokat. Imádkozunk, hogy egyházaink élni tudjanak azzal az alkalommal, amelyet Isten oly csodálatosan készít ma magyar népe számára! Benne bízva, jövőnket az Ő kezébe téve, fejezem be jelentésemet a zsoltáríróval: „Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm’’’’ (Zsolt. 23,1). Dr. Szöllősy Pál A ZÜRICHI „REFORMATIO HUNGARICA” ALAPÍTVÁNY A Budapesti Református Gimnázium újranyitása érdekében Budapesten létrehozott Gönczy Pá/-alapítvány és Török Pál öregdiák-egyesület példájára svájci magyar protestánsok 1988. december 3-án megalakították a Reformatio Hungarica alapítványt. Az alapítvány célja a tervek szerint 1990 szeptemberében újra megnyíló Budapesti Református Gimnázium anyagi és erkölcsi támogatása, zavartalan működésének előmozdítása. Az alapítási okirat adott esetben lehetőséget nyújt a rendelkezésre álló anyagi eszközöknek egy másik protestáns tanintézet javára történő fordítására is. Az alapítvány ügyintézéséért, vagyonának az alapítólevélben foglalt célt szolgáló felhasználásáért a héttagú Kuratórium a felelős, amelyet az alapítványi tanács háromévenként választ meg; székhelye Zürich (Svájc). Az alapítók a Nyugaton élő magyarság, kivált a református magyarok körében mozgalmat kívánnak indítani, folyamatos gyűjtést szervezni a Gimnázium hathatós anyagi megsegítésére, a beindítással járó kezdeti nehézségek leküzdésére. Meggyőződésük, hogy a hazai nevelés, a tudás színvonalának emelését, a szilárd erkölcsi és szellemi alapok megteremtését szolgálja, ha a Református Egyház visszakapja valamennyi, az 1948-as egyezményben biztosított középiskoláját. Ezért szolidaritásukat feje271